Romantikus Reformkor Balatonfüreden
A Balaton, ahogyan Széchenyi István látta
2025. szeptember 19. és 21. között rendezik meg Balatonfüreden a Romantikus Reformkor programsorozatot. A reformkor hangulatát megidéző fesztiválon népművészeti és iparművészeti vásár, zenei és irodalmi műsorok, illetve korabeli ételek várják az érdeklődőket, illetve idén is megtartják a Reformkori Hagyományőrzők Egyesületének látványos felvonulását.
Ma talán már el sem tudjuk képzelni, de a Balaton sokáig nem volt más, mint egy gyönyörű vidék csodaszép háttere, amelyet ugyanakkor készek lettek volna kiszárítani is azért, hogy helyén búzatermő területet hozzanak létre. Mindez Mária Terézia idejében történt, amikor is Krieger Sámuel királyi parancsra el is készítette erre vonatkozó tervét, amelyet csak a helyi földbirtokos nemesség ellenállása miatt nem sikerült végrehajtani. Ők ugyanis tudták, amit az udvarban nem: a lecsapolás helyén csupán hasznavehetetlen, futóhomokkal borított területeket kapnának.
Majd jött a XIX. század, amikor is Kisfaludy Sándor megírta a török időkben meghatározó szerepet játszó környékbeli várak regéjét. Ezzel pedig elkezdődött egyfajta mítoszteremtés, az írók regényeik szereplőjévé tették a tavat, míg a nagy formátumú politikusok közül is egyre többen – Széchenyi István, Kossuth Lajos vagy Deák Ferenc – figyeltek fel az abban rejlő lehetőségekre. Persze ekkor még mindig nem a Balatonban való fürdés volt a középpontban, annak vizét ugyanis leginkább állatitatásra vagy mosásra használták!
A történeti források szerint Balatonfüred első fürdőorvosa, Österreicher Manes József alkalmazott elsőként betegeinél hidegfürdőt az 1820-as évek elején azzal az ígérettel, hogy a Balaton gyógyvize jó hatással van az idegekre, de a köszvényre is hatásos. Ennél is nagyobb szenzáció volt azonban, amikor az 1830-as évek közepén Wesselényi Miklós „fürdőruhát” húzott, és Balatonfüredről átúszott Tihanyba. Ha példáját ugyan nem is sokan követték, de 1846-ban próbaútra indult az első gőzhajó, majd egy esztendővel később már rendszeres hajójárat kötötte össze Balatonfüredet és Badacsonyt. Merthogy Füreden már ekkoriban is pezsgő szellemi- és társadalmi élet folyt, köszönhetően az ott feltörő gyógyvíznek, melyet fürdő-, illetve ivókúra formájában alkalmaztak főként szív- és érrendszeri betegségek, illetve gyomor- és bélbántalmak gyógyítására. A vendégek azonban a gyógyulás mellett érthetően szórakozásra is vágytak, így a kúra idejét csónakozással vagy hajókirándulással, színházlátogatással, illetve különféle bálokkal, összejövetelekkel tették élvezetesebbé.

Ezt a pezsgő reformkori társadalmi életet, annak hangulatát eleveníti fel minden év őszén a balatonfüredi Romantikus Reformkor rendezvénysorozat, amikor is korhű viseletbe öltözött hagyományőrzők fogadják a városba látogatókat. Szeptember 19. és 21. között a Tagore sétányon népi és iparművészeti vásár tartanak, de lesz solymászbemutató, huszárviseleti kiállítás, szerveznek színházi előadásokat, operettgálát, divatbemutatót és helytörténeti vetélkedőt is. A rendezvény leglátványosabb programjának ezúttal is a szombat délután kettő órakor kezdődő hintós felvonulás ígérkezik, amikor is a rendezvény szervezője, a Reformkori Hagyományőrzők Társasága díszes fogatokkal, korabeli ruhákban vonul végig Balatonfüred belső főutcáján.

IDE kattintva kedvcsináló videót tekinthetnek meg az eseményről.
