2024.10.28. Egyensúlyba kell hozni a kibocsátáscsökkentést és az ipari versenyképességet Steiner Attila az egyik legsikeresebb együttműködési formának nevezte a CESEC-et.
2024.10.28. A donyecki Cukurine elfoglalását jelentette be az orosz védelmi minisztérium Az orosz hadsereg a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomult.
2024.10.28. „Orbán Viktor nem kapott felhatalmazást” – sivalkodik az Európai Bizottság Orbán Viktor nem kapott felhatalmazást az EU Tanácsától arra, hogy Tbiliszibe látogasson, jajveszékelt a Bizottság szóvivője.
2024.10.28. Von der Leyen: Az észak-koreai segítség Oroszországnak a globális békét veszélyezteti Észak-Korea egyre gyakrabban és egyre jelentősebb katonai segítséget nyújt Oroszországnak.
2024.10.28. Sulyok Tamás: A zsablyai templom a győzelem helyszíne A templom megmentését a helyiek kezdeményezték, mondta a köztársasági elnök.
2024.10.28. Vucic: Orbán Viktor és Pásztor István tette a legtöbbet a szerb-magyar megbékélésért Vucic a zsablyai Havas Boldogasszony katolikus templom megáldásának ünnepségén vett részt.
2024.10.28. Zsigmond Barna Pál: Az integrációval a nemzetállamok megerősítése volt a célunk Az EU lemaradt a globális versenytársakhoz képest, mondta az államtitkár.
2024.10.28. „Oroszország mindenképpen válaszolni fog Lengyelország ellenséges lépésére” Válaszunkat nyilvánosan be fogjuk jelenteni. Mindennek megvan a maga ideje, mondta Marija Zaharova.
2024.10.28. „Ezek a fiúk meg lányok ingyen nem adnak semmit” Menczer Tamás elmagyarázta Magyar Péter, Manfred Weber és a mentelmi jog esetét.
2024.10.28. Pásztor Bálint: Ma újra történelmet írunk Ma újra történelmet írunk, a magyar és a szerb nép közös történelmének újabb fényes lapjait – hangsúlyozta Pásztor Bálint.
2024.10.28. Íme a Tisza Párt: támogatják az LMBTQ-propaganda terjesztését Újabb fajsúlyos témakörben mutatták meg valódi arcukat Magyar Péterék.
2024.10.28. Szijjártó Péter Tbilisziből gratulált a georgiai kormánypárt győzelméhez A magyar kormány gratulál a georgiai kormánypárt győzelméhez.
2024.10.28. Négy gyilkosságból hármat migránsok követnek el Svédországban Svédországban 2017 óta jelentősen megnőtt a halálos lövöldözések száma.
2024.10.28. Lesújtó a helyzet a legfrissebb osztrák adatok szerint Ausztriában már meghaladta a húsz százalékot az országon kívül születettek aránya, míg Bécsben a lakosok csaknem fele nem osztrák.
2024.10.28. Megkezdte a Nemzeti Konzultáció leveleinek kézbesítését a Magyar Posta Budapesten kezdődött meg a Nemzeti Konzultációs levelek kézbesítése.
2024.10.28. Merre tart Európa? Mennyire aktívan vesznek részt a politikában a nyugat-európai fiatalok, és mennyiben befolyásolja a koruk a politikai beállítottságukat?
2024.10.28. Dömötör Csaba: Beszéljenek a tettek – Így szavaztak a tiszások Dömötör Csaba rámutatott, a tiszások szerint több pénzt kellene biztosítani az LMBTQ-propagandára.
2024.10.28. Varsó mély aggodalmát fejezte ki a grúziai választások miatt A lengyelek szerint Grúzia távolabb került az EU- és NATO-csatlakozástól a választások után.
2024.10.28. Putyin: Rekordalacsony a munkanélküliség Oroszországban Oroszországban rekordalacsony, 2,4 százalékos a munkanélküliségi ráta – jelentette ki az orosz elnök.
2024.10.28. Zelenszkij felszólította Indiát, hogy adja fel semleges álláspontját Zelenszkij szerint Indiának támogatnia kellene az Oroszország elleni nyugati szankciókat is.
2024.10.28. Ha kifordul magából a világ Ifjakról és az ő mindig, minden korban meglévő lázadókedvükről kérdeztük Nagy Ervin filozófust.
2024.10.28. Jobboldai Sajtóklub a Polgári Mulatóban Jobboldali Sajtóklubot rendeznek Budapesten, a Polgári Mulatóban csütörtökön. Az eseményen részt vesz Bencsik András is.
2024.10.28. Érintettség okán Hozzászólás a Berend Nóra és Thoroczkay Gábor között megjelent Szent Jobb-vitához.
2024.10.28. Ünnepi szentmisével várják az emlékezőket november 1-jén a Fiumei úti sírkertben A NÖRI idén is meghirdeti a Tégy egy gyertyát nemzetünk nagyjai sírjára programot.
2024.10.28. Dmtirij Peszkov: Oroszország nem avatkozott be a georgiai választásokba Teljesen alaptalan a vád – jelentette ki az orosz elnöki szóvivő.
2024.10.28. Bódis László: Innovációs programcsomagot hirdet meg a kormány a vállalkozásoknak A cél, hogy az idén pályázható támogatási összeg első előlegei már jövő év első felében elérjenek a vállalkozásokhoz.
2024.10.28. Bild: több ezer ukrántól tagadták meg a belépést Németországba Németország idén nyárig csaknem 1,1 millió ukrán migránst fogadott be.
2024.10.28. Kelemen Hunor: Győzzön a józan ész! Mi tiszteletet kérünk minden román állampolgárnak, és tiszteletet kérünk a magyar közösségnek – szögezte le az RMDSZ elnöke.
2024.10.28. Mel Gibson a földbe döngölte Kamala Harrist, Trumpra fog szavazni A világhírű színész nem finomkodott.
2024.10.28. Bóka János: Az elnökségünk sikere az egész Európai Unió sikere lesz A magyar elnökség arra törekszik, hogy a változás katalizátora legyen Európában – mondta a politikus.
2024.10.28. Az Eurostat szerint is a magyar energiaárak a legalacsonyabbak Európában A magyar családok tartósan a legkedvezőbb árakat fizetik a két legfontosabb energiahordozóért.
2024.10.28. Szijjártó Péter: Nemzeti érdekünk Románia mielőbbi schengeni csatlakozása Egy kivételével minden európai uniós tagország a támogatásáról biztosította Romániát – hangsúlyozta a tárcavezető.
2024.10.28. Magyarország minden politikai és szakmai segítséget megad a szerb csatlakozáshoz A Szerbia és Magyarország közötti együttműködés számos konkrét eredménnyel jár – húzta alá Sulyok Tamás.
2024.10.28. Eldőlt, hol követhetjük nyomon a 2026-os és a 2030-as labdarúgó-világbajnokságot A csatornák különböző digitális felületein szintén lehet majd nézni a soron következő kontinensviadalokat.
2024.10.28. Szijjártó Péter: Idejekorán elkezdtük a szlovák nyelvtörvényről szóló konzultációt A kormány minden szükséges lépést megtesz a szlovák államnyelvhasználati törvény ügyében – közölte a tárcavezető.
2024.10.28. Hétfőtől indul a nemzeti konzultáció az új gazdaságpolitikáról Az új gazdaságpolitikához új eszközök szükségesek, és erről a magyar embereknek kell döntenie.
2024.10.28. Szijjártó Péter: A kormánynak kötelessége segíteni a külhoni magyarság megmaradását A szomszédos országokkal való kapcsolataink jobbak, mint az esztendő elején voltak – közölte a tárcavezető.
2024.10.28. Hidvéghi Balázs: Megkezdődött a kérdőívek kézbesítése Az első kérdés a gazdasági semlegességről, a második pedig általánossgában a gazdaságpolitikáról szól.
2024.10.28. Példaképeink arcképcsarnoka – Bagdy Emőke Értékőr című sorozatunk ötödik részében Bagdy Emőke pszichológusprofesszorral beszélgettünk.
2024.10.28. Aleksandar Vucic: Történelmi csúcson vannak a magyar-szerb kapcsolatok A szerb elnök köszönetet mondott magyar hivatali kollégájának azért, mert Budapest támogatja Szerbia európai integrációját.
2024.10.28. Kövér László: A téves brüsszeli szankciós politika veszélybe sodorta az Európai Uniót Az EU vezetésének téves migrációs politikája társadalmi destabilizációt eredményez.
2024.10.28. 3,5 százalékra csökken a Széchenyi Kártya program beruházási hiteleinek kamata Szabados Richárd kiemelte: az új gazdaságpolitikai akcióterv 21 pontja közül nyolc érinti a kis- és középvállalkozásokat (kkv).
2024.10.28. Oslo rendőrei: általános fegyverviselésre van szükség! A norvég rendőrség 2024-ben átlagosan naponta tíz alkalommal kényszerült fegyvert alkalmazni.
2024.10.28. Irán kész minden eszközt bevetni Izraellel szemben Az iráni külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az iráni válasz természete az izraeli támadás természetétől függ.
2024.10.28. Véget értek az őszi írásbeli érettségik A középszintű szóbeliket november 18. és 22. között tartják – tették hozzá.
2024.10.28. Az MKIK elnökével tárgyalt Orbán Viktor Megállapították, hogy ahhoz, hogy Magyarország sikeres legyen, új megoldásokra és új gazdaságpolitikai eszközökre van szükség.
2024.10.28. Trump azt ígéri, nem küld amerikai katonákat külföldi háborúkba „Én nem foglak elküldeni titeket harcolni és meghalni egy ostoba, véget nem érő külföldi háborúba” – mondta Donald Trump.
2024.10.28. Putyin: Oroszország és Kína az Eurovíziós Dalfesztivál riválisán dolgozik Oroszország és Kína azon dolgozik, hogy a film- és zeneiparon keresztül erősítse kulturális együttműködését.
2024.10.28. Szijjártó Péter: A liberálisok csúnyán elhasaltak Meg is indult a támadás: a választás nem volt tisztességes, Georgiában nincs demokrácia – írta a tárcavezető
2024.10.28. Indul a nemzeti konzultáció – Íme, a kérdések! „Magyarország meg tudja csinálni” címmel a kormány mától nemzeti konzultációt indít.
2024.10.28. Nagy István: Péter, a tököt én termesztem, te meg csak faragod és vakarod Magyar Péter újabb hazugságokkal uszít a magyar vidék ellen – jelentette ki az agrárminiszter.
2024.10.28. Megizzasztja Zelenszkij a Nyugatot Időt akar nyerni a napokban előbb Kijevben, majd Brüsszelben bemutatott „győzelmi tervével” Volodimir Zelenszkij.
2024.10.28. Lánczi Tamás: ez egy életveszélyes dolog (Videó!) Valamikor, ott a 2008-as gazdasági válság után az Európai Unió gerince egyszerűen megroppant – mondta Lánczi Tamás a Bayer show-ban.
2024.10.28. Magabiztos sikert aratott a GERB-SZDSZ 82 százalékos feldolgozottságnál a GERB-SZDSZ a szavazatok 26,08 százalékát szerezte meg.
2024.10.28. Tizenháromezernél is többen érkeztek Ukrajnából vasárnap A beléptetettek közül a rendőrség 28 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
2024.10.28. Tűz ütött egy szállodában Hévízen A Kossuth Lajos utcában található épület alagsorában a liftház panelja gyulladt ki.
2024.10.28. A Madison Square Gardenben ismertette választási programját Donald Trump A kampányeseményre teljesen megtelt a 20 ezres csarnok, több ezer ember rekedt az utcán.
2024.10.28. Már közel 40 millióan leadták voksukat az amerikai választásokon Négy kivétellel minden államban lehetőség volt személyes voksolásra vagy levélszavazásra.
2024.10.28. Sajtóklub: Csak úgy áradt a szerelem Brüsszelben! (Videó!) Brüsszel bábkormányt akar a nyakunkba ültetni, erről a Sajtóklub résztvevői is elmondták véleményüket.
2024.10.28. Aláírásgyűjtést indított az erzsébetvárosi Fidesz a DK-s büntetőadó ellen A jövő év elejétől minden helyi lakosnak minimum 38 ezer forintot kéne fizetnie.
2024.10.28. Nyolcvan határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén Pénteken 17, szombaton 32, vasárnap 31 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel.
2024.10.28. Az elektromos önvezető taxi Kínában is realitás – Teszteltük! A Magyar Demokrata vuhani útja során teszteltük az elektromos önvezető taxit is.
2024.10.28. Századvég: Stabil kormánypárti vezetés, óbaloldal a küszöb alatt A Századvég legfrissebb kutatása alapján megállapítható, hogy a Fidesz–KDNP továbbra is stabilan vezeti a pártok rangsorát.