Zuhanórepülésben az acélgyártás

Megint bajban van a Dunaferr. A késedelmes bérkifizetések nyár közepén hívták fel erre a figyelmet, az pedig végképp rosszat sejtet, hogy a vezetőség leállította az utolsó kokszolókemencét, amelyet pedig nagy nehézségek árán sikerült nemrég megmenteni (Demokrata, 2024. 03. 10). Nagy baj ez, hiszen ezzel jó eséllyel egyszer s mindenkorra véget ért Dunaújvárosban a kokszgyártás. Márpedig ha nincs kokszoló, kiesik az úgynevezett meleg vonal, akkor az acélműnek kizárólag az újratekercselésből kellene megélnie, vagyis még nehezebb lenne gazdaságosabbá tenni a termelést.

Nemrég még arról írtunk: a nehézségek leküzdése után olyan technológiai megújulás következhet, ami hosszú távon is biztosítja majd a vasmű gazdaságos üzemeltetését, egyúttal azt is, hogy csökkenjen a károsanyag-kibocsátás és megszűnjön a dunaújvárosiakat évtizedek óta kínzó porszennyezés. Ilyen terv volt többek között az elektromos ívkemencék beszerzése, gáz- és naperőművek építése… A hivatalos kommunikáció most ugyanakkor az acélipar globális válságáról értekezik – és valóban, a világ összes gyártója rendkívül rossz eredményekről, zuhanó bevételekről vagy részvényárfolyamokról közöl híreket.

Hosszú agónia

Az acélipar jelenlegi helyzetét valóban számos tényező bonyolítja világszerte, és mindez mostanra mély válságot eredményezett az iparágban. Az egyik legjelentősebb tényező a globális acélkereslet csökkenése. Kína és Európa, amelyek az acélipar legnagyobb fogyasztói közé tartoznak, különösen nagy hatással vannak a globális piaci trendekre. Kínában a gazdaság szerkezetváltása és az ingatlanpiaci válság erőteljesen csökkentette az acél iránti igényt. A kínai ingatlanpiac, amely az acélkereslet mintegy 35 százalékát generálja, súlyos problémákkal küzd, beleértve a nagy fejlesztők fizetőképességi válságát és az építkezések visszaesését. Emlékezetes, hogy a koronavírus-járvány első hulláma után szinte felszívta a világból az acélipari termékeket a kínai gazdaság meglepően gyors felpattanása, amit távoli országok átlagfogyasztói és megéreztek a sokszorosára ugró vas- és acéltermékárak miatt.

Ezúttal viszont zuhannak az árak, az építőiparban használt betonacél olcsóbb, mint 2017-ben. Az acélgyártás egyre kevésbé jövedelmező, mire válaszul a cégek csökkentik a termelésüket. Ahogy arra Hu Vang-ming, a világ legnagyobb acélgyártója, a China Baowu Steel Group Corp. elnöke is felhívta a figyelmet, a válság valószínűleg hosszabb, hidegebb és nehezebben elviselhető lesz, mint amire számítottak. Válságos időszakok voltak ugyan korábban is, ám eddig a kínai nehézipart rendre kisegítették állami ösztönzőkkel. Ezúttal erre sem lehet számítani, ugyanis Hszi Csin-ping elnök a gazdaság átalakítását tűzte ki célul, a termelés helyett inkább a fogyasztást támogatja. Kína a világ legnagyobb acélgyártója, ám a hazai kereslet 2023-ban 3,3 százalékkal csökkent, és várhatóan 2024-ben további 1,7 százalékkal esik vissza. Bár az infrastruktúra-szektor növekszik, ez csak részben tudja ellensúlyozni az ingatlanpiacból eredő visszaesést.

A háború betette a kaput

A geopolitikai feszültségek, mint az orosz–ukrán háború és a belőle fakadó energiaválság különösen Európát érintette súlyosan. Az energiaárak meredek emelkedése, amelyet az európai földgázpiac zavara és az orosz energiaimportok csökkenése váltott ki, az acélgyárakat különösen érzékenyen érintette. A nagy energiaigényű acélgyártási folyamatok sok vállalat számára fenntarthatatlanná váltak a magas költségek miatt. A Thyssenkrupp vezetősége szerint az energiaköltségek már-már elviselhetetlen szintre emelkedtek, ami termeléscsökkentésre és átszervezésekre kényszerítette a céget. Nincsenek jobb helyzetben a nagy múltú olasz gyártók sem, az olasz nyersacélgyártás 2022-ben jelentősen, 11,5 százalékkal csökkent, részben a gyenge piaci kereslet és az iparági leállások következményeként. Az ország legnagyobb acélgyártója, az Acciaierie d’Italia is jelentős termeléscsökkentést hajtott végre, több ezer dolgozót küldve kényszerpihenőre.

Az acélgyártók küzdelmei mellett az olasz rozsdamentesacél-piac különösen komoly gondokkal küzd. Az olcsóbb ázsiai termékek növekvő importja és az észak-európai versenytársak nyomása tovább nyeste az árakat. Az ágazatban visszaesett a rozsdamentesacél-hulladék értékesítése is, mivel a gyárak inkább új alapanyagokat, például ferroötvözeteket használnak a költségek csökkentése érdekében.

Uniós kegyelemdöfés

Az acéliparra nehezedő nyomás a karbonsemlegességi célok érdekében szintén fokozódik. Az Európai Unió 2050-es célkitűzése komoly átalakításokra kényszeríti az iparágat, különösen a hagyományos, szénalapú gyártási folyamatok tekintetében. Az új technológiák, mint például a hidrogénalapú acélgyártás és az elektromos kemencék hatalmas beruházásokat igényelnek, de ezek alkalmazása jelenleg még drágább, mint a hagyományos módszerek. Az acélgyártók, köztük a Thyssenkrupp is, jelentős tőkét fordítanak a fenntartható technológiákra, ám a piaci helyzet romlása miatt kérdéses a megtérülése ezeknek a beruházásoknak. Mindeközben Kína és India hatalmas mennyiségű acélt termel és egyre nagyobb mértékben exportál a nemzetközi piacokra, különösen Európába, vagyis az európai gyártóknak itt is az olcsóbb ázsiai termékekkel kell versenyezniük. Kína acélexportja 2023-ban 35,6 százalékkal nőtt. A Thyssenkrupp vezetősége már több nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy az európai acélipar komoly veszélyben van, amennyiben nem tesznek jelentős iparági és kormányzati lépéseket. A cég Duisburgban húsz százalékkal csökkentette a termelést a gyengébb kereslet és a magas költségek miatt. Az acélipari érdekképviseleti szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy ha nem sikerül gyorsan és hatékonyan bevezetni a zöldtechnológiákat, ami a magas költségek miatt erősen kétséges, az európai acélgyártás hosszú távon lemaradhat a keleti versenytársak mögött.