2024.11.12. Kósa Lajos: Az idő Magyarországot igazolta Rétvári Bence, Kósa Lajos és Vejkey Imre az európai parlamenti megbeszélést követően tartott sajtótájékoztatót.
2024.11.12. Lázár János ismertette a vasúti közlekedés akciótervének elemeit Az 1500 milliárd forint körüli uniós pénz legnagyobb részét az öt HÉV-vonal felújítására kívánják költeni, mondta az építési és közlekedési miniszter.
2024.11.12. Az ukrán hadsereg már kétszáz tankot veszített a kurszki műveletben Az orosz hadijelentés szerint az augusztusban betört ukrán erők több mint 31700 embert veszítettek.
2024.11.12. Poutine az arcba, és szavazz! Meccskörút az amerikai elnökválasztás árnyékában – ha máshol nem is, a lelátón Kamala Harris győzött.
2024.11.12. Indul a Fidesz–KDNP nemzeti konzultációs országjárása Miniszterek, államtitkárok és más politikusok tartanak lakossági fórumokat, jelentette be Hidvéghi Balázs.
2024.11.12. Az Ország Háza címmel nyílt fotókiállítás az Európai Parlamentben Az Ország Háza, művészet és hagyomány az Országgyűlés épületében címmel nyílt fotókiállítás az Európai Parlament brüsszeli épületében.
2024.11.12. Itt a teljes hangfelvétel – Lelepleződött a Tisza Párt elnöke Alaposan megvágott felvétel alapján tett feljelentést Magyar Péter.
2024.11.12. Megszavazták a gyermekmentesség népszerűsítésének tilalmát „Az állam létezése sok évezredre előre attól függ, hogy születnek-e gyerekek vagy sem” – mondta a döntés egyik kidolgozója.
2024.11.12. Elindult a mézfogyasztást ösztönző kampány A kampányt beharangozó sajtótájékoztatón Feldman Zsolt elmondta: a kiváló minőségű hazai mézből mintegy tízezer tonna fogy el Magyarországon.
2024.11.12. A magyarországi vallásturizmus az európai élvonalba tartozik A magyarországi vallásturizmus kínálata az európai élvonalba tartozik, a történelem során átélt pusztítások ellenére is, mondta Nacsa Lőrinc.
2024.11.12. Pintér Sándor a Budapest Folyamat lényegéről beszélt A Budapest Folyamat lényege a migráció területén való együttműködés, a párbeszéd, mondta a belügyminiszter.
2024.11.12. Cseh államfő: A Csehország-méretű országok csak gyalogosok Putyin szemében Petr Pavel szerint az orosz elnök csak olyan nagy játékosokkal lenne hajlandó tárgyalni, mint az USA, Kína, India vagy Brazília.
2024.11.12. Újabb egyszerűsítések segítik a gyermekes családok életkezdését és lakhatását Tovább egyszerűsíti a kormány az egyes család- és otthonteremtési támogatások feltételeit és ügyintézését.
2024.11.12. A patrióta erők választási győzelmei reményt adnak a béke visszatérésére VIDEÓ! Az utóbbi időszak fontos választásain mindenhol a békepárti, patrióta erők győzedelmeskedtek, mondta Szijjártó Péter Jahorinában.
2024.11.12. Medvegyev: Megdöbbentő, ahogy az európai politikusok igyekeznek kiterjeszteni a háborút Az európai politikusok nem oldják meg a konfliktust Moszkvával, hanem csak olajat öntenek a tűzre.
2024.11.12. Három százalék fölötti növekedést jósol a Pénzügyminisztérium jövőre Banai Péter Benő államtitkár Brüsszelben adott tájékoztatást a magyar gazdaság kilátásairól.
2024.11.12. Magyar Péter előtt Márki-Zay Péter is úgy vélte, büdösek az emberek A baloldal mostani és a korábbi nagy reménysége is a szavazóik testszagára panaszkodott.
2024.11.12. Túl az egymillión az új ügyeleti rendszerben ellátott betegek száma A 2023. február 1-jén Hajdú-Biharban indult egységes rendszerhez 2024. október 1-jéig az ország minden területe csatlakozott.
2024.11.12. Orbán Viktor: A józan ész vezérelte klímapolitikára van szükség A józan ész és nem ideológiák vagy pánik által vezérelt klímapolitikát szorgalmazott Orbán Viktor miniszterelnök Azerbajdzsánban.
2024.11.12. Nagy Márton ismét fogadta a Magyar Bankszövetség képviselőit A nemzetgazdasági miniszter a szeptemberi megállapodásnak nyomán ismét hivatalában fogadta a Magyar Bankszövetség képviselőit.
2024.11.12. A magyar válogatott ugyanarra a játékra készül Hollandiában, mint itthon Sallai Roland szerint a válogatott ugyanarra a játékra készül Amszterdamban, mint amivel egy hónapja döntetlent ért el a hollandok ellen a Puskásban.
2024.11.12. Vitályos Eszter: Magyar Péter lebuktatja brüsszeli gazdáit Magyar Péternek sikerült kiposztolnia azt, amit a brüsszeli gazdái várnak tőle, írta a kormányszóvivő.
2024.11.12. A kormánybiztos szerint rendezett állatvédelem nélkül nincs rendezett ország Ovádi Péter azt mondta, a kormány intézkedése európai uniós szintű áttörést jelent.
2024.11.12. 2010 óta 319 milliárd forintot fordított a kormány óvodákra VIDEÓ! Az édesanyák életében új időszak kezdődik, amikor közösségbe kerülnek gyermekeik, mondta Zsigó Róbert.
2024.11.12. Magyar rendőri kontingens indult Szerbiába A magyar rendőrség elkötelezett abban, hogy az illegális migránsokat megakadályozza a bejutásban Magyarország területére.
2024.11.12. Felemelő élmény patriótának lenni A Demokrata legfrissebb száma szerdától, november 13-tól kapható az újságárusoknál. Lapozzon bele online is!
2024.11.12. Az ukrán erők likvidáltak egy orosz zászlóaljat a Kurszki területen Az ukrán hadsereg megsemmisített egy teljes orosz zászlóaljat, közölte Anasztaszija Bliscsik.
2024.11.12. Elhunyt a József Attila-díjas délvidéki költő A Vajdaság Ma beszámolója szerint a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakja 84 éves korában hunyt el.
2024.11.12. A török belügyminiszter együttműködést sürgetett Budapesten A migrációt egyetlen ország nem tudja kezelni, ezért összefogásra van szükség, hangzott el a Budapest Folyamat konferenciáján.
2024.11.12. Szüretre fel! A badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászat idén is megrendezi hagyományos Tobozszüretét. Az eseményre az arborétum számos programmal készül.
2024.11.12. Magyar siker: Mozart hasít a TikTokon A TikTok, a Meta, az Apple és a Microsoft által zsűrizett világversenyen nyert a Concerto Budapest 2024-es Mozart-napi élő közvetítése.
2024.11.12. Kínában vendégeskedik a magyar zene A Magyar Nemzeti Férfikar három koncertet adott a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója alkalmából.
2024.11.12. Donald Trump hamarosan bejelentheti külpolitikája kulcsfiguráit Trump külpolitikája sokkal határozottabb és keményebb lesz, mint Bidené volt.
2024.11.12. Szijjártó Péter: Mi a nyugati integrációknak vagyunk a tagjai Lojális EU- és NATO-tagként is lehet sikeresen érvényesíteni a nemzeti érdeket – közölte a tárcavezető.
2024.11.12. Boros Bánk: Magyar Péter még a saját követőit is lenézi „Ilyen gyalázatos stílusban még senki nem beszélt a magyar emberekről, mint Magyar Péter.”
2024.11.12. Tudományos Expót tartanak Budapesten a jövő kutatói számára A rendezvényen bemutatjuk, miként biztosíthat ez számukra karriert és tudást, ezzel erősítve a magyar nemzetet és a gazdaságot – mondta Hankó Balázs.
2024.11.12. Nem csitulnak a kedélyek Amszterdamban Az izraeli futballszurkolók elleni erőszakos támadások után a városban továbbra sincs nyugalom. Ismét zavargások voltak Amszterdamban.
2024.11.12. Menczer Tamás: A magyar–amerikai együttműködés egy „háromlábú szék” Donald Trump visszatérésével a magyar-amerikai politikai kapcsolatok is kiválóak lesznek – véli a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
2024.11.12. A háztartások nettó pénzügyi vagyona jócskán meghaladja a régiós átlagot A háztartások magas megtakarítási hányada növekedési tartalékot jelent a magyar gazdaság számára – jelentette ki Virág Barnabás.
2024.11.12. Sebastian Kurz: „Hála Istennek, hogy összeomlott a német kormánykoalíció!” Élesen bírálta a német kormánykoalíciót a volt osztrák kancellár.
2024.11.12. Felfoghatatlan keménységgel taposott a magyarok szívébe a Financial Times A lap szerint Magyarország sohasem a győztesekhez csatlakozott a történelem során.
2024.11.12. Meghirdették a NEA összevont pályázatát Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, hogy a civil szervezetek december 12-ig nyújthatják be pályázataikat.
2024.11.12. Újra kigyulladnak a jelzőlámpa fényei Ezúttal Ausztriában, ahol épp most jön létre az osztrák hárompárti koalíció, egy osztrák jelzőlámpa-kormány. Ezt Karl Nehammer kancellár jelentette be.
2024.11.12. Az EU keleti határán jelentősen nőtt a migrációs nyomás A migrációs útvonalak legtöbbjén szíriai, mali, ukrajnai, majd afgán, iraki, eritreai és egyiptomi állampolgárokat vettek nyilvántartásba.
2024.11.12. „Nem lehet hagyni, hogy a szélsőséges zöld ideológiák rátelepedjenek az agráriumra” „A klímaváltozás elleni küzdelem nem mehet a gazdák kárára” – szögezte le Nagy István agrárminiszter.
2024.11.12. Aláírásgyűjtésbe kezd az Osztrák Szabadságpárt Hubert Keyl képviselő éles kritikát fogalmazott meg, miután eltávolították a feszületeket a betegszobákból a Korneuburg-Stockerau klinikán.
2024.11.12. Oroszország kedden brutális offenzívát indított Ukrajna ellen Három rakétával, 110 drónnal és irányított légibombákkal támadta Ukrajnát az orosz hadsereg.
2024.11.12. Aki megmenti Petőfit a kínai nyelvnek Li Zhen Árpád Petőfi-kutatót hamarosan megjelenő 200+75 Petőfi Sándor válogatott költeményei című nagykötete kapcsán kérdeztük.
2024.11.12. A németek többsége támogatja a biztonsági kiadások növelését A németek többsége (82 százalék) Oroszországot katonai fenyegetésnek tekinti Németországra nézve.
2024.11.12. Megvan, hogy mikor választanak a németek Megszületett az előrehozott választás időpontja Németországban: a CDU és az SPD a 2025. február 23-ai időpontban állapodott meg.
2024.11.12. Fontos tanácsot küldött a NAV a lakosságnak Közeledik a Karácsony, ezért a mostani időszakban különösen érdemes figyelni ezekre a szempontokra.
2024.11.12. Háromezer területvédelmi tartalékos csatlakozott a honvédséghez „A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát” – jelentette ki a honvédelmi miniszter.
2024.11.12. Simicskó István: Meg kell becsülni a szociális ágazatban dolgozókat A szociális munka alapja a humánus értékrend, a közösség iránti felelősség és a szolidaritás – közölte a kormánypárti politikus.
2024.11.12. Skandinávia a Fudan lábai előtt hever Ha a Fudan nemzetbiztonsági kockázatot jelent, akkor az USA és Nyugat-Európa akadémiai bástyáit már be is vette Peking.
2024.11.12. Az ukrán háború a végéhez közeledik, Zelenszkij elkezdhet országot keresni magának Az elemző szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elkezdhet menedéket keresni magának.
2024.11.12. 14 százalékos minimálbéremelés is jöhet Magyarországon Lesz bérmegállapodás – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
2024.11.12. Hamarosan távozhat David Pressman, az USA budapesti nagykövete David Pressman folyamatosan próbált nyomást gyakorolni a magyar belpolitikai szereplőkre.
2024.11.12. Volt kitől tanulnia Magyar Péternek: így gyalázza a szavazókat a nemzetközi baloldal Joe Biden és Kamala Harris is botrányt okoztak azzal, hogy vérig sértették a szavazókat.
2024.11.12. Véget értek az emelt szintű szóbeli vizsgák November 7. és 11. között 115 helyszínen, 917 tantárgyi bizottság előtt, több mint 13 100 vizsgát tettek az érettségizők.
2024.11.12. Bagatellizálni próbálja Magyar Péter őszödi beszédét a baloldali sajtó A dollármédia színe-java ismét bebizonyította, hogy mennyire független és objektív.
2024.11.12. Nagy Márton: Továbbra is alacsony szinten az infláció Októberben éves alapon 3,2 százalékot ért el az infláció mértéke, havi alapon minimális 0,1 százalékos elmozdulást mutatott.
2024.11.12. Semjén Zsolt: A minden értéknek a lerombolása most talán véget ér Amerikában Európának és Magyarországnak is óriási remény Donald Trump elnöksége – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.
2024.11.12. Gyorsult a német infláció októberben Az éves inflációs ráta a három hónapja a legmagasabbra nőtt a múlt hónapban Németországban.
2024.11.12. Felfalnák a magyarokat Románia jelenlegi 41 megyéjéből nyolc nagy egységet gyúrnának, hivatalosan leradírozva a térképről Székelyföldet.
2024.11.12. Észak-Korea ratifikálta az Oroszországgal kötött védelmi szerződést A Nyugat szerint a védelmi megállapodás értelmében Phenjan csapatokat küldött szövetségesének.
2024.11.12. Több mint hétezren érkeztek Ukrajnából hétfőn A beléptetettek közül a rendőrség 18 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
2024.11.12. Rálőttek egy amerikai utasszállító gépre A történtek során egy utaskísérő megsérült. A Miami Herald című amerikai lap szerint egy golyó horzsolta.