A holló fölemelkedik

– Amikor kiderült, hogy erdélyi színész játssza Hunyadi János szerepét, először az jutott eszembe, hogy jó ómen, máris hitelesen kezdődik a sorozat. Előnynek érezte az erdélyiségét?

– Ebben a tekintetben az erdélyiségem számomra korántsem annyira különleges, mint az, hogy édesapám harangozó, és már gyermekkoromban tudtam, hogy kiért szól délben a harang. Amikor kiderült, hogy én is részt veszek a szereplőválogatáson, azt mondtam viccesen apámnak, hogy megyek a szereplőválogatásra, és lehet, hogy holnap már értem fogsz harangozni. Egyébként meg nem hiszek a véletlenben vagy a szerencsében; lehet, valóban sorsszerű, hogy pont egy erdélyi színész játssza Hunyadi Jánost.

Miután megkaptam a szerepet, meglátogattam a vajdahunyadi várat. Ahogy bementem a várudvarra és körbenéztem, az élő történelmet láttam magam körül, és éreztem, hogy ott azért bőven vannak energiák. Miközben bejártam a várat, mosolyogtam magamban, hogy ha tudnák a turisták, éppen ki járkál itt…

– Mit szólt ahhoz a családja és a kollégái, hogy öné a főszerep a legnagyobb költségvetésű magyar történelmi filmsorozatban?

– A családom nagyon örült és büszkék rám, viszont a kollégáimat megosztotta a hír. A marosvásárhelyi színházban már öt éve játszottam, mégis fiatal, pályakezdő színésznek számítottam, miközben folyamatosan érkeztek a gólyák. Egyesek beskatulyáztak, azt hitték, hogy örökké pályakezdő maradok, ezért vegyesen láttam meglepettséget és örömet az arcukon. A helyzetem azért is különleges, mert nem én jelentkeztem a szerepre, hanem készítettek egy adatbázist az erdélyi magyar társulatok színészeiből, és úgy választottak ki engem is. Szóltak, hogy szeretnének tőlem anyagot kérni, majd személyesen is próbát kellett tennem. A versenytársaimmal szemben, akik Magyarországon népszerű színészek, talán éppen az volt az előnyöm, hogy nem tudták, ki vagyok, és nem tartottak annyira veszélyesnek. Én pedig megőriztem a hidegvéremet, és sikerült, hiszen úgy jöttem Pestre, hogy én leszek Hunyadi.

– Nehéz volt elszakadni Erdélytől?

– Nem. Arra jöttem rá az utóbbi években, hogy mindig ott van az otthonod, ahol megteremted. Most a Hunyadi miatt itt van. Ha a jövőben egy másik produkció miatt majd el kell költöznöm valahová, állok elébe: mindenhol meg tudom teremteni magamnak az otthont, mert számomra ezt sosem az adott hely vagy ország határozza meg.

– Egy vidéki város színházából érkezett, és a legnagyobb költségvetésű magyar sorozat főszerepét kapta meg. Ez az áldás magában hordozza az átok lehetőségét is. Hogyan birkózott meg a feladattal, hogyan szokta meg a forgatást?

– Amint megkaptam a szerepet, nem sokat haboztam, felmondtam, és felköltöztem Pestre. A forgatást féléves felkészülés előzte meg, szóval meg kellett tanulnom a nulláról lovagolni és harcolni. A lovaglás kőkemény, fegyelmezett munka, úgy kell megülnöd, hogy a ló azt tegye, amit akarsz, és ne ő diktáljon. A kaszkadőrökkel elkezdtük a harcművészeti edzést, a fegyverforgatást gyakorolni. Az első forgatási napon megdöbbentett a sokaság, meg kellett szoknom a stábot és a kamerát. Később szinte észre sem vettem azt a pontot, amikor átlendültem a személyemen, és hirtelen Hunyadivá váltam. Kellett idő, hogy megszokjam a lényét, és otthonossá váljon bennem. Ez év elején éreztem először, hogy élvezem, ahogy forog a kamera, mert abban a pillanatban az idő az enyém. Élvezni kell az egészet, ha nem adsz magadnak időt és nem élvezed, elcsúszhatnak a dolgok… Ezenkívül idegen nyelveket is tanulnom kellett. Számomra az egyik legizgalmasabb élmény, hogy a nemzetközi koprodukcióban az olasz karakterek olaszul, a szerbek szerbül, a csehek csehül szólalnak meg. Hunyadi mindenkihez a saját nyelvén szólt, hatalmas kihívásnak éreztem, hogy minden nyelven a karakter szempontjából hitelesen nyilvánuljon meg. Ez a valóságban is így volt: Hunyadi több nyelven beszélt, a maga korában óriá­si elmének számított, mindezt úgy, hogy írni és olvasni sem tudott.

– Hunyadi János karakterét hogyan formálta, cizellálta, mi ragadta meg a XV. századi politikus-hadvezérben? És fordítva: hogyan formálta önt Hunyadi karaktere?

– Amikor idejöttem, nagyjából beskatulyáztak, hogy én vagyok a szépfiú, a „férfi”… Bár évek óta edzek és sportolok, még sosem éreztem magamban ezt az erőt, ami az utóbbi évben szabadult fel bennem. Tudtam, hogy a lényünk legmélyén létezik ilyen barbár, nyers és primitív férfierő, de eddig soha nem éreztem, viszont a kaszkadőrök kihozták belőlem a reneszánsz kori harcos dühét, ők nagyon kemény fickók. És érdekes, sőt elgondolkodtató, hogy ez a mélyről jövő férfierő akkoriban mindenkiben benne szunnyadt, még a nőkben is, ahogy ez Bán Mór regényfolyamából is kiderül.

– Befolyásolta-e bármennyire az, hogy nagyon nagy a társadalmi elvárás a Hunyadi-sorozattal szemben? Érzett-e bármiféle nyomást ezzel kapcsolatban?

– Hunyadit még nem formálta meg senki. Érdekes belegondolni abba, hogy a fiatal nemzedékek velem fogják azonosítani Magyarország egyik legnagyobb hadvezérét. Én ezer százalékon pörgök, mindenki beletesz apait-anyait. Nagyon jó csapat készíti ezt a filmsorozatot, a nemzetközi társalkotóknak is az a céljuk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki ebből. Mivel az egész stábot ez a szándék vezérli, így azt hiszem, mindenki érzi az elvárások súlyát, mindenki érzi, hogy a világ általunk fogja megismerni Hunyadit, és bízunk benne, hogy kiderül, Hunyadi nemcsak a magyarok hőse, hanem egész Európáé.

– Vajon a külföldi nézőt érdekli majd a sorozat?

– Úgy hiszem, igen, hiszen eleve nem csak Magyarországnak készül a Rise of the Raven (A holló felemelkedése). Nyilván a magyarokhoz áll a legközelebb Hunyadi János személye és története, meg azon nemzetek szívéhez, amelyek tagjai valamennyire ismerik Hunyadi János hőstetteit, csakhogy rájöttem arra, kevés nemzet tudja, hogy mi mindent áldozott fel Hunyadi az országért, Európáért, és mi történt Magyarországon 1456-ban. Erre akkor ébredtem rá, amikor az olasz színészekkel dolgoztunk. Szóba került Hunyadi személye, és kiderült, hogy semmit sem tudtak róla. A törökök noha másképpen tekintenek rá, ismerték, a török nyelvben szokták is azzal fenyegetni a rossz gyerekeket, hogy elvisz Hunyadi János! Ám ennek a sorozatnak nemcsak az a lényege, hogy kiért szól a harang és mekkora hős volt Hunyadi – merthogy az volt, persze –