Ha a balta „foka” megnyúlik, létrejön a hosszú nyél végén villogó veszedelmes ütő- és vágófegyver, a fokos. A foknak abban is szerepe van, hogy a megnyúlt fokú eszköz minden esetben fegyverként is használható.

A fokos feje rézből vagy vasból készült, foka megnyújtott, rendszerint kerek vagy négyzetes gombszerű véggel, lapjának alsó és felső sarka is gyakran kis gömbben végződik, hogy viselőjének kezét ne sértse. Botszerű nyele általában hengeres, ritkábban lapított. A fokos nyelet befogadó része a köpü, és hogy a nyél jobban álljon a köpüben, néha nyéltámasszal hosszabbítják meg. A fokos fejét a kovácsok és a lakatosok készítették-készítik és többnyire vásárokon árulják. Nyelét használója faragta, gyakran rézveret vagy ólmozás is díszítette.

A fokos fegyverelőzményei minden bizonnyal egyszerű botok, fabuzogányok vagy kőbalták voltak. Ezekhez járult a fémkorszakban a fej anyagának megváltoztatása.

Első írásos emlékünk Huan-Ti kínai császártól származik, aki ennek a fegyvernek köszönheti Kína egyesítésére tett kísérletének sikerét. A hunokat megemlítő kínai források arról szólnak, hogy a hunok a fokos használatát a tangutoktól vették át, és fegyverként való használatát a „Szarvasos Kövek Népéhez” kötik. A fokos első használói tehát ázsiai lovasnépek voltak; sok szkíta ábrázoláson szerepel. Számos előkelő avar sírból is kerültek elő fokosok.

A középkorban mindinkább fejlődő, elnehezedő védőfegyverzettel szemben a támadó fegyverek hatásosságát is növelni kellett. A szablya, a kard, majd a buzogány már nem volt elég eredményes fegyver a nyugati sisakfajták ellen. Ezért megnőtt a jelentősége a nehezebb ütő- és vágószerszámoknak, amelyek nem minden esetben sorolhatók fegyverek közé, mert egyformán alkalmazták fegyverként és szerszámként.

A török támadások és portyázások idején a köznép is rákényszerült, hogy megvédje magát, így a fokosbalta, a hosszú nyelű balta vagy a csákányfokos nemcsak a vitézek küzdelmeiben jelentett segítséget, de polgárok és parasztok önvédelmi fegyvere is lett. A II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharcban a kuruc lovasok és talpasok rendszeresen használták a fokosbaltát, a csákánybaltát, sőt, díszes kivitelben még vezéri jelképként is szerepelt. Egészen a XVIII. századig fegyverként használták, például az Eszterházy gránátos ezred felszerelésének is része volt.

Az 1848–49-es szabadságharcban a fegyverekkel való központi ellátottság hiánya okán a magyarság leleményessége tette gyakorivá a honvédseregben az ütő-, vágófegyverek használatát. A szabadságharc után a fokosbalta, a kanászbalta még sokáig pásztorok, parasztok, és az önkényuralom idején betyárok szinte egyetlen fegyvere lett. Magyar betyárábrázolásokon a fokos szinte kötelező fegyverként jelenik meg a legények kezében.

Lakodalmak alkalmával a vőfélyek megkülönböztető jelvénye lett a felpántlikázott fokos, csendőri jelentések és orvosi jegyzőkönyvek tanúskodnak gyakori használatáról.

A fokos a magyar nép – a parasztság – mindennapi önvédelmi eszköze lett, mellyel az emberek a vadak (különösen a farkasok) ellen védelmezték magukat és állataikat. A XIX. századtól különösen a fiatal pásztorok, bojtárok és a falusi legények kedvelték; sétabot helyett is magukkal vitték, ha látogatóba vagy vásárba mentek.

A fokos a két világháború között a pásztoroknál nemcsak jelkép, hanem „munkaeszköz” is volt. Amikor a nyájra vigyáztak, szabad idejükben a fokos nyelébe szép figurákat, díszítéseket és jeleneteket véstek.

A fokost a magyarság egyik leginkább mitikus fegyverének tekinthetjük, hiszen kultikus jelentőségű. Ősi hagyományaink szerint a magyarság és Isten által kötött szövetség jelképe. Szkítáknál és hunoknál is a „harci fogadalmak” tárgya. Az iráni magasföldről származó jászok (alánok) ősi népneve a fokossal való bánás mesterségére utal – „égi fokos népe”.

Történelmünk teljes hosszában megfigyelhető, hogy a fokos mindig fontos szerepet töltött be a harcokban, az avatási rítusokban, a kultikus jellegű párbajokban és a mindennapi életben. Őseink a gonosz (a sötétség) elleni küzdelem legfontosabb eszközének tekintették; legnagyobb népi hőseinket fokossal ábrázolták.

Kiszely István