Hirdetés

Augusztus 20-án nyitja meg kapuit az eredeti formájában újraalkotott Szent István-terem a budai Várban. Ezzel egy időben látogathatóvá válik az a különleges kiállítás is, amely bemutatja, hogyan jött létre a magyar iparművészet korabeli csúcsteljesítménye, és betekintést nyújt Szent István király ma is aktuális örökségébe, annak kortárs művészeti értelmezésébe.

A teljes történeti hűséggel rekonstruált Szent István-teremhez a tárlaton keresztül vezet majd az út: a Budavári Palota déli összekötő szárnyának első emeleti teremsorában nemzetközi viszonylatban is jelentős műveket csodálhat meg a közönség. A Szent István-terem – A Budavári Palota csodája című kiállítás egyik különlegessége az a mozgó és beszélő hologram, amely Szent István király alakját jeleníti meg, aki meg is szólal: egy mondatot hangzik el tőle az Intelmekből. 

Hasonló szenzációnak Aba-Novák Vilmos festménye most először kiállított festménye: az 1936-os mű azt jeleníti meg, amikor Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának. A festmény eredetileg a budapesti városmajori templom freskóterveként készült, és 1938-ban a Műcsarnok Szent István-kiállításán kiemelt első díjat kapott. 

Képgaléria

Számos egyéb festmény, grafika, szobrászati plasztika, installáció és kisfilm mellett Szent István 1635-ben Rómában készült nagy hermája is látható lesz, aminek különleges talapzatát a korszak legnagyobb szobrásza, Giovanni Lorenzo Bernini készítette. A világ egyik legnagyobb hermáját megalkotása óta a zágrábi egyházmegye székesegyházában őrzik, Budapesten most először csodálható meg. 

Havadtőy Sámuel képzőművész kifejezetten erre a helyszínre alkotta meg azt a tíz kapura épülő installációt, amely Szent István király Imre herceghez írt intelmeinek csaknem ezeréves szövegén alapul. Az alkotás része egy kisfilm is, amelyben a magyar kulturális élet ikonjai szintén a mű tíz fejezetéből mondanak el egy-egy hozzájuk közel álló mondatot: Barabási Albert-László, Berecz András, Bodrogi Gyula, Böjte Csaba, Egerszegi Krisztina, Havadtőy Sámuel, Miklósa Erika, Péreli Zsuzsa, Rakovszky Zsuzsa és Vásáry Tamás tolmácsolásában mindez kifejezetten aktuálisnak hat. A kiállítás kurátora Gulyás Gábor filozófus, esztéta, aki a magyar művészeti életben az elmúlt másfél évtizedben három nagy intézmény (a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum, a budapesti Műcsarnok és a debreceni MODEM) vezetésével szerzett nevet magának, emellett mintegy hetven jelentős tárlatot rendezett Magyarországon és külföldön. 

Az augusztus 20-án nyíló Szent István-teremmel a Budavári Palota csodája az első napokban ingyenesen látogatható; mindennap délelőtt 10 órától negyedóránként indulnak a rövidített csoportos tárlatvezetések. A meghirdetett időpontokra a szentistvanterem.hu oldalon lehet előzetesen regisztrálni. Foglalás nélkül is várják a látogatókat, akik érkezési sorrend alapján a helyszínen is becsatlakozhatnak a soron következő turnusba korlátozott létszámban.

Korábban írtuk