Mi indokolja a sokácok magyarországi világörökségi státuszát? Szent István így írt intelmeiben fiához, Imre herceghez: „A telepesek és jövevények annyira hasznosak, hogy méltán a hatodik helyet foglalják el a királyság méltóságában… Gyönge és törékeny az egynyelvű és egyhitű ország… Parancsolom neked fiam, hogy tápláld, és becsülettel tartsd őket, hogy inkább támogassanak, mintsem máshol lakjanak…” Ez lett a magyar nemzetiségi politika alapja, amely ezer éven át összetartotta az országot.

A busójárást a sokácok hozták be az országba. Letelepedésük három szakaszban játszódott le; az első 1687–1690 között történt, ekkor többségében bunyevácok érkeztek, akik a törökök elől menekültek hazánkba.

A második telepesek a bosnyákok voltak, akik Bosznia keleti részéről, ugyancsak a törökök elől menekültek Mohácsra, a harmadik az 1730–1741. évekre esik, amikor Horvátországból és Észak-Boszniából vándoroltak be; ez utóbbiakat nevezzük sokácoknak.

Az említett népcsoportok ittlétük alatt egységes etnikummá olvadtak össze. Nevük a „saka” („tenyeres”) szóból ered, mert amíg a görögkeleti szerbek három ujjal vetnek keresztet, addig a bosnyákok egész tenyérrel teszik ezt. Elkötelezett katolikusok, mindennapi életüket a Tízparancsolat határozza meg. Életük sok babonás elemet tartalmaz, kultúrájukban kiemelkedő szerep jut a népviseletnek.

A busójárás a világon több helyütt megtalálható tavaszfordulóhoz kapcsolódó, évezredes szokások maradványa, amelyben a termékenység-varázslás elemei is megtalálhatók.

A gyerekek bandákba verődve házról házra járnak, buzogányaikkal megveregetik a kaput és bekiáltanak a kerítésen: „Farsang, farsang, háromnapi farsang / Itt is akadnak, amit adnak, / Ez is Isten háza, szálljon le rája / Az Isten áldása, hat lóval, hat ökörrel / Három borjas tehénnel, egy aranyos ekével.”

E népszokásról az első írásos feljegyzés 1783-ból maradt ránk, amelyben a katolikus egyház vezetői kérik, hogy az „utálatos és botrányos” szokást tiltsák be. Ennek ellenére a mohácsi busójárás megmaradt és beolvadt a magyarság színes népelemei közé. „A napjainkban megvalósuló busójárást nem tekintem csupán kulturális maradványnak, hanem élő népszokásnak” – írja Minorics Tünde 2002-ben.

A mohácsi busók napjainkban mintegy 500-an vannak, és 20-22 csoportba tömörülnek. A húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra esik. Ettől az időponttól kell visszaszámlálni azt a negyven napot, mely a böjti időszakot jelenti. A busó úgy öltözik fel, hogy ne ismerjék meg; elváltoztatott magas hangon beszél. Öltözete kifordított bunda, amihez szalmával kitömött vászongatya járul. Derekukra marhakolompot akasztanak, kezükben kereplőt vagy soktollú buzogányt tartanak. A leglegényesebb kellék azonban a fűzfából faragott birkacsuklyás maszk (kápa vagy lérfa). A fűzfából faragott maszkot régen állatvérrel festették vörösre, újabban téglaőrlemény keverékével. Az álarcot a kifűrészelt, csorba fogsor, az élesen metszett szemek és a homlokrészre erősített állatszarv még ijesztőbbé teszi. A busójárásban állati maszkok (tehén, disznó, vaddisznó) is megjelennek. A szemet kiemelkedő keret szegélyezi, íveltek, belső sarkai legömbölyítettek és szögletesek. A száj megjelenítése erőteljes. Ma az áll alatt a szakáll kiképzése is látható.

A busó kelléke a marhakötény, a faeke, a kolomp, a korsótök, a bikacsök, a koló, a tambura, a mohácsi nyelves bocskor, a királykorsó (csalikorsó), a tréfás furulya, a kereplő (skrepetája), a vízhordófa (obramenica), a tréfás nyaklánc, a bőrtarisznya, a köcsögduda, az ördögkerék, a buzogány, a díszített kocsi, a koporsó, a busókürt (pásztorkürt), a bödönhajó, a kiszebábú és a busóavatás. A famaszkok lényeges követelménye, hogy könnyű, viselhető legyen. Ezért többnyire vörös fűzből készítik.

Farsang idején a mohácsi busók fűzfából faragott, rikító színűre festett, félelmetes álarcaikban, kereplőiket forgatva, kolompokat rázva forgataggá varázsolják a várost. A téltemető, tavaszköszöntő nagy ünnep húshagyó kedden látványos, jókedvű farsangtemetéssel ér véget. A hagyomány szerint a törököket űzték el valaha ezzel a zajkeltéssel.

Mára a busójárás idegenforgalmi nevezetességgé vált, Mohács városa megtelik idegenekkel a farsang végére. A faragott maszk némelyike olyan művészi tökélyre tett szert, hogy többen – busás pénzen – lakásdísznek veszik meg.

Hankó Ildikó