Valójában azonban Csernobil egyes területein a sugárzás következtében csaknem teljesen kipusztultak az állatok, míg máshol jelentősen megnőtt a deformitások, alaki elváltozások száma. Bár ezek tömeges elterjedésétől nem kell félni, ugyanis – ahogy egy kutató fogalmazott – „nehéz elmenekülni eltérő hosszúságú szárnyakkal”.

Mivel az evolúció eredetileg a legéletképesebb egyedeket termelte ki, a változás legtöbbször valójában hátrányt jelent, korai halállal jár, így a rossz horrofilmekben látott mutáns lényekkel szemben nem ijesztőek, sokkal inkább megrázóan szomorúak egy svájci tudományos illusztrátor, Cornelia Hesse Honegger munkái, aki gyűjti és megörökíti a sugárszennyezett területeken kifejlődő, sérült bogarakat.

A svájci grafikus hölgy 25 évig dolgozott tudományos illusztrátorként a zürichi egyetem természettudományi múzeumában, illetve a hatvanas évektől kezdve olyan tudósok mellett is, mint Hans Burla genetikus professzor, aki legyeken folytatott kísérleteket a különböző radioaktív sugárzások okozta mutációkat vizsgálva. Cornelia Honegger pedig munkája során megtanulta felfedezni a rovarokon az alaktani elváltozásokat, s egy évvel Csernobil után, 1987 nyarán Svédország, illetve Svájc olyan területeire utazott, amelyeket erősen szennyezett a csernobili katasztrófából származó radioaktív csapadék, ugyanis a saját szemével szerette volna látni a szennyezés hatásait, miután kételkedett a médiában akkor szereplő tudósok szavában, akik lebecsülték a kockázatokat.

Elsősorban mezei poloskák és ecetmuslincák utódait tanulmányozta, s a látottak olyan mélyen érintették, hogy eldöntötte, megörökíti és nyilvánosságra hozza felfedezéseit. 1990-ben Csernobilba utazott, ahol a hazánkban suszterbogárként emlegetett poloskafajból gyűjtött a lezárt zóna széléről, illetve egy rövid időt eltölthetett a legszennyezettebb, Pripjaty településen is, ahol a begyűjtött kevés mezei poloska mindegyikén elváltozást talált.

Munkássága végül az atomerőművek elleni küzdelemmé fejlődött, gyűjteni és dokumentálni kezdett mindenféle mutációt, ami nukleáris erőművek közelében fordult elő akár svájci, német, francia vagy brit földön. Egy idilli francia tengerparton például – ahol az erőmű vizet ereszt a tengerbe – a begyűjtött mezei poloskák 23 százaléka mutatott valamilyen elváltozást, noha ez a háborítatlan természetben csupán egy, legfeljebb három százalékban fordul elő.

Az Egyesült Államokban, a nevadai kísérleti atombomba-robbantás helyszínén, illetve a pennsylvaniai Three Mile Island atomreaktornál járt, ahol 1979-ben történt egy többezer embert érintő atombaleset. Habár utólag kiderült, hogy nem jutott ki sugárzás az erőműből, Csernobilhoz hasonlóan ott sem tájékoztatták megfelelően a lakosságot az eseményekről napokig, ami – épp néhány héttel a kísértetiesen hasonló esetről szóló Kína-szindróma című film bemutatója után – olyan médiahisztériát váltott ki, hogy az Egyesült Államokban az eltelt harminc év alatt a mai napig nem adnak ki engedélyt újabb atomerőművek építésére.

Honegger 1987 és 2007 között több mint 16 ezer példányt gyűjtött be a poloskák rendjéből s azt tapasztalta, hogy egyes területeken a harminc százalékot is eléri az alaki elváltozások aránya, úgymint asszimetrikus testrészek, hiányos csápok, rövid vagy formátlan szárnyak kifejlődése, elszíneződések, illetve szemekből kinőtt daganatok.

Szerte Európában és Amerikában állították ki megindító és gyönyörű műveit, s a mai napig jelennek meg publikációi, ám munkássága vitatott, miután több tudós szerint nem a radioaktivitás tehető felelőssé ezekért a mutációkért. Ugyanakkor tény, hogy Csernobilban vagy a környékén a mai napig még soha nem folytattak olyan nemzetközi kutatást, amely az állatmutációkat vizsgálta volna.

Fehérváry Krisztina