Hetvenéves a Diafilmgyártó Kft.
A diafilm reneszánsza
A telhetetlen méhecske, Róka Rudi történetei, A pórul járt róka vagy a Misi mókus. Csak néhány jól ismert, gyermekkorunkat idéző diafilm címe. Ám mindez mégsem csak nosztalgia, hanem jelenleg is élő valóság, köszönhetően az idén 70. születésnapját ünneplő Diafilmgyártó Kft.-nek. A jubileum alkalmából arra is megpróbálunk választ találni, hogyan tudott a diafilm ilyen hosszú időn át nemcsak életben maradni, de a XXI. századi technikák mellett újra népszerűvé válni.
Van valami misztikus abban, amikor a hideg téli estén a gyerekekkel ülünk a sötét szobában, a lecsupaszított falon pedig egy mese képkockái peregnek. Persze, csak miután sikerül befűzni a filmtekercset a diavetítőbe, hiszen sokszor már ez sem olyan egyszerű! Van, hogy túlforrósodik a gép, máskor a vége címszóval vagy éppen a fejük tetejére állított szereplőkkel kezdődik a történet. De ha mindezeken szerencsésen túljutunk, és a falon végre megjelenik a gyönyörűen megrajzolt kép, alatta pedig a néhány sornyi szöveg, hátradőlhetünk, és átadhatjuk magunkat a mese varázsának! Merthogy mesét lehet olvasni könyvből, lehet nézni tévén vagy interneten, de az álló diaképet figyelni és közben a felolvasó szülők hangján hallani a történetet valami egészen különleges dolog egy kisgyermek számára! Ilyenkor lelassul minden, érzi, hogy hozzá igazodik, őérte történik minden. Ha szeretné, visszatekerünk az előző képkockához, újraolvassuk a mesét, bátran kérdezhet, és biztos lehet benne, hogy választ is kap rá. A diafilm ma reneszánszát éli, és az idén 70. születésnapját ünneplő Diafilmgyártó Kft.-nek köszönhetően a klasszikusok mellett olyan kortárs írók meséit is láthatjuk e felületen, mint Marék Veronika, Bartos Erika, Lackfi János vagy Berg Judit.
A „képmutatás” története
A hazai diafilmgyártás története ugyan hetven évvel ezelőtt kezdődött, de maga a vetítés, a falon megjelenő árnyképekkel történő szórakoztatás a Távol-Keleten már évezredekkel korábban ismert volt. Ha pedig körbenézünk a középkori Európában, látjuk, hogy nagyon népszerűek voltak azok a vásári képmutogatók, akik vászonra festett képek sorozatával és az ezekhez írt történetekkel bűvölték el a közönséget. Majd jött a fényképezőgép őse, a sötétkamra (camera obscura) és az első vetítő, a bűvös lámpa (laterna magica), vagyis azok az optikára épülő látványosságok, amelyek a XVIII–XIX. századra szép lassan kiszorították ezeket a képmutogatókat. A diavetítésben az igazi áttörés az 1930-as években következett be, amikor is megkezdődött az első kisfilmes fényképezőgépek sorozatgyártása. Mivel a filmtekercsek ekkoriban még tűzveszélyes anyagból készültek, a diavetítés széles körben nem tudott elterjedni – ennek majd csak a „lángmentes” film bevezetése, azaz 1953 után jöhetett el az ideje.
Magyarországon 1948 és 1954 között a diafilmek kiadásával a Magyar Fotó Állami Vállalat Diaosztálya foglalkozott. Érdekes, hogy ebben az időszakban a műfaj egyáltalán nem a gyermekeket vette célba, sokkal inkább a nép művelését, főként a politikai propagandát szolgálta. A diafilm széles körű elterjedése az 1954-ben megalapított Magyar Diafilmgyártó Vállalatnak köszönhető, ahol az olyan agitációs tekercsek, mint a Rákosi Mátyás harcos élete; az Asszonyok, lányok, gyertek traktorosnak vagy a Május 1., a dolgozók harcos ünnepe mellett már megkezdődött a mesediafilmek gyártása is. A Grimm- és Andersen-klasszikusok mellett egyre nagyobb számban jelentek meg dián magyar rajzfilmek (Lúdas Matyi, Vuk), majd az 1960-as évektől pedig már olyan nagyobb lélegzetvételű irodalmi adaptációk is, mint a Don Quijote, a Gulliver vagy a Monte Cristo grófja.
A Klebelsberg Kultúrkúria kiállításának képgalériája:
Egyedül Európában
A műfaj népszerűsége, köszönhetően az olyan neves grafikusoknak, mint Zórád Ernő, Réber László, Vida Gábor vagy Gyulai Líviusz, egészen az 1980-as évek közepéig töretlen maradt. Aztán amikor a korszerű televízió-készülékek, majd később a videó- és DVD-lejátszók megjelentek a piacon, a diafilm nem tudott velük lépést tartani.
– Azokban a kelet-európai országokban, ahol szintén ismerték és szerették a diafilmet, az 1990-es évekre jogutód nélkül megszűntek a gyártók, kivéve Magyarországot, ahol 1994-ben privatizálták a gyárat. A válságból való kilábalás és pénzügyi helyrerázódás 1997-ben egy tulajdonosváltásnak köszönhetően kezdődött el. De a valódi újrakezdés éve 2003 volt, amikor is tíz év szünet után sikerült kiadni az első új diafilmet, méghozzá Bartos Erika Bogyó és Babóca sorozatának első epizódját. Ennek köszönhetően a diafilmkiadás új lendületet nyert, ma már évente legalább hat új diafilm kerül a boltok polcaira – mondja Lendvai Gabriella, a Diafilmgyártó Kft. ügyvezető igazgatója.
Bár a diafilmnek ma újra kultusza van Magyarországon, és a diafilmvetítés hagyománya 2022-ben az Ágazati Értéktárba is bekerült, még messze nincs a csúcson!
– Jelenleg mintegy háromszáz különböző diafilmcím közül válogathatunk a boltokban, melyek negyede ráadásul az utolsó huszonöt évben készült. Azt, hogy új filmeket is megjelentetünk, és nem csak a régieket gyártjuk és forgalmazzuk, láthatóan értékelik a vásárlók, hiszen az elmúlt években 10-15 százalékos forgalomnövekedést tapasztaltunk. Talán mindent elmond erről, hogy amíg a mélyponton, vagyis az 1990-es évek elején 60 ezer diafilmet adtunk el egy évben, addig tavaly 230 ezret. De a diafilm presztízsét mutatja az is, hogy egyre többször keresnek meg minket az írók, hogy szívesen vennék, ha a meséjük megjelenne diafilmen. De ugyanígy a grafikusok is, akiknek a színe-java dolgozik most is nekünk – összegzi az ügyvezető.
Rákosi, te drága!
Arra, hogy egy műfaj sikeres, nem kell jobb bizonyíték, mint hogy megjelennek a gyűjtők, illetve felfigyelnek rá az aukciósházak is. A diafilmnél pedig éppen ez történt. Az egyik legelhivatottabb gyűjtő, Bíró Ferenc például az egyik aukciósház néhány évvel ezelőtti árverésén 25 ezer forintot fizetett az 1950-es években megjelent Rákosi Mátyás harcos élete című diafilmért.
– Az első diafilmjeimet ötévesen, 1955 karácsonyára kaptam – emlékszik vissza a gyűjtés kezdetére Bíró Ferenc, aki aztán általános iskolás korától kezdve minden megtakarított pénzén diafilmet vásárolt, így például a Vihar Itália felett című kópiáért jókora adag papírt kellett bevigyen a MÉH-be. A valódi, tudatos gyűjtés Debrecenben, a tanítóképző könyvtár szakán kezdődött, és már olyannyira komolyan, hogy szakdolgozatát is a diafilmek bibliográfiájából írta.
– Az igazi kánaán a rendszerváltás környékén jött el – mondja a gyűjtő. – Ekkor ugyanis felszámolták a pártszékházakat, de a különböző cégek is igyekeztek megszabadulni a náluk felhalmozott diafilmektől, gyakorlatilag kidobták őket. Ezekre persze azonnal lecsaptam, mint ahogyan vasárnap délelőttönként rendszeresen eljártam a Petőfi Csarnok bolhapiacára is. Ott aztán összehaverkodtam a különböző nepperekkel, és így szinte minden héten sikerült tőlük valami kuriózumot vásárolnom. De a gyűjtés a mai napig tartogat meglepetéseket: tavaly például 141 új, addig ismeretlen címre bukkantam. Egy biztos: ami egyszer a kezembe, illetve a gyűjteményembe kerül, azt nem adom tovább!
Bíró Ferenc mind a mai napig olyannyira szívügyének tekinti a diafilmek gondozását és rendszerezését, hogy a saját, illetve a más gyűjtőktől kölcsönkapott diafilmekből elkészített egy mindenki számára hozzáférhető virtuális Diamúzeumot, ahol már csaknem 5000 digitalizált diát lehet ingyenesen megtekinteni. Emellett a fővárosi Art+Cinemában – ahol egyébként havi rendszerességgel tartanak is diafilmvetítéseket – fizikai valójában is megnézhetjük diafilmgyűjteményét.
A tény, hogy a Diafilmgyártó Kft. idén már 70. születésnapját ünnepli, bizonyítja azt is, hogy a műfajnak nemcsak múltja és jelene, de jövője is van! Ráadásul a diafilmvetítés nemcsak meghitt családi program, hanem segíti a legkisebbek érzelmi és értelmi fejlődését, fejleszti vizuális kultúrájukat, észrevétlenül megismerteti őket a képzőművészet különböző technikáival, miközben az olvasás megszerettetésének egyik legjobb eszköze is.
Bíró Ferenc gyűjteménye:
Hetven év
A Diafilmgyártó Kft. egész évben tartó rendezvénysorozattal ünnepli hetvenéves születésnapját. Az évforduló alkalmából a napokban megjelent egy Diafilm-emlékcsomag, benne a diavetítés kezdeti időszakának négy jellegzetes meséjével: a Kacor királlyal (1954), a Szűcs Dani álmával (1955), A kis dobossal (1957), illetve a Jancsi és Juliska mézeskalács házikójával (1961). Szintén a közelmúltban nyílt és 2024. február 11-ig látogatható az Irodalom diafilmeken – 70 mű 70 képben című kiállítás a Klebelsberg Kultúrkúriában, ahol 30 alkotó diafilm-illusztrációit láthatják az érdeklődők.
De csupa kuriózummal folytatódik az Art+Cinema vetítéssorozata is, ahol a jubileum alkalmából havonta öt régi és értékes filmet láthat a közönség.
Az emlékév csúcspontjaként pedig november elején megjelenik a DIAkönyv – A magyar diafilmgyártás története című kötet, amely Bíró Ferenc diafilmgyűjtő munkáját és magángyűjteményét felhasználva enged betekintést a diavetítés történetébe.
A Diafilmgyártó Kft. képei:
