De, ki is valójában Erdei Zsolt, aki sportolóként az olimpiai arany érmen kívül mindent elért, amit sportoló elérhetett, akit, ha az emberek megállítják az utcán – és gyakran megteszik, – csak Madárnak szólítják, és aki állítja: „A Madárnak más a sorsa, mint amilyen Erdei Zsoltnak lett volna. Szerintem mindenkinek az lenne a legrosszabb, ha saját magával kerülne szembe”

Nos, ha úgy fogjuk fel, Erdei Zsolttal megtörtént a legrosszabb, hiszen amikor vállalta – sőt ő maga kezdeményezte ennek a könyvnek a létrejöttét – talán minden korábbinál szilajabb, kérlelhetetlenebb 12 menetre vállalkozott, amikor nem kisebb vetélytárssal kellett megküzdenie, mint önmagával. Szembesülnie kellett, és számot vetnie múltjával, álmaival, tévedéseivel, harcaival, erőfeszítéseivel, bukásaival, újrakezdéseivel, kétségeivel, vágyaival, sikereivel, amelyeket olykor könnyebb elérni, kiharcolni, mint esetenként azokat feldolgozni, helyretenni, és azzal együtt folytatni azon megpróbáltatások sorát, amit életnek nevezünk.

Szegő András a könyv bevezetőjében azt írja: „A hirtelen felvillanó nagy lehetőség Erdeit kitűnő bokszolóból klasszissá érlelte. Túlnőtt önmagán. Felnőtt a feladathoz. Megragadta az esélyt és nem engedte ki a kezéből. Megőrizve ösztönösségét, szilajságát, tudatosan bokszolt. Megtartva lendületét, vehemenciáját, fegyelmezett volt. Semmit sem vesztve dinamizmusából, agresszivitásából, nem hagyta elragadni magát. Hidegen izzott. Szenvedélyesen gondolkodott. Önmagát teljes szívvel belevetve a harcba, felszabadultan játszott. Előremenve védekezett. Támadva irányított. Karakterét megtartva mindig változtatott. A szó legszorosabb értelmében kiteljesedett. Mint aki 20-ra is lapot kér, és rendre nyer. Hogy miként lehet ez? Hiszen ellentmond a racionalitásnak, a szabályoknak, a józanésznek, a realitásnak. De a nagy bajnokok, többek között, attól nagy bajnokok, mert ellentmondanak a racionalitásnak, a józanésznek, a szabálynak. És Erdei Zsolt immár nagy bajnokká érett.”

Igen ám, de a bajnokok is emberek és mi, akik csak a távolból szemléljük sorsuk alakulását, gyakorta hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy nekik is volt ilyen-olyan gyerekkoruk, szerettek és csalódtak, akaratlanul, vagy készakarva megbántottak másokat, őket is érték sérelmek, bosszúságok, nekik is lehettek álmatlan éjszakáik, elfogadhattak jó és rossz tanácsokat és életük legnehezebb pillanataiban ugyanúgy egyedül kellett megküzdeniük ellenfeleikkel, mint ahogyan mindenki másnak is, akik még soha nem álltak a reflektorok fénykörében.

Erdei Zsolt ebben a könyvben nyíltan vállalja önmagát. Nem kertel, nem próbál meg finomkodni, udvariaskodni, minden kérdésre egyenes választ ad és olykor maga is meglepődik azon, hogy milyen mély összefüggésekre, tanulságokra döbben rá a beszélgetések alatt.

„Nem szeretek veszíteni! Gyerekkoromban is utáltam veszíteni. Senki sem szeret veszíteni, de nálam ez, ha lehet, dupla vagy tripla érzet. Képtelen vagyok rá! Amikor nagyobb lettem, nyilván megtanultam veszteni, és volt is jócskán mindenféle vereség az életemben. Amatőr koromban is beleszaladtam egyszer-kétszer nagy ütésekbe, de kilábaltam és tanultam belőle. De, a mai napig is félek. Nem attól, hogy most kapok egy ütést. Mennyi ütést kaptam már az életemben! Bár annyi pénzt kaptam volna! Attól félek, hogy kikapok. Ez az egyetlen félelem az életemben. Ha azt mondják, küzdjek meg az oroszlánnal, akkor megküzdök. De attól azért félnék, hogy az oroszlán esetleg legyőz. Nem attól, hogy megöl, felfal, hanem, hogy az oroszlán mancsát fogják fölemelni a mérkőzés végén.”

Külön érdekessége a könyvnek, hogy olyan közéleti személyiségek szólalnak meg benne és mondanak véleményt egy-egy fejezeten keresztül Erdei Zsoltról, mint Kovács Katalin, Miklósa Erika, Törőcsik Mari, Cserhalmi György, Czeizel Endre, Kemény Dénes, Koltai Róbert, Kovács „Kokó” István, Kótai Mihály, Müller Péter és Presser Gábor.

Kiemelések tőlük:

Szerintem ő a legsikeresebb jelenkori magyar sportoló…(Müller Péter)

Nincs benne semmi alattomosság, furfang, hátulról jövő gondolat, ezért nagyon könnyű őt szeretni. (Koko, Kovács István)

Ő azt képviseli az ökölvívásban – rendkívül magas szinten -, ami annak a vívás-része. (Koltai Róbert)

Talpon tudott maradni ebben a kemény világban, úgy, hogy folytonosan bizonyított, felépítette a saját hírnevét…(Miklósa Erika)

Zsolt kiváló példa arra, hogy ő a tehetségét valóra váltotta…(Dr. Czeizel Endre)

Ha mi nem ide születünk, és nem ebbe a korba, akkor gladiátorok, vagy harcosok leszünk. (Kótai Mihály)

Erdei Zsoltban leginkább azt szeretem, hogy van benne valami tüneményes kisfiúság…(Presser Gábor)

Meggyőződésem, hogy neki ez az élete. (Kovács Katalin)

Valóban, a népmesei figurává nemesedő emberek – mint Erdei is -, nagyon sokat adnak az embereknek. (Cserhalmi György)

Egyszerűen csak hat rám, szeretem, mert szeretnivaló ember. (Törőcsik Mari)

Nagyon sokra tartom az ökölvívást. És a boksznak olyan kiválóságait, hőseit, mint amilyen Madár is. (Kemény Dénes)

Azt még nem lehet biztosan tudni, hogy létrejön-e az a bizonyos álomdöntő, amire oly régen vár az egész bokszvilág? Hogy szurkolhatunk-e még Erdei Zsolt győzelméért? Lesz-e módja kiteljesíteni pályáját? Az viszont biztos, hogy még várnak rá fontos feladatok:

„Azt gondolom, hogy ezt a sikertörténetet tovább lehet fokozni, és nekem megvan a következő célom, a következő motivációm. Ellentétben sok emberrel, aki azért megy el edzőnek, mert bokszolt, de nincs más választása, nekem ez lesz a hivatásom. Az elhivatottságom, hogy emberekkel, gyerekekkel foglalkozzak. Hülyén hangzik. Mintha én lennék a megváltó? Dehogy vagyok az! De igenis, a mi világunkban olyan emberekre van szükség, akikre hallgatnak is. Ha edző leszek, akkor rám minden gyerek hallgatni fog, ebben biztos vagyok. Azt szeretném, hogy ezek a kölykök, ne otthon ücsörögjenek a számítógép előtt, vagy ne az utcán csavarogjanak, hanem jöjjenek el, bokszoljanak, és élvezzék.”