A gondolatok színe
Cezanne, Bosch, most pedig Matisse. Ez a Szépművészeti Múzeum féléves kiállítási mérlege, amivel világviszonylatban is biztos helye van az élmezőnyben. Ráadásul Matisse – a párizsi Centre Pompidou – Musée national d'art moderne remekműveire épülő, A gondolatok színe című tárlattal – most először mutatkozik be Magyarországon. A több mint száz művet felvonultató, 2022. október közepéig látogatható kiállítás végigvezet a művész életművének minden meghatározó szakaszán.
Jóllehet Matisse-t a XX. századi festészet egyik legjelentősebb alakjaként tartjuk számon, ám ha végigtekintünk munkásságán és a Szépművészeti Múzeum tárlatán, ráébredünk, hogy a képzőművészet szinte minden ágában otthonosan mozgott: festmények, grafikák, gouache-sal festett papírkivágások, valamint egy páratlanul gazdag szobrászati életmű őrzik keze nyomát. A művekben közös a klisék elkerülése, a folyamatos megújulás iránti vágy, mindenekfelett pedig az örök igazság keresése.
Művészi törekvéseit 1947-ben a saját kézírásával megjelent Jazz című kötetében foglalta össze, ahol egyebek mellett ezt írja: „Minden új képnek egyedi dolognak kell lennie, születésnek, amely egy új alakot hoz a világra az emberi lelken keresztül. A művésznek minden energiájára, őszinteségére és a lehető legnagyobb szerénységre van szüksége ahhoz, hogy munkája során meg tudjon szabadulni azoktól a régi kliséktől, melyek oly könnyen a kezére állnak.”
A természet fényei
Az 1869-ben egy észak-franciaországi vetőmag-kereskedő családba született Henri Matisse-ról valószínűleg még pályája kezdetén sem gondolta volna senki, hogy alig néhány év múlva a modern művészet egyik megkerülhetetlen figurájává válik. Eredetileg ugyanis jogásznak készült, csupán egy hosszan elhúzódó betegség alatt fedezte fel a maga számára a festészetet. Ettől kezdve azonban nem volt visszaút, a paragrafusokat ecsetre cserélte. Párizsba utazott, előbb a Julian Akadémián tanult, majd az École nationale des Beaux-Arts-ra, Gustave Moreau szimbolista festő osztályába került.
Tanulmányai kezdetén szorgosan látogatta a Louvre-t, ahol a klasszikus mestereket tanulmányozta és másolta, hiszen a másolatokért jó pénzt kapott a kormánytól. Mivel azonban ezeket a képeket aprólékos pontossággal és formai hűséggel kellett elkészíteni, hamar rájött, hogy erre a szolgai munkára alkalmatlan, és a „szabadság valójában azt jelenti, hogy képtelen vagy azt az utat követni, amit általában mindenki választ, így inkább azt követed, amire a tehetséged késztet”. A Louvre hatása alól aztán az impresszionizmussal való találkozás szabadította fel, amikor is ráébredt, hogy a színeket nem a régi festmények tanulmányozásával, hanem a természetben felfedezett fény segítségével találhatja meg.
A tiszta szín festészete
Néhány év alatt azonban az impresszionizmuson is túllépett, helyette a rajz és a szín konfliktusának feloldásával, a tiszta színek közötti viszonyokkal kezdett kísérletezni. A korai korszak útkeresése után – melyet olyan művek fémjeleznek, mint az 1895-ös Olvasó nő vagy a Pont Saint-Michel – művészetében látványosan kibontakozott a tiszta szín festészete, ami egyben fauve periódusának legfontosabb célja is volt. A Szépművészetiben most az 1905-ös „fauve-botrányt” követő időszak egyik fő művét, az 1907-es Őszi Szalonon bemutatott Fényűzés I. című, merészen vázlatszerű kompozícióját láthatjuk.
Az első világháború kitörésekor festészetének tárgya ugyan nem, de színvilága megváltozott. Az élénk tónusú képek helyét sötétebb színű, geometrikus, esetenként az absztrakció határán egyensúlyozó szigorú kompozíciók vették át, melyeken jól látszik, hogy Matisse számára az alkotás a szorongás legyőzésének egyik eszközévé vált. Képein ekkoriban jelenik meg az ablakmotívum, amely egyszerre köti össze és választja el az enteriőrt és a külvilágot.
A háború után aztán következtek a harmonikus, intim művek a „nizzai korszakból”, majd az 1930-as évek kísérletezései után – mintegy festészeti életművének összegzéseként – 1946 és 1948 között készítette el a „vence-i enteriőröket”, melyeken vence-i villájának és kertjének motívumai köszönnek vissza.
Forma és szín teljessége
Matisse ezek után már szinte kizárólag gouache-sal színezett papírkivágásokkal foglalkozott, melyeket kezdetben még csak a kompozíció kidolgozásához használt, később azonban önálló művészeti alkotásokká fejlesztett. Ezzel a technikával készítette el késői fő műve, a vence-i Rózsafüzér-kápolna színes üvegablakainak vázlatait is, melyek közül a Halványkék üvegablak a budapesti kiállítás egyik kulcsdarabja. 1948-ban ugyanis felkérést kapott, hogy vegyen részt a vence-i dominikánus nővérek Rózsafüzér-kápolnájának megtervezésében, ám végül az ő elképzelése alapján valósult meg a teljes belső dekoráció, a bútorzat, sőt hozzá köthetők a kápolna liturgikus tárgyai és ruházatai is. A kápolnát Matisse az egyik legfontosabb művének, pályája csúcsának tekintette, amelyről 1952-ben, a munka befejezésekor így írt: „Úgy érzem, ezzel a kápolnával a legmélyebben fejezhettem ki magam. Lehetővé vált számomra, hogy létrehozzam a forma és a szín teljességét.”
A Szépművészeti Múzeum A gondolatok színe című kiállítása kronologikus sorrendben vezeti végig a látogatót Matisse megújulások sorozataként is leírható, közel hatvan évet felölelő életművén. A több mint száz alkotást felvonultató tárlaton a festményekkel és a grafikákkal párhuzamosan ízelítőt kaphatunk szobraiból is, melyeket sokáig csak a festészetének kiegészítőjeként tartottak számon, holott az 1930-as években készített négy monumentális reliefje, a kiállításon is látható Hát-sorozat a XX. századi szobrászat egyik egyetemes fő műve. És, bár a Szépművészeti Múzeum már igen korán, 1913-ban megvásárolta Matisse egyik grafikai sorozatát, arra, hogy a magyarországi alkotókra is jelentőst hatást gyakorló mester életművéből végre itthon is önálló kiállítás nyíljon, több mint száz évet kellett várni.
