2024.08.01. A NOB megvédte Hámori Luca negyeddöntős ellenfelét A NOB védelmébe vette a tavalyi vb-ről a magas tesztoszteronszintje miatt kizárt Imane Helifet.
2024.08.01. A hatodik helyen végzett a 4x200 méteres női gyorsváltó A magyar csapat a délelőtti előfutamban a favorit ausztrálok mögött a második idővel került a fináléba.
2024.08.01. Hét góllal verte Japánt a férfi vízilabda-válogatott A magyar csapat szombaton az ausztrálokkal, hétfőn pedig a szerbekkel játszik.
2024.08.01. Szabó-Feltóthy és Molnár sem jutott döntőbe 200 méter háton A délelőtti előfutamból Szabó-Feltóthy a 9. (2:09.72), Molnár a 16. (2:10.51) idővel került be az esti programba.
2024.08.01. Czifra Bettina Lili büszke arra, hogy komolyabb hiba nélkül versenyzett A tornász a selejtezővel együtt számolva nyolc gyakorlatot mutatott be komolyabb rontás nélkül.
2024.08.01. Kós Hubert: Úgy sétáltam ki, hogy rá sem néztem az ötkarikára Kós Hubert végig a saját versenyzésére koncentrált, ez pedig meghozta számára a sikert.
2024.08.01. A ciprusi Omonia Nicosia lesz a Videoton ellenfele a Konferencia-liga selejtezőjében A szigetországi csapat már a múlt héten, hazai környezetben megalapozta továbbjutását.
2024.08.01. Orbán Ráhel: Szakmai összefogás kell a turizmus fejlesztéséhez Szerencsés lenne egy éves rendezvénykalendárium összeállítása, mondta Orbán Ráhel.
2024.08.01. Czifra Bettina Lili a 21. helyen végzett a női tornászok összetett döntőjében A 17 éves magyar versenyző már a döntőbe jutással is nagy sikert ért el.
2024.08.01. Megvan az első magyar arany Párizsban, Kós Hubert olimpiai bajnok 200 háton Kós Hubert a magyar úszósport történetének 30. olimpiai aranyát szerezte meg.
2024.08.01. Muhari Eszter helyén tudja kezelni az olimpiai bronzérmet A párbajtőröző bízik abban, hogy a következő ötkarikás ciklus végén a csapattal is kijutnak a játékokra.
2024.08.01. Tiltakozik a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Hámori Luca ellenfele miatt Hámori Lucának a tavalyi vb-ről a magas tesztoszteronszintje miatt kizárt Imane Heliffel kell ringbe szállnia.
2024.08.01. A Paks kettős győzelemmel ejtette ki a Larnacát A Paks kettős győzelemmel jutott tovább a ciprusi AEK Larnacával szemben a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából.
2024.08.01. Ukrán főparancsnok: Az orosz hadsereg a pokrovszki frontvonalra összpontosítja erőit Különböző intenzitással, de az arcvonal minden pontján zajlanak összecsapások.
2024.08.01. Örmény ellenfele lesz a Puskás Akadémiának a Konferencia-liga selejtezőjében A Puskás Akadémiának nem kellett pályára lépnie a második körben.
2024.08.01. Növekszik a hőség okozta halálesetek száma Európában A WHO jelentése szerint a kontinensen évente átlagosan 176 ezer ember hal meg a kánikula miatt.
2024.08.01. A magyarok pénteki programja a párizsi olimpián Pénteken atlétikában, kézilabdában, sportlövészetben, úszásban, vitorlázásban, vívásban és vízilabdában izgulhatunk a magyarokért.
2024.08.01. Nem kezdtek jól a magyar vitorlázók A tervezett menetrend szerint augusztus 5-ig naponta két futamot rendeznek, majd másnap következik a legjobb tízet felvonultató éremverseny.
2024.08.01. Klujber Katrin: Eszméletlen volt, amit megint küzdöttünk! Női kézilabdázóink búcsút intenek Párizsnak, de egyáltalán nem bánják. Vámos Petra és Klujber Katrin nyilatkozott portálunknak.
2024.08.01. Orbán Balázs: Az európaiak elsöprő többsége változást akar „Óriási nyomás lesz az Európai Parlamenten, hogy változtassanak.”
2024.08.01. Kovács Richárd ökölvívó az ötödik helyen végzett Párizsban Az ökölvívó Kovács Richárd elveszítette negyeddöntőjét, az ötödik helyen végzett.
2024.08.01. Uniós szóvivő: A Lukoil-szállítások ügyében nem tűnik indokoltnak sürgős konzultáció „Jelenleg nincs jele az ellátás biztonságát érintő közvetlen kockázatoknak.”
2024.08.01. Zelenszkij szerint Oroszországnak részt kell vennie a következő béketárgyaláson Az ukrán elnök felszólította Kínát, gyakoroljon nyomást orosz szövetségesére.
2024.08.01. Francia csoportgyőzelem női kézilabdában A francia női kézilabda-válogatott megnyerte a magyar érdekeltségű csoportot.
2024.08.01. Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal Hétvégén meleg idő várható, de több helyen kialakulhat zápor, zivatar.
2024.08.01. Tűzoltók százai küzdenek a Balkánon terjedő erdőtüzekkel Szlovénia és Csehország is bejelentette: tűzoltó-helikoptereket küld Észak-Macedóniába.
2024.08.01. Az MVM korrigálja az igazolt mikrovállalkozások gáz- és áramszámláit „A kormány célja továbbra is a lakosság és a mikrovállalkozások energiaárainak megvédése.”
2024.08.01. Honvédelmi miniszter: Fontos, hogy a fiatalok megismerkedjenek a katonai életmóddal Évek óta sikeresek a honvédelmi táborok, mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2024.08.01. Ismét egy gól döntött a francia férfi vízilabdázók mérkőzésén Ausztrália 9-8-ra legyőzte Franciaországot a magyar válogatott csoportjában.
2024.08.01. Hámori Luca ökölvívó bejutott a legjobb nyolc közé a párizsi olimpián Hámori Luca simán, egyhangú pontozással győzte le ausztrál ellenfelét.
2024.08.01. A kapitány szerint több van a magyar női kézilabda-válogatottban A válogatott csütörtöki sikerével biztosította helyét az olimpia negyeddöntőjében.
2024.08.01. Újabb mérföldkőhöz ért a paksi bővítés A zónaolvadék-csapda megérkezésével újabb fontos mérföldkövet ért el a paksi bővítés, közölte Szijjártó Péter.
2024.08.01. Zsigmond Barna Pál: Ukrajna az olajszállítással zsarolja Magyarországot „Újabb nyomásgyakorlás Ukrajna és Brüsszel felől, hogy álljunk be a háborúpártiak sorába.”
2024.08.01. Olimpiai negyeddöntős a magyar női kézilabda-válogatott A válogatott 27-24-re legyőzte Spanyolországot a csoportkör negyedik fordulójában.
2024.08.01. A puskás Mészáros Eszter a 29. helyen végzett az összetett számban Mészáros Eszter az alapverseny kétharmadáig nagyszerűen lőtt.
2024.08.01. Rétvári Bence: Nem hagyható szó nélkül, ami az olimpia megnyitóján történt A tiltakozásnak minden módon hangot kell adni, írta az államtitkár.
2024.08.01. Szilágyi Áron Párizsban kerülhet be a NOB sportolói bizottságába A csapatban szerzett ezüstéremmel Szilágyi Áron befejezte szereplését az olimpián.
2024.08.01. Tizennyolc magyar állampolgár hagyta el Libanont a Magyar Honvédség gépével Egyre inkább növekszik a közel-keleti konfliktus eszkalálódásának esélye.
2024.08.01. A jó munkának meglesz a jutalma A Várnegyedben megbukott az újmarxista semmittevés. Böröcz László megválasztott polgármesterrel beszélgettünk.
2024.08.01. A spanyol válogatott a szerbeket is legyőzte férfi vízilabdában A szerbeknek ez volt a második vereségük a hatcsapatos csoportban.
2024.08.01. Több száz programmal várják az érdeklődőket augusztus 17. és 20. között A biztonságos lebonyolításért felelős operatív törzs már júniusban megkezdte a munkáját.
2024.08.01. A Mákvirág lett idén Magyarország tortája Kovács Alfréd Mákvirág nevű, mákos-feketeribizlis-feketeszezámos kreációja nyerte el idén a Magyarország tortája címet.
2024.08.01. A visszavásárolt repülőtér évi 60-80 milliárd forintot hozhat az országnak A baloldal szerint a magyar államnak nem éri meg a tranzakció.
2024.08.01. Huszonnégy éve eltűnt fiú holttestét találhatta meg a rendőrség Baján Az elásott és lebetonozott maradványok azonosítása még folyamatban van.
2024.08.01. 2024 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2023 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2022 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2021 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2020 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2019 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2018 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2017 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2016 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. A cselgáncsozó Vég Zsombor sajnos kikapott a nyolcaddöntőben Nagyon közel volt Zsombor a győzelemhez.
2024.08.01. 2015 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. A második idővel döntős a 4x200 méteres női gyorsváltó A szám döntőjét 22:03-kor rendezik.
2024.08.01. 2014 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2013 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2012 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2011 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2010 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2009 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2008 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. Menczer Tamás: Brüsszel adhatta a vérlázító javaslatot Ukrajnának Ursula von der Leyen keze is benne van a dologban.
2024.08.01. 2007 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2006 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2005 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. Gyulay Zsolt: A magyar sportolók közül mindenki helyt állt Gyulay Zsolt szerint a magyar olimpiai csapat tagjai olyan sportolók, akikre méltán lehetünk büszkék.
2024.08.01. 2004 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. Szabó-Feltóthy és Molnár is továbbjutott 200 méter háton A szám középdöntőjét 21:19-kor rendezik.
2024.08.01. 2003 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2002 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. A cselgáncsozó Vég Zsombor megnyerte első mérkőzését A 100 kilogrammos Vég Zsombor szép győzelmet aratott csütörtökön az első mérkőzésén.
2024.08.01. 2001 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 2000 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 1999 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 1998 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. Az ügyészség elutasította Dobrev Klára kérelmét Dobrev Klára hét Csongrád-Csanád vármegyei termőföld zsebszerződéssel történő átruházása miatt kért ügyészi keresetindítást.
2024.08.01. Az MVM egyszerűsíti a kedvezményes földgázmennyiség kiosztását A tájékoztatás szerint az MVM az ügyfelek visszajelzéseit figyelembe véve egyszerűsítette és tervezhetőbbé tette a kedvezménykiosztás módszerét.
2024.08.01. 1997 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 1996 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 1995 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. 1994 – A Demokrata szemével Harmincéves a Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat.
2024.08.01. A 20 km-es gyaloglásban Helebrandt Máté 44., Venyercsán Bence 46. Az atlétikai viadalok első számában mindkét magyar hamar leszakadt a mezőnytől és onnantól saját ritmusában teljesítette a távot.
2024.08.01. Óriási magyar siker a matematikai diákolimpián Az elmúlt húsz év legnagyobb sikerét érték el a magyar diákok a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.
2024.08.01. Léon Marchand: sokkal gyorsabbnak gondolom Milák Kristófot magamnál “Nagyon sok versenyét láttam már, és sokkal gyorsabbnak is gondolom Milák Kristófot magamnál” – közölte az olimpiai bajnok úszó.
2024.08.01. Bóka János könyvajánlója Az Európai uniós ügyekért felelős miniszter nyári könyvajánlóval örvendeztette meg követőit a Facebookon.
2024.08.01. Ukrajna felfüggeszti külföldi adóssága törlesztését Ukrajna a hónap elején jelentette be egy megállapodás előkészítését a kötvénytulajdonosok egy csoportjával.
2024.08.01. Sós Csaba szerint Milák vérprofin építette fel az úszását “A három úszását vizsgálva mindegyik egy másodperccel jobb volt, ez rendkívül tudatos dolog” – mndta.