A bábok misztériuma

– A Nemzetközi Bábművészszövetség kezdeményezésére 2003 óta a világ március 21-én ünnepli a bábszínház világnapját. Az közismert, hogy a bábjáték a színjátszás egyik legősibb formája. De honnan eredeztethető tulajdonképpen?

– Ha visszamegyünk egészen az ősszertatásokig, azt látjuk, hogy például az afrikai vagy az ázsiai természeti népek leginkább az animizmusból építették fel saját kultúrájukat és istenképüket. Hitték, hogy minden tárgynak vagy természeti jelenségnek van lelke, szelleme, és ezek az egész világon jelen vannak, sőt, az ember életét is képesek befolyásolni. Ehhez a hithez kapcsolódtak aztán azok az ősi rítusok, amelyekben már valamilyen formában a bábok is megjelentek.

– A bábjáték ezen szakralitása Európában is megmaradt, hiszen a bábozást a keresztény hit elmélyítésére használták a templomokban. A mennybemenetelt például úgy jelenítették meg, hogy dróttal egy Krisztust szimbolizáló bábot emeltek a magasba. Miért szorult ki végül bábjáték a templomokból, és hogyan vált a középkori vásárterek egyik legfőbb szórakozási formájává?

– A középkori húsvéti liturgiában szerepelt egy énekelt, párbeszédes rész, nevezetesen a Quem quaeritis? trópus. Ennek a központi kérdése, amit a sírnál álló angyal tesz fel az üres sírhoz érkező asszonyoknak, a Kit kerestek? Ez a dialógus azonban még nem nevezhető drámai műnek, mert hiányzik belőle a konfliktus. Miután azonban a trópus további szereplőkkel és jelenetekkel, hovatovább profán elemekkel is bővült, az emberek számára jobban átélhetővé vált, és hirtelen működni kezdett. A bővülés nyomán pedig elkezdtek kialakulni a középkori drámatípusok, ahonnan pedig már egyenes út vezetett a vásárterekig.

– Ahol aztán az évszázadok során minden nemzet megteremtette a maga jellegzetes bábfiguráját, akik közül a leghíresebb nálunk Vitéz László lett.

– Vitéz László őse egy olasz vásári karakter, Pulcinella, angol rokona pedig Mr. Punch. Érdekesség, hogy ezek a bábjátékok csak nálunk szólnak a gyerekeknek, az előbbiekben kemény gyilkosságok is vannak. Pulcinella például találkozik egy tyúkkal, miután azt megeszi, tojást rak, amelyekből hét kis Pulcinella kel ki. Punch pedig megveri a feleségét, majd a síró gyerekét kidobja az ablakon, de mivel a kutya visszaviszi, ledarálja kolbásznak. Iszonyat furcsa, absztrakt világot jelenítenek meg ezek a történeteket, olyat, amely átlép a fizika és a biológia törvényein. Mivel Vitéz László is az ő leszármazottjuk, velük együtt igazából alvilági figura, hiszen a földet jelképező paravánléc alól, vagyis az alvilágból érkezik. Ugyanakkor mégis meg tudja védeni a világot, le tudja győzni a halált. A vásári játékokra jellemző egyébként, hogy alapvetően mindegyikük egyfajta társadalmi szelepként működött, hiszen az abnormális, amorális történéseik nyomán a nézők kinevethették az általuk elfogadhatatlan tartott viselkedésmintákat.

– Ahhoz, hogy a színház szakrálissá váljon, elegendő a hit, vagy hogy vallásos történetet dolgozzon fel?

– Ha elvetjük a dogmákat, a hit szerintem nem más, mint közmegegyezés. A színházban ez akkor jön létre, amikor a néző jegyet vált az előadásra, vagyis elhiszi, amit a színpadon lát. De ugyanígy működik a vallásban is azzal, hogy elfogadom a liturgia jelképrendszerét. Vagyis az áldozáskor maradéktalanul elhiszem, hogy az ostya valóban Jézus teste, a bor a vére, a kettő együtt pedig az ő valóságos jelenléte. A színház célja ugyanakkor a katarzis, míg a vallásé az örök üdvösség. Abban, hogy a színház valóban szakrálissá váljon, a téma sokat tud segíteni, hiszen bibliai témából nagyon nehéz nem szakrális színházat készíteni. Persze egy nem vallási történetet is szakrálissá lehet tenni. Jó példa erre Vidnyánszky Attila Mesés férfiak szárnyakkal című rendezése, amelyben a központi szerepet az űrverseny játssza, főszereplője pedig Gagarin. Ám attól, hogy ezt az űrversenyt Vidnyánszky egy piarista szerzetes által írt történettel kapcsolta össze, a színdarab szakrálissá változott.

– Mikor és miért kezdett el foglalkozni a szakrális színház mibenlétével?

– Egyetemi éveim alatt ültem egy misén, ahol valamiért elkezdtem dramaturgiailag értékelni a történéseket. Ezzel azonban az egész liturgia egyszerre megmagyarázhatóvá és profánná vált, elveszítette minden varázsát. Ugyanakkor maga a szakrális színház, annak jelentősége olyannyira elkezdett érdekelni, hogy a szakdolgozatomat is ennek formáiról írtam, azt vizsgáltam, mitől válik bábszínházzá a katolikus liturgia. A kutatás közben készítettem el az Egyszemélyes passió című előadásomat, amely egy gyermekkori traumám feldolgozása is egyben. Nagyon féltem ugyanis a kálváriától, nem értettem, miért vérzik egy ember a keresztfán, ijesztő élmény volt számomra. A darab azonban éppen emiatt az önterapikus munka miatt annyira specifikus előadássá vált, hogy nagyon nehéz hozzá közönséget találni, mondanivalójával még a keresztény hívők közül is csak kevesen tudnak azonosulni. Így amikor a betlehemes misztériumjátékon gondolkodtam, már kínosan ügyeltem a profán rész hangsúlyozására, ami egyben a szakrális részt is magyarázza, értelmezi. A húsvéti passió és a karácsonyi misztérium után pedig már illett egy moralitásdrámát is készítenem. Ez a harmadik egyszemélyes produkcióm lett az Akárki, amelynek nagyon fontos alaptézise, hogy a halál az élet része. Akárki bárki lehet, így univerzális figura. Ezért nem értek egyet azokkal a kortárs feldolgozásokkal, ahol nevet adnak a főszereplőnek, hiszen ezzel a konkretizálással a dráma éppen az univerzalitását veszíti el. Nagy vágyam, hogy egyszer egy előadás keretében, egymás után játszhassam el mind a hármat.

– Ezeknek az előadásoknak jellemzője az is, hogy nemcsak bábszínészként, de rendezőként, báb- és díszlettervezőként is jelen van a színpadon, sőt, olykor ez utóbbiak elkészítését is magára vállalja.

– Az első két előadásban valóban szinte mindenért én feleltem, mindent én készítettem. De nagyon skizofrén helyzet, hiszen áll a színész a műhelyben, miközben ott van felette a tervező és a rendező, én meg gyártom a bábot vagy a díszletet. A gyártás így már egyfajta próbafolyamat is. Rá kellett jönnöm azonban, hogy nem jól csinálom, mivel a tényleges próba kezdetéig már csaknem mindent tudok a darabról, sőt, unni kezdem. Nincs újdonság, nincs már mit felfedeznem a figurában. Éppen ezért az Akárkihez már csak skicceket készítettem, a varrást kiadtam egy műhelynek. Ugyanígy a díszletet megterveztem, de a kivitelezését asztalosra bíztam.