Nagyon gyorsan, hirtelen gyengült délelőtt a forint, rövid idő alatt ugrott az euró árfolyama 308-ról 312 forintra – mondta az MR1-Kossuth Rádiónak Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline elemzője, aki szerint ennek több oka is lehet. Az egyik – mint fogalmazott -, hogy Obama amerikai elnök tegnapi beszédében Ukrajnával és Magyarországgal riogatta az amerikai népet, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell menteni ezt a két országot a régióban.

Az elemző szerint oka lehet a gyengülésnek az is, hogy tegnap Gyurcsány Ferenc egy londoni befektetési házzal, a JP Morgannel tárgyalt, de nem tudni, miről. Vagyis bizonytalan a piac. Sarkadi Szabó Kornél ugyanakkor meglepőnek nevezte, hogy a cseh korona, illetve a lengyel zloty a reggeli órákban az euróval szemben több mint fél százalékkal erősödött, míg a magyar forint gyengült. Ez azt mutatja, hogy a befektetők elkezdtek – úgy mondják – a forintra fogadni más régiós fizetőeszközökkel szemben. A forintot eladják, a cseh koronát veszik. Az elemző szerint egyébként a devizahiteleseket nem érinti közvetlenül ez a napi árfolyam-ingadozás, de a piacon gyorsíthatja a folyamatokat, ilyenkor a kereskedők akár pánikolhatnak is – tette hozzá.

A folyamatosan emelkedő árfolyam amellett, hogy rossz a devizahiteleseknek – akár vállalkozóról, akár magánemberről van szó -, az inflációt is növeli – mondja Lőrincze Péter a Vállalkozók Országos Szövetségének főtanácsadója. Sarkadi Szabó Kornél elemző azt mondja, a jegybanknak nincs most eszköze a beavatkozásra, mert kevés a devizatartalékunk. Ő rövidtávon, a következő napokra visszapattanást, vagyis erősödést vár, ám hogy hosszútávon mi lesz, az attól függ, lesz-e költségvetési kiadáscsökkentés, vagy bankmentő csomag. Akár 280, de akár 330 is lehet majd tartósan a forintárfolyam – véli az elemző.

(MR)