2024.12.03. A Tisza Párt a magyar diákok és kutatók kirekesztése mellett foglalt állást Hétfőn került sor a magyar elnökségi program bemutatójára.
2024.12.03. A dél-koreai elnök bejelentette a szükségállapot visszavonását Jun Szogjol pártjának vezetője is alkotmányellenesnek nevezte a szükségállapot bevezetését.
2024.12.03. Konyhából a katedrára Szűts-Novák Rita nőnevelés-történésszel új kötete kapcsán beszélgettünk.
2024.12.03. A nemzeti konzultáció “támasztékot ad” a gazdaság fellendítéséhez Fontos pillére a gazdasági felemelkedésnek a kis- és középvállalkozások fejlesztése.
2024.12.03. Nálunk békések a karácsonyi vásárok, de az óvatosság nem árt A karácsonyi vásárokon kiemelt erőkkel vannak jelen járőrök és vannak civil ruhás rendőrök is.
2024.12.03. Az NVB kiadta Cseh Katalinnak Fekete-Győr András mandátumát Az NVB határozata nem jogerős, ellene három napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Kúriától.
2024.12.03. A magyar kormány a béketárgyalások mellett érvel Brüsszelben és Moszkvában is Szijjártó Péter kedden leszögezte: teljesen egyértelmű álláspontot képviselt Moszkvában.
2024.12.03. Elhunyt a legendás harmatsúlyú bokszbajnok A sportoló november 10-én hozta nyilvánosságra, hogy bőrrákkal küzd.
2024.12.03. Íme a bizonyíték: ennyi migránst szán Brüsszel hazánknak „Önmagát buktatta le Brüsszel!” – fogalmazott Rétvári Bence.
2024.12.03. A nemzetközi közösségnek fel kellene lépnie a keresztény közösségek üldöztetése ellen Szijjártó Péter a NATO külügyminiszteri tanácsülését követően tartott sajtótájékoztatót.
2024.12.03. Cukrozott darált mákot hívott vissza az Auchan A termék bármelyik Auchan üzletbe visszavihető, árát blokk nélkül is visszatérítik.
2024.12.03. Új gyanúsítottja van Kiss Lászlóék korrupciós botrányának Egy újabb embert gyanúsítottak meg a közelmúltban az óbudai kenőpénzes botrányban.
2024.12.03. Szükségállapotot hirdetett a dél-koreai elnök Jun Szogjol kijelentette: az ellenzéki pártok „rabul ejtették” a parlamentáris döntéshozatali folyamatot.
2024.12.03. A gyerekek kütyüket nyomkodni igen, ám beszélni egyre kevésbé tudnak Az elmúlt két-három évben drasztikusan elkezdett romlani a gyerekek nyelvi teljesítménye.
2024.12.03. Olaf Scholz az X-en üzent az orosz elnöknek Európa továbbra is elkötelezett a háború folytatásának pusztító irányvonala mellett – jelentette ki Dmitrij Peszkov.
2024.12.03. Kétoldalú találkozón vett részt a honvédelmi miniszter Szarajevóban – Képgaléria „Magyarország érdekelt a térség politikai és gazdasági stabilitásában.”
2024.12.03. Erőt csak erővel lehet legyőzni A Demokrata legfrissebb száma szerdától, december 4-étől kapható az újságárusoknál. Lapozzon bele online is!
2024.12.03. Trump, az elefántlovas December 12-én mutatják be Járai Judit Trump, az elefántlovagló című könyvét a Polgárok Házában. Az est során a könyv kedvezménnyel megvásárolható.
2024.12.03. Tíz év a tehetségekért A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány ösztöndíjjal támogatja, valamint személyre szabott szakmai mentorral segíti a tehetségeket.
2024.12.03. Menczer Tamás: „Vártam már ezt a találkozást nagyon” Aki elárulta gyerekeit, az ne beszéljen gyermekvédelemről! – jelentette ki Menczer Tamás.
2024.12.03. A modern kor gladiátorai A Magyar katonai hagyományőrzés úttörői, jeles alakjai címmel cikksorozatot indítottunk a demokrata.hu-n. Fülöp Tibor Zoltán írása.
2024.12.03. Gazdatüntetések kezdődtek Lengyelországban Több mint 20 település térségében szerveztek tüntetéseket, és ezek kedd estig tartanak.
2024.12.03. Hankó Balázs: A labda itt pattog Brüsszel oldalán Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége felnyitotta Európa szemét az oktatás, a kutatás és a családügyek területén – jelentette ki a politikus.
2024.12.03. „Kanada lesz az USA 51. állama, ha nem oldja meg az illegális migráció problémáját” A kanadai miniszterelnök és Trump találkozója csaknem három órán át tartott.
2024.12.03. A jövő nemzedékek sikerességének záloga a boldog gyermekkor Az Erzsébet-téli tábor november 18-ától december 13-ig várja az általános iskolásokat.
2024.12.03. Az Egyesült Államok Szíria miatt forródrótot használ Oroszországgal Pat Ryder nem közölt részleteket az orosz kollégákkal folytatott beszélgetésekről.
