A pénzügyminiszter szerint a nyugdíjak emelésének alapja a gazdasági növekedés, a vásárlóérték megőrzése érdekében fenn kell tartani a fejlődést, a többletforrásokból pedig juttatni kell az időseknek is.

Hirdetés

A kormány elkötelezte magát a nyugdíjasoknak tett ígéretek betartása mellett, és a jövőben is biztosítja az inflációt követő emeléseket, miként azt a 2010-es kormányváltást követően folyamatosan tette – fogalmazott. A nyugdíjak átlagos összege azóta 97 ezer forintról 217 ezer forintra nőtt, vásárlóértékük csaknem 20 százalékkal nagyobb. 2024-ben nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásokra 6540 milliárd forintot biztosít a költségvetés, januárban 6 százalékos emelésre számíthat a csaknem 2,5 millió jogosult – közölte a tárcavezető.

Varga Mihály hozzátette, hogy hamarosan a nyilvánosság elé kerülhet nemzetközi szakértők elemzése a magyar nyugdíjbiztosítási rendszerről. Megállapításaikat a kormány is értékeli majd, a javaslatokat 2024 első felében társadalmi vitára bocsátják.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrendszer működését hosszú távon is biztosítani kell, de sürgős beavatkozása nincs szükség ezen a téren. Visszautasította a megszorító intézkedéseket is, jelezve, hogy ezeket a kormány a világszintű gazdasági nehézségek közepette sem tartotta megfelelő eszköznek, helyette munkahelyteremtéssel és az árak korlátozásával segít az embereknek.

Korábban írtuk