Viharokkal teli élet a magyar kultúra szolgálatában
179 éve született a jó palóc
Számos szakmai és magánéleti megpróbáltatást követően vált a XX. század második felének egyik legelismertebb írójává a palócföld és a dzsentrivilág kiváló ismerője, Mikszáth Kálmán, aki a jogászpálya helyett választotta az alkotói létet. Az országos hírnevet a Tóth atyafiak és a Jó palócok című elbeszáélésköteteivel érdemelte ki. E könyvek megjelenését követően Mikszáth írói pályája töretlenül ívelt felfelé, műveit számos idegen nyelvre lefordították.
A felvidéki Szklabonyán született író szülőfalujának nevét 1910-ben, Mikszáth 40. írói jubileuma tiszteletére változtatták Mikszáthfalvára.
A „palóc író” alkotói pályája nehezen indult, de privát életét is nélkülözések, megpróbáltatások, újrakezdések és romantikus fordulatok jellemezték.
Feleségét, Mauks Ilonát, vármegyei hivatali elöljárójának, Mauks Mátyásnak lányát kétszer is nőül vette. Első ízben ügyvédbojtárkodásának idején, a szülők tudta nélkül1873-ban, ám a frigy Mikszáth komoly megélhetési gondjai miatt öt év múlva válással végződött.
Újabb öt esztendő elteltével azonban a már állandó jövedelemmel rendelkező alkotó ismét oltárhoz vezette korábbi nejét. Házasságukból három fiúgyermek született.
A 70-es évekbeli írásai kevés figyelmet kaptak, ezért főként újságírásból biztosította családja megélhetését. Első írói sikereit helyi események tudósítójaként a Szegedi Naplónál aratta.
Visszatérve Budapestre az újonnan alapított Pesti Hírlap munkatársaként Jókai mellett korának egyik legkedveltebb újságírója lett.
Az olvasók elismerését rövid, szellemes, ironikus és tanulságos országgyűlési karcolataival sikerült kivívnia.
A közvélemény figyelmét leginkább felkeltő ügyekről is tudósított:1879-ben például a nagy szegedi árvízről, 1882-ben pedig a hírhedt tiszaeszlári vérvád-perről, amelynek során a helyi zsidókat egy fiatal keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával vádolták meg…
A 80-as években már befutott szerkesztőnek és írónak számított, akit a legrangosabb irodalmi és tudományos társaságok, köztük a Petőfi Társaság, a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia választottak tagjaik közé, de 1887 és 1910 között élete végéig országgyűlési képviselőként is szolgálta a nemzetet.
Az országos sikert a Tóth atyafiak és a Jó palócok című elbeszéléskötetei hozták meg számára.
„Gyors emelkedésemben van valami természetfölötti, valami megdöbbentő„ – írta 1882-ben a Mauks Ilonának címzett egyik levelében arra utalva, hogy a hirtelen jött dicsőség őt magát is meglehetősen váratlanul érte.
Egymás után ontotta sikeresebbnél sikeresebb munkáit: Szent Péter esernyője, Különös házasság, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Jókai Mór élete és kora, A fekete város. Néhány könyv azok közül, amelyek életében és halála után hatalmas elismertséget hoztak a szerzőnek, akit Jókai is méltatott, és akivel európai körútja során az USA 26. elnöke, Theodore Roosevelt is feltétlenül találkozni kívánt.
Írásainak visszatérő alakjai a korrupt hivatalnokok, dölyfös képviselők, hozományvadász csábítók, a társadalmi élet külsőségeit hajhászó dzsentrik, hitvány jellemű emberek voltak, akikkel sokszor komikus vonásokkal felruházott, jóravaló, talpraesett parasztokat állított szembe.
A fővárosi élete során rengetegszer költözködő író 1902-től családjával a Lónyay utca 13. alatt lakott. A pesti ház falán elhelyezett emléktábla így foglalja össze az írói életmű jelentőségét:
„Bölcsességének és humorának derűjével világított bele az emberi lelkekbe, feltárta és nevetségessé tette az uralkodó osztály hibáit, látni és érezni tanította nemzetét.”
