Az újra kiadott kötetei ma is megtalálják olvasóikat
A feledésből visszatérő írónő: 150 éve született Tormay Cécile
Az irodalomtörténet tele van olyan sorsokkal, amelyeket nemcsak a tehetség és a közönség szeretete, hanem a politika és a történelem is formált. Tormay Cécile a XX. század első felének egyik legsikeresebb magyar írónője volt – nemcsak idehaza, hanem Európa számos országában. Műveit fordították angolra, franciára, németre, olaszra, sőt spanyolra, svédre, lengyelre is, s nem véletlen, hogy 1936-ban és 1937-ben irodalmi Nobel-díjra is jelölték. De aztán hosszú évtizedekre tiltólistára tették és elhallgatták a nevét.
Tormay Cécile polgárlányból lett Európa-szerte elismert írónő. 1875. október 8-án született Pesten, jómódú értelmiségi családban. Apja, Tormay Béla az állatorvosi felsőoktatás egyik megteremtője, anyja egy híres pesti építőmester, Spiegel József unokája. A család rokoni szálakkal kötődött az irodalmi elit számos alakjához, így nem csoda, hogy a fiatal Cécile organikusan kapcsolódott ehhez a közeghez: nyelveket tanult, zenével és festészettel foglalkozott, majd bejárta Európát. Firenze különösen meghatározóvá vált számára: az ottani irodalmi szalonokban találkozott többek között Gabriele D’Annunzióval is, aki a műveit olaszra fordította és beajánlotta külföldi kiadóknál.
Nemzeti önvédelem
Első nagy sikerét is külföldön aratta: az Emberek a kövek között (1911) című regénye Franciaországban lett elismert. Anatole France, a Nobel-díjas író így jellemezte a művet: „Alig találkoztam férfi íróval és soha asszony íróval, aki olyan kevés eszközzel tud élővé tenni élettelen dolgokat, mint ennek a könyvnek az írója.”
Magyarországon az igazi áttörést A régi ház (1914) hozta meg számára, amely egy pesti patríciuscsalád három nemzedékének történetét meséli el. A biedermeier miliőben játszódó regényért 1916-ban a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját vehette át.
Az első világháború utáni összeomlás azonban mindent megváltoztatott. Tormay, aki addig a politika világától távol tartotta magát, a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság idején a keresztény-nemzeti oldal aktív szereplője lett. 1919-ben ő alapította a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, amely a Horthy-korszak egyik legfontosabb női szervezetévé nőtte ki magát. Legnagyobb politikai-irodalmi vállalkozása a Bujdosó könyv volt, amelyben naplószerű formában örökítette meg az 1918–1919-es forradalmak és Trianon traumáját.
A művet egyszerre olvasták irodalmi alkotásként és politikai vallomásként – sokak szemében a nemzeti önvédelem szimbóluma lett.
Klebelsberg Kuno felkérése
Tormay közéleti súlyát jelzi, hogy 1922-ben Klebelsberg Kuno felkérte: legyen a Nyugat ellenlapjaként alapított Napkelet folyóirat főszerkesztője. Az ekkor induló fiatal írók közül többek között Németh László és Szerb Antal is itt közölték első műveiket. A politikai szerepvállalás mellett Tormay egyre kevesebbet írt, de élete végén újra nagyot alkotott: történelmi regénytrilógiát tervezett Az ősi küldött címmel, amely a tatárjárás idején játszódik. A harmadik kötetet azonban már nem tudta befejezni: 1937-ben, 62 éves korában elhunyt.
„Magában álló, sokszor ijesztően érdekes és sokszor megrendítő könyv ez az Ősi küldött. Tormay Cecile mondataiban átalakul, párás és ködszínű lesz a masszívnak tudott magyar múlt. Régi magyarjai északias bánattal keresik, valahogy mindig fenyőerdők mélyén, az ősi magyar hitet, az ősi magyar isteneket, akik Tormay Cecile stílusának dekadens szépségében olyan távoliak, földtelenek és exotikusak lesznek, mintha valami kihalt északi rokonnép, talán a livek, titokzatos bálványai lennének. A kor és a tér nem jelennek meg valósághűen ebben a regényben, de van benne valami, amit általában hiába keresünk történelmi regényeinkben: atmoszféra, titok, félelem, az elmúlt századok sötét, ködös iszonyata. Nem egy bizonyos kor történelmi levegője van benne, hanem a Történelem levegője; az általános mult benne van, (a legtöbb történelmi regény olyan, mintha ma történnék) a nosztalgia benne van és a lélekben is nosztalgiát tud kelteni. Kár, hogy sosem fog most már befejeződni…” – írta róla Szerb Antal.
Elhallgatva, betiltva
Halálát követően utcát neveztek el róla, szobrot emeltek tiszteletére, ám 1945 után művei tiltólistára kerültek, nevét évtizedekre elhallgatták. Csak a rendszerváltozás után kezdődött meg újrafelfedezése. Az utóbbi években könyveit újra kiadták, életéről és műveiről tudományos viták folynak, 2012-ben pedig Magyar Örökség Díjjal ismerték el munkásságát.
Tormay Cécile alakja ma is vitákat kelt. Egyesek a Horthy-korszak elkötelezett közéleti szereplőjét látják benne, mások a XX. század egyik legnagyobb magyar prózaírójaként tartják számon. Abban azonban nincs vita: művei, különösen A régi ház és a Bujdosó könyv, kiemelkedő dokumentumai a magyar történelemnek és irodalomnak. Újra kiadott kötetei ma is megtalálják olvasóikat, és talán éppen ez jelzi a legjobban: a feledés homályából visszatérő írónőnek van mondanivalója a XXI. század közönsége számára.
