– Túl bonyolultak a villanyszámlák. A fogyasztóvédelmi szervezetek mellett a közelmúltban Bajnai Gordon miniszterelnök is megfogalmazta ezt a kritikát, annak ellenére, hogy az ezt előíró szabályok ebben a kormányzati ciklusban születtek.

– Valóban rendkívül érdekes helyzet állt elő. Korábban nagyon hosszú időn keresztül egyszerű, könnyen áttekinthető villanyszámlákat kapott minden fogyasztó, azonban az európai uniós előírásokra és gyakorlatra hivatkozva a törvényhozás megváltoztatta ezt, és egy viszonylag bonyolult, tizenkét tételből álló számla kiállítását tette kötelezővé.

– Európa-szerte ilyen bonyolult, nehezen értelmezhető számlákat kapnak a fogyasztók?

– Nem, Magyarország itt is átesett a ló túloldalára. A villamosenergia-piac megnyitása miatt valóban szükség volt egyfajta változásra, hiszen míg korábban mindent a szolgáltatótól vett a fogyasztó, ma már az energiaszállítás, azaz a vezetékek és a hálózat működtetése, illetve az energiakereskedelem kettévált. Olyan ez, mintha leautóznánk Siófokra: az autópályadíj egy szabott, hatósági ár, a benzint azonban magunk döntjük el, hogy melyik benzinkútnál, milyen áron vesszük meg. A mai villanyszámláknak az a problémája, hogy azokat a tételeket is részletesen felsorolják, amelyeket nem tudunk befolyásolni, kicsit eltúlzott hasonlattal élve olyan ez, mintha az autópálya-matrica árában feltüntetnék, hogy abból mennyi az aszfalt, a sóder, a szalagkorlát, a vízelvezető árok költsége. Ezért javasoljuk mi, hogy egyszerűsítsék le a szabályozást, gyakorlatilag három tételre. Egyrészt az energia ára, amit a fogyasztó ma megválaszthat, hogy melyik szolgáltatótól vásárol, másrészt a szállítási költség, a mainál sokkal kevésbé részletesen feltüntetve, hiszen ez úgyis hatósági ár, harmadrészt pedig az adó- és járuléktartalom.

– Sokat beszélnek erről, de a kisfogyasztók mégsem érzik át, hogy immár egy szabad villamosenergia-piac szereplői.

– A nagyfogyasztók, illetve akár a kis- és közepes vállalkozások is nagy tömegben váltottak szolgáltatót a piac megnyitása óta. A lakossági fogyasztók valóban nem, de ennek az oka egyszerű. A lakossági árak ma Magyarországon rendkívül kedvezményesek, itt igazi verseny emiatt nem tud kialakulni a kereskedők között.

– Mennyi panasz érkezik önökhöz a számlák bonyolultsága miatt?

– Rengeteg. És most úgy tűnik, hogy a lakosság és ezzel együtt a fogyasztóvédő szervezetek nyomására az illetékes minisztérium és a Magyar Energiahivatal is kezébe vette az ügyet, úgyhogy van esély, hogy jó irányba változzon valami.

– A másik visszatérő probléma a nem fizető ügyfelek, már csak azért is, mert ennek kapcsán ugyancsak megszólalt a kormányfő. Kifogásolta, miért kell külön fizetni az esetleges ki- és bekapcsolásért azoknak, aki eleve nem tudják fizetni a villanyszámlát?

– Ezt a dolgot óvatosan kell kezelni, mert bár annak tűnik, csak részben szociálpolitikai kérdés. Tapasztalataink szerint az Elmű és az Émász mintegy kétmillió ügyfeléből van körülbelül tízezer, a számláját rendszeresen nem fizető fogyasztó, és ennek vélhetően csak tíz százaléka, akinél valóban anyagi, szociális okai vannak a nemfizetésnek.

– Milyen egyéb okokra gondol a többiek esetében?

– Egy jelentős részük vállalkozás, akik inkább taktikázásból nem fizetnek. Olcsóbb a szolgáltatóval, azaz valójában a jól fizető fogyasztók kárára finanszíroztatni magukat, mivel a késedelmi kamat lényegesen kisebb, mint a szokásos banki hitelkamat.

– Önök mint szolgáltató hogyan tudják eldönteni, hogy ki az, aki szociális okból nem fizet, és ki az, akinél másról van szó?

– Bár az általában nem igaz, hogy aki szegény, az kevesebbet fogyaszt – például egy jól menő bróker apartmanjában kevesebb energia fogy, mint az ötgyermekes család otthonában, ahol a mosógép szinte meg sem áll –, az azonban jól látható, hogy aki nagyon szegény, ott tényleg kicsi a fogyasztás. Márpedig általában nem azok a notórius nemfizetők, akiknek néhány ezer forintos számlájuk van. Ahol pedig havi negyven-ötvenezer forintos villamosenergia-fogyasztás van, amit ráadásul előbb-utóbb szinte mindig ki is fizet a fogyasztó, ott nagy valószínűséggel nem szociális oka van a rendszeres csúszásnak, hanem egyszerűen játszik a kilencvennapos határidőre, gyakorlatilag finanszíroztatja magát, fizetés helyett inkább megforgatja a pénzét. Ezért mondjuk mi azt, hogy a notórius nemfizetők igenis fizessék meg a ki- és bekapcsolások költségeit. Egy hálózatról történő ki- és bekapcsolásnak ugyanis tényleges költségei vannak. A kérdés az, hogy ezt a költséget szét kellene-e teríteni a becsületes fogyasztókon, és akkor a nemfizetőknek ez nem jelent pluszköltséget, vagy ténylegesen azok fizessék meg a többletköltséget, akik rendszeresen nem fizetik a számlát. A mi filozófiánk az utóbbi, úgy véljük, hogy ne terheljük tovább a tisztességes fogyasztókat.

– És ahol szociális okokból nem fizetnek, mi a teendő?

– A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen dolgozunk egy olyan adósságkezelő koncepción, ami kiegészítené a jelenlegi szabályozásunkat. Ez három pillérre épül: először is, akiknél szociális okból halmozódik fel komolyabb adósság, részükre energia-tanácsadási programot dolgozunk ki, hogy tudatosan tervezzék és használják az energiát. Akik ilyen tudatos életvezetésre valamilyen okból nem képesek, azok számára előre fizetős, feltöltőkártyás rendszert javasolunk, amelyben nyomon követhető, hogy még milyen összeg, illetve energiamennyiség áll rendelkezésre. Harmadrészt pedig klasszikus piaci eszközökkel is igyekszünk segíteni, például könnyített részletfizetési lehetőségekkel.

– A kormány tavalyelőtt kikapcsolási moratóriumot fogadott el a téli hónapokra. Az első év tapasztalati alapján azonban a gázszolgáltatóknál ezzel párhuzamosan kétmilliárd forintra ugrottak a kintlévőségek. Ez ebben a formában jelenthet egyáltalán megoldást?

– A szándék támogatandó, de a megvalósítás valóban nem igazán érte el a célját. Ez gyakorlatilag egy időzített bomba. Meglehetősen tág ugyanis azoknak a köre, akiket valamilyen kritérium alapján novembertől áprilisig nem lehet kikapcsolni a gáz- és villanyszolgáltatásból, és ennek az az eredménye, hogy míg korábban átlagosan harmincezer forintnyi összegnél nagyobb adósságot nem igazán tudtak felhalmozni az érintett családok, most gyakorlatilag hat hónapon át halmozódhat az adósság. Ekkora összeget a tapasztalat szerint a nehéz helyzetben lévő embereknek esélyük sem lesz visszafizetni, ami végeredményben akár az ingatlanuk elárverezéséhez is vezethet. Ennél tehát szociálisan és gazdaságilag átgondoltabb szabályozásra van szükség.

Jókuthy Zoltán