Panyi Miklós kiemelte, hogy a honlapon a fejlesztők megtalálják azokat az adatokat és szempontokat, amelyek alapján az iroda számára benyújthatják lakásfejlesztési terveiket annak érdekében, hogy annak nemzetgazdasági kiemelése ügyében a beruházók és a kormány között konzultáció induljon. A kormány minden olyan beruházást, amely az elsőlakás-vásárlók igényeit kívánja kielégíteni, adminisztrációs eszközökkel is segíti. Így azok a beruházások, ahol az Otthon Start feltételrendszerének megfelelő lakások épülnek, nemzetgazdasági kiemelést kaphatnak, az engedélyezési eljárásban ezáltal jelentős gyorsításra számíthatnak.

Hirdetés

Panyi Miklós szerint ezzel az eszközzel sok tucat lakásfejlesztés indulhat el hónapokkal hamarabb országszerte, jelentősen bővítve az elsőlakás-vásárlók számára a lakáskínálatot elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban. Fontos, hogy csak az a lakásfejlesztés nyilvánítható kiemelt beruházássá,
• amely keretében legalább 250 lakás épül meg és
• amennyiben a megvalósuló lakások legalább 70 százaléka megfelel az Otthon Start Program lakásokra vonatkozó feltételrendszerének. A következő hetekben további bejelentések várhatóak azokról a beruházásokról, amelyekről már a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak.

(Origo)