Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A dinner show-ként, azaz vacsorával egybekötött műsorként hirdetett produkció, ez a minden érzékre ható „összművészeti” forma valaha nálunk is jól ismert volt. A budapesti Moulin Rouge, akárcsak a Maxim, a Lidó vagy a Béke Orfeum, revüszínházat kínált az éjszakai szórakozást igénylő közönségnek, a műfaj azonban a múlt század közepére háttérbe szorult. Egészen mostanáig, amikor is az operettszínházi előadás megálmodói, Richter József rendező, a Magyar Nemzeti Cirkusz alapítója és Bori Tamás produkciós designer kísérletet tettek a felelevenítésére, vagy ha úgy tetszik, újbóli meghonosítására.

Az est ennek jegyében francia ínyencségeket felvonultató svédasztalos állófogadással kezdődik a színház előterében, az étel-ital elfogyasztása után a közönség a hajdani Moulin Rouge hangulatát idéző, pirosas-félhomályos színházteremben foglalhatja el a helyét. Igaz, sajnos már csak a széksorokban, a páholyokat, szeparékat az átépítéskor lebontották, ahogyan az asztalok is kikerültek innen, így a dinner show alapvetése, azaz a műsor közbeni étkezés kizárt.

Az előadás a revüszámokat összekötő Párizsi randevú történetével kezdődik. Egy középkorú pár (Vásári Mónika és Buch Tibor) harmincadik házassági évfordulóját ünnepli a párizsi Moulin Rouge-ban. Felidézik szerelmük hajnalát, amikor egy évvel a rendszerváltás előtt, az áhított világútlevéllel a kezükben Bécs helyett a francia fővárosba utaztak, és a Gorenje hűtőre megspórolt pénzüket a Vörös Malomban mulatták el. Nosztalgikus szavaik nyomán emlékeik egyszer csak életre kelnek, és a nyolcvanas évek szürke valóságából a nézőket a fény városába repítő szerelem története keveredik a mulatók csillogó világával.

Az időutazás során a két főszereplő tolmácsolásában, Bársoly Bálint és zenekara kíséretével híres sanzonok – Edith Piaf, Maurice Chevalier, Frank Sinatra számai – is felcsendülnek, illetve a popkorszak világlágerei: Bársony teljesen új hangszerelésében hangzik el például Madonnától a Material Girl, ahogyan Kylie Minogue (eredetileg: Little Eva) The Loco-motion, Barbra Streisand The Shadow of your Smile vagy a Desireless Voyage, Voyage című dala is.

Mindez persze önmagában még csak egy szimpla, kellemesen szórakoztató előadásra volna elég, ám a cirkuszosok, artisták, köztük a világhírű Cirque de Soleil tagjainak lélegzetelállító mutatványai vagy a Strange Comedy bohócakrobatái plusz humort, izgalmat és látványt adnak hozzá. Utóbbi szempontjából nem hanyagolhatók el az Operettszínház tánckara, Velich Rita pazar jelmezei és a bátran használt fényeffektusok sem: mindent egybevetve valóban a revü legszebb napjai köszönnek vissza a Nagymező utcában, színvonalasan, elegánsan, giccs nélkül.

Mi is az a dinner show?
A dinner theatre, azaz dinner and show (vacsora és műsor) az Egyesült Államokban elterjedt szórakoztató műfaj. A színdarab lehet a vacsora kísérőprogramja egy éjszakai klubban vagy fordítva, az est fő attrakciója is. Történelme a reneszánsz időkig nyúlik vissza, amikor a madrigálvacsorák voltak divatosak. A vacsoraszínházak hamar elterjedtek az amerikai nagyvárosokban, a chicagói például 550 nézős volt, és hidraulikus emelőt, világítástechnikát és színpadkocsikat is használt. A hetvenes években ez volt a legnépszerűbb vidéki szórakozási forma az Egyesült Államokban: 1976-ban már 147 ilyen intézmény működött szerte az országban, és sok hollywoodi sztár és sorozatszínész lépett fel, többek között Burt Reynolds színházában is. A nyolcvanas évek második felétől aztán veszített népszerűségéből, részben mert a film- és televíziós hírességek már nem vállaltak dinner show-kban fellépést. A 2000-es években azonban új lendületet kapott ez a szórakozási forma, modern létesítmények épültek, néhány év alatt több tucat vacsoraszínház nyílt meg.