2024.10.30. A szerbeknek és magyaroknak nagy szükségük van egymásra A bocsánatkérés és a megbocsátás nem a gyengeség jele, hanem az erőé, mondta Áder János Szabadkán, miután átvette a Pásztor István-díjat.
2024.10.30. A romániai magyaroknak december 1-jén meg kell mutatniuk, hogy erős közösség A romániai parlamenti és államfőválasztás a közösség jövőjéről is szól, mondta Kelemen Hunor a Székelyföldi kampányhajrá című rendezvényen.
2024.10.30. Kínai, indiai, maláj, thai, török és arab cégeket szankcionál az USA Az amerikai külügyminisztérium a háttérben meghúzódó orosz szálra hivatkozik.
2024.10.30. Leszavazták Karácsony Gergelyt a Fővárosi Közgyűlésben Az szmsz-nek csupán a „minimálverzióját” szavazták meg a budapesti képviselők.
2024.10.30. Josep Borrell intézkedést szeretne az észak-koreai katonák kapcsán Phenjan ellenséges cselekedete súlyos következményekkel jár, közölte az uniós főképviselő.
2024.10.30. A tálibok szigorították a fegyverviselést Afganisztánban A rendelet hatálya kiterjed minden tisztségviselőre, harcosra, valamint az Afganisztáni Iszlám Emírség katonáira és civiljeire.
2024.10.30. Robert Fico: Európa érdeke, hogy a „nagyfiúk” tárgyaljanak a rendezéséről A szlovák kormányfő azt mondta, hogy ha szükséges, habozás nélkül kész tárgyalni Vlagyimir Putyinnal.
2024.10.30. Zelenszkij közölte, hogy mennyire csalódott a szövetségeseiben Mint mondta, kiszivárogtatták a tervét.
2024.10.30. A Kreml reagált az orosz–ukrán titkos tárgyalásokról szóló hírekre Dmitrij Peszkovot újságírók arra kérték, kommentálja a Financial Times cikkét.
2024.10.30. A Kreml Orbán Viktor álláspontját vetette össze Josep Borrellével A magyar kormányfő önálló álláspontja nagyobb elismerést kelt Moszkvában, mint az „európai diplomácia vezetőjének rövidlátó politikája”.
2024.10.30. Hat év börtönre ítélték a „zalai Jézust” Saját magát Jézus inkarnációjának tüntette fel az a férfi, aki milliókat csalt ki az áldozataitól, és fenyegette azokat, akik megkérdőjelezték.
2024.10.30. Magyar biztos: Az új Európai Bizottság a bővítés bizottsága lesz „Fenntartottuk a bővítési lendületet, és újabb eszközök bevezetésével megerősítettük a folyamatot” – mondta Várhelyi Olivér.
2024.10.30. Az orosz külügy bekérette a finn nagykövetet Az orosz külügyminisztérium tiltakozik amiatt, hogy Finnországban orosz ingatlanokat foglaltak le ukrán energiaipari cégek keresete nyomán.
2024.10.30. Szili Katalin: Elindult a Dienes-játékok nemzetközi sikersorozata Elindult a matematikatanítást, a logikai gondolkodás erősítését támogató Dienes-játékcsomag nemzetközi sikersorozata.
2024.10.30. Robert Fico: Nem Kína veszélyezteti a gazdaságot A szlovák kormányfő az ellenzéki pártok bírálatára reagált a közelgő kínai útjával kapcsolatban.
2024.10.30. A Fidesz üdvözli a Kormányinfón bejelentett döntéseket Menczer Tamás a kormánypárt nevében üdvözölte a vidéki otthonfelújítási programról és a fiataloknak tervezett munkáshitelről szóló döntéseket.
2024.10.30. Tele van botrányokkal az EU bővítési biztosjelöltjének élete Hírbe hozták a volt Jugoszlávia titkosrendőrségével, és állítólag a beosztottjaival is agresszíven viselkedett.
2024.10.30. Gulyás Gergely a Kormányinfón reagált a Tisza Párt brüsszeli ámokfutására A Miniszterelnökséget vezető miniszter elfogadhatatlannak nevezte Magyar Péter pártjának állásfoglalását.
2024.10.30. A kormány a dolgozó édesanyáknak is segít VIDEÓ! A kormány segítséget nyújt azoknak a kisgyermeket nevelő édesanyáknak, akik úgy döntenek, hogy munkába állnak, mondta Zsigó Róbert.
2024.10.30. A parkolási díj ebben a formában közönséges zsarolás Joggal tesszük fel a kérdést: mit is fizettetnek meg a közterületi parkolási díjban az emberekkel?
2024.10.30. Eluralkodott a pánik Ukrajnában: Orbán politikája ütötte ki a biztosítékot Rosszat sejt az Unian hírportál…
2024.10.30. A jövőben a kenuzást is kipróbálja a paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál „Lesz vele meló, de kíváncsian várom” – mondta, de továbbra is a kajak lesz a fő száma.
2024.10.30. Az ukrajnai háború eloszlatta Ursula von der Leyen illúzióit A háború számos illúziót eloszlatott, köztük azt, hogy a béke örök, mondta az Európai Bizottság elnöke.
2024.10.30. Izrael távozásra szólította fel két észak-libanoni város lakosait Az izraeli hadsereg azonnali távozást kér a lakosságtól, mert várhatóan légitámadást indít e helységek ellen.
2024.10.30. Kormányinfó: ismertették a munkáshitel részleteit, megvan a jövő évi GDP-cél VIDEÓ! Fontos bejelentéseket tett Gulyás Gergely és Vitályos Eszter a Kormányinfón.
2024.10.30. Már az első napirendi pont előtt összeomlott a Fővárosi Közgyűlés Nemcsak főpolgármester-helyettes, hanem az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok megszavazását sem sikerült tető alá hozni.
2024.10.30. Fico közölte, hogy kész tárgyalni Vlagyimir Putyinnal Vlagyimir Putyin is nyitott lenne a találkozóra.
2024.10.30. Menczer Tamás: 2026-ban is nyerni fog a Fidesz-KDNP Megvédik azokat az értékeket, amelyeket úgy definiál, mint béke, biztonság.
2024.10.30. Benyújtották az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvényt A törvénymódosítás lehetővé teszi a nyugdíjpénztári tagok számára, az egyéni számláikon felhalmozódott összegeket lakáscélokra használják fel.
2024.10.30. Idei egymilliomodik látogatóját köszöntötte a Fővárosi Állat- és Növénykert Az ifjú látogatót Sós Endre természetvédelmi és állategészségügyi igazgató köszöntötte.
2024.10.30. Pokoli színjáték Franciaországban A közpénzből finanszírozott „városi opera” gigantikus, ijesztő, mozgó gépszobrokat vonultatott fel sátáni szimbólumok kíséretében.
2024.10.30. Szijjártó Péter a Nemzetközi Vöröskereszt elfogulatlan és pártatlan működését méltatta Hazánk a Nemzetközi Vöröskereszttel együttműködve a valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre – szögezte le a tárcavezető.
2024.10.30. Szentkirályi Alexandra: Nagyon súlyos lakhatási válság alakult ki Budapesten „Valódi intézkedésekre van szükség a lakhatási válság megoldása érdekében” – szögezte le a frakcióvezető.
2024.10.30. Sokasodnak a korrupciós vádak Weberék körül A Magyar Péter által favorizált a Európai Ügyészség most éppen a pártcsaládjukra, az Európai Néppártra ütne vissza.
2024.10.30. Szemétnek nevezte Trump támogatóit Joe Biden Míg alelnöke, a Demokrata Párt elnökjelöltje az egységről szónokolt, ő szemétnek nevezte Donald Trump támogatóit.
2024.10.30. Vége a Dankó Rádió szavazásának – megvan Az év magyarnótája A Dankó Rádió egyedülálló kezdeményezéséhez idén is több ezren csatlakoztak.
2024.10.30. Közismert veszélyek leselkednek a magyar fiatalokra, mégsem tesznek ellene Bár a gyermekek többsége tisztában van a veszélyekkel, mégsem foglalkoznak kellő mértékben a megelőzéssel.
2024.10.30. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Gyújtsanak gyertyát katonaelődeink emlékhelyénél! „Az ő hősies önfeláldozásuk nélkül ma nem élhetnénk” – mondta a honvédelmi miniszter.
2024.10.30. A tehetséggondozó munkát végző pedagógusokat segíti a „Köbüki” tanári ösztöndíj Az elmúlt időszakban szépen kiépült a magyar tehetséggondozó rendszer – szögezte le Varga-Bajusz Veronika.
2024.10.30. Hankó Balázs: Mi a magyar nemzetet, a magyar embereket képviseljük A nemzeti konzultáció a Brüsszel ellen a magyar családokért folytatott harcot segíti – mondta a politikus.
2024.10.30. Szijjártó Péter: Nyugaton tudják, hogy rossz stratégiát választottak A nyugati vezetők rossz stratégiát választottak Ukrajnával kapcsolatban, és nincs bátorságuk ezt beismerni – mondta a külügyminiszter.
2024.10.30. Az EU 13 tagállama bírálta Orbán Viktor grúziai látogatását A magyar miniszterelnök látogatását elhamarkodottnak nevezték.
2024.10.30. Czomba Sándor: A regisztrált álláskeresők száma 34 éve nem volt ilyen alacsony A nehézségek ellenére továbbra is feszes a munkaerőpiac – szögezte le az államtitkár.
2024.10.30. Putyin: Oroszország nem akar újabb nukleáris fegyverkezési versenyt Putyin szerint a gyakorlatokra azért van szükség, hogy az ország nukleáris erőit „szükségszerűen elégséges szinten” tartsák.
2024.10.30. Nagy Márton: Gazdasági fordulatot hoz az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv A jövedelmek vásárlóerejének növekedése újabb lendületet adhat a fogyasztás bővüléséhez – mondta a miniszter.
2024.10.30. „Az új sötét kor nem jön, már itt van” Matláry Miklóssal kaotikus jelenkorunkról, a düh és a dac jótékony hatásáról, meg a befejezhetetlen gótikus katedrálisról beszélgettünk.
2024.10.30. Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely lakhatási ígéreteiből nem lett semmi A kormány nyitott az új kollégiumfejlesztési elképzelésekre – húzta alá a frakcióvezető.
2024.10.30. Láthatatlan többség Az ellenzék komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a fiatalokat kormánybuktató szándékai mellé állítsa.
2024.10.30. A biodiverzitás fontosságáról beszélt Nagy István Az elmúlt tizenöt évben Magyarország példátlan mértékű természetvédelmi beruházásokat hajtott végre.
2024.10.30. Közel tízezren érkeztek Ukrajnából kedden A beléptetettek közül a rendőrség 25 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
2024.10.30. Megkezdte útját a Sencsou-19 Az űrhajót egy Hosszú Menetelés-2F elnevezésű rakétával indították helyi idő szerint szerdán a kora reggeli órákban.