2024.12.03. Elindul a Demján Sándor Program A programmal kapcsolatban a kormány 4,3 milliárd forinttal támogatja a kamarát, amellyel a lebonyolításról szerződést köt.
2024.12.03. Orbán Viktor: Kitüntetést érdemlünk, nem pedig büntetést Mi vagyunk a migrációpárti Brüsszel ellenzéke – jelentette ki a magyar miniszterelnök.
2024.12.03. Otrombaságnak nevezte Zelenszkij sértegetését a Duma képviselője „Zelenszkij az egész világnak megmutatta, hogy mennyire lealacsonyító és műveletlen.”
2024.12.03. Bűnösnek mondták ki Varju Lászlót, elbúcsúzhat a mandátumától A Gyurcsány-párti politikus ügyében harmadfokú ítéletet hirdetett a Kúria.
2024.12.03. Kína betiltotta félvezetőgyártáshoz szükséges fémek exportját az Egyesült Államokba Az intézkedés a galliumra, germániumra, antimonra és a szuperkemény anyagokra vonatkozik.
2024.12.03. Szijjártó Péter: Közel az amerikai szankciók okozta problémák megoldása Magyarország négy ponton érintett az orosz Gazprombank elleni amerikai szankciók ügyében.
2024.12.03. Szijjártó Péter: A magyar gazdaság jól helytállt idén A világgazdaság súlypontja kelet felé tolódott, a beruházásokért éles verseny indult.
2024.12.03. Zsigó Róbert: Valamennyi élethelyzetben igyekszünk a családok mellett állni „Mindent megteszünk azért is, hogy a generációk közötti együttműködés erős maradjon” – húzta alá az államtitkár.
2024.12.03. Orosz koncert a Zeneakadémián Az ukrajnai háború kitörése óta tartó kulturális szankciókat törte meg Magyarország a Zeneakadémia-béli koncerttel.
2024.12.03. NGM: A kormány újabb fél évig védi a családokat a kamatstoppal A kamatstop bevezetése óta már 300 milliárd forintnyi kamatteher megfizetésétől óvták meg a családokat.
2024.12.03. Novemberben közel 200 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében Novemberben 65 természetes eredetű földrengés volt, míg 132 földmozgást emberi tevékenység okozott Magyarországon és szűkebb környezetében.
2024.12.03. Új korszak a felnőttképzésben, indulnak a mikrotanúsítványt adó képzések A felnőttképzésben magyar és angol nyelven kerülnek kiállításra a mikrotanúsítványok.
2024.12.03. Fontos témákról egyeztetnek az uniós egészségügyi miniszterek Brüsszelben A füst- és aeroszolmentes környezet is napirandre kerül a keddi ülésen – tájékoztatott Takács Péter egészségügyi államtitkár.
2024.12.03. Ukrajna kétségbeesetten próbálja tartani Trump érkezéséig a Kurszki területeit „A helyzet napról napra rosszabbodik” – mondta az egyik katona a BBC-nek.
2024.12.03. Egyre többen dezertálnak az ukrán hadseregben Egyes ukrán katonák a lengyelországi katonai kiképzéseket arra használják, hogy megszökjenek az országból.
2024.12.03. Tuzson Bence: A kormányzat semmiképpen sem szeretne beleszólni a bírósági döntésekbe A hatékonyságot növelő megállapodás született a bíróságokról – jelentette ki az igazságügy-miniszter.
2024.12.03. Túl messzire ment az EP, Georgia leveszi a napirendről az uniós csatlakozást Minden eddiginél súlyosabban avatkozott be a georgiai belpolitikába az EP.
2024.12.03. Magyar Péter válaszadás helyett előbb dalra fakadt, majd elmenekült a stáb elől A Hír TV riportere több kínos kérdést is intézett a Tisza Párt vezéréhez.
2024.12.03. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyar emberek biztonsága nem a határainkon kezdődik „Magyarország felkészült, elkötelezett, pártatlan, szolgálatokat tud nyújtani a kiemelten fontos régióban.”
2024.12.03. Az Egyesült Államok újabb nagyértékű fegyverzetbeli segítséget küld Ukrajnának Antony Blinken közleménye szerint a segítséget az amerikai hadsereg készleteiből azonnal hozzáféhetővé teszik.
2024.12.03. Kelemen Hunor: Jó eséllyel kormányra kerülhet az RMDSZ Az RMDSZ a szavazatok 6,4 százalékát szerezte meg a vasárnapi romániai parlamenti választáson, 240 ezerrel többet, mint a legutóbbi választáson.
2024.12.03. Táplálék vagy méreg az étel? 2025 februárjától ismét szigorítja a kormány a közétkeztetésben felhasználható alapanyagok szabályozását. Mester Károly agrármérnököt kérdeztük.
2024.12.03. Több mint hétezren érkeztek Ukrajnából hétfőn A beléptetettek közül a rendőrség 22 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
2024.12.03. Donald Trump kemény üzenetet küldött a terroristáknak Súlyos következményeket helyezett kilátásba a leendő amerikai elnök.
2024.12.03. December 3. – Hófehér Halászbástya December 1-je és 24-e között minden reggel megosztjuk honlapunkon az aznapi ajándékunkat olvasóinkkal.