Fotó: shutterstock.com/Zoran Zeremski
Hirdetés

Az új közös agrárpolitikában is kiemelt szerep jut a generációváltásnak, a fiatal gazdák ösztönzését számos eszköz támogatja majd – derült ki Nagy István képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából. Az agrárminiszter közölte: az Európai Unió minden tagállamában az egyik legfontosabb feladat, hogy a fiatalok számára vonzóvá tegyék a mezőgazdaságot.

– Az ágazat fiatalításához nélkülözhetetlen a kiszámítható és versenyképes jövedelem biztosítása. Ezért is fontos, hogy a közvetlen támogatások, a nemzeti támogatások, valamint a terület- és állatalapú vidékfejlesztési források évről évre termelés- és jövedelembiztonságot nyújtsanak a gazdálkodóknak – hívta fel a figyelmet Nagy István.

Megjegyezte: a mezőgazdaságban elérhető átlagos reáljövedelem 2010 és 2020 között a duplájára emelkedett, ami a második legnagyobb növekedés az Európai Unióban. Emlékeztetett arra, hogy 2010 óta a kormány agrárpolitikájának számos intézkedése hozzájárult a generációs megújulás ösztönzéséhez. A fiatalok a területalapú támogatásoknál többletforrást kaphatnak. A Vidékfejlesztési programban külön forráskeretre pályázhatnak a fiatal termelők.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk