2018.01.12. „A tetteink alapján ítéljenek meg!” Sebastian Kurz azt kérte az európai vezetőktől, hogy tettei alapján ítéljék meg az új osztrák kormányt.
2018.01.12. Soros disznó nem szereti a „kábszeres” és „narkós” kifejezéseket A bizottság leszögezte, hogy a drogokat betiltó törvények „szélesebb társadalmi problémákra keresnek bűnbakot”.
2018.01.12. Bukarest szerint a kijelentés nem volt magyarellenes Bukarest szerint Mihai Tudose román kormányfő kijelentése nem volt magyarellenes.
2018.01.12. Államfőválasztás kezdődött Csehországban Az ország legmagasabb alkotmányos tisztségért kilenc jelölt versenyez, a voksolás két napig tart.
2018.01.12. Modern csillagászati látogatóközpont épül Csaknem egymilliárd forintos állami támogatásból különleges csillagászati látogatóközpont épül.
2018.01.12. Műemlékvédelemtől a közösségteremtésig Egy nemzet tartását komolyan erősíti, ha az emberek látják, hogy korábban mire volt képes – mondta a Demokratának Csepreghy Nándor.
2018.01.12. A szocialisták lebontanák a kerítést A Fidesz szerint az MSZP folytatja a magyar bevándorláspolitika és a határvédelem támadását.
2018.01.12. Megnyitották a Mátyás király-emlékévet Ünnepi szentmisével vette kezdetét a Mátyás király-emlékév Szegeden.
2018.01.12. Nem kérhet sajtóhelyreigazítást az LMP A Fővárosi Törvényszék első fokon kimondta, hogy az LMP bevándorláspártinak minősítése jogszerű értékítélet.
2018.01.12. A Párbeszéd Karácsony Gergelyt népszerűsíti A Párbeszéd arra szólított fel, hogy minden demokratikus ellenzéki párt álljon be Karácsony Gergely mögé.
2018.01.12. A napokban megérkeznek a megemelt nyugdíjak Elkezdődik a megemelt nyugdíjak kézbesítése, a pénz a napokban megérkezik az idősekhez.
2018.01.12. Bokros Lajos: Gyurcsány átvert bennünket Bokros Lajos szerint az ellenzéki nagy pártok le akarják „kaszálni” a kicsiket, és valójában csak a pénz számít nekik.
2018.01.12. Sorfordító választás lesz Arról kell dönteni, hogy áll-e a kerítés vagy sem - mondta Tuzson Bence az M1 aktuális csatornán.
2018.01.12. Huszonegy új külképviseleten lehet szavazni A 2014-es választáshoz képest 21 új külképviselet nyílt, míg három időközben bezárt.
2018.01.12. Fucsovics döntős Canberrában Fucsovics Márton bejutott a döntőbe a canberrai keménypályás challenger-tenisztornán.
2018.01.12. Megérkezett az EB keresetlevele Hivatalosan is megkapta az értesítést Magyarország a kvótaperről - közölte az Igazságügyi Minisztérium.
2018.01.12. Baji Balázs először, Katinka hatodszor díjazott A férfiaknál Baji Balázst, a nőknél Hosszú Katinkát választották a 2017-es év sportolójának.
2018.01.12. Fidesz: megbocsáthatatlan a román miniszterelnök nyilatkozata A Fidesz szerint megbocsáthatatlan a román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata.
2018.01.12. Andrzej Duda az uniós intézményekről A lengyel elnök szerint az uniós intézmények feladata nem a nemzetek megbélyegzése.
2018.01.12. Ollóval támad az őreire egy dzsihadista Ollóval támadt az őreire egy német állampolgárságú dzsihadista egy franciaországi börtönben.
2018.01.12. Megújul a sürgősségi betegellátó osztály Pénteken megkezdődik a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház sürgősségi betegellátó osztályának felújítása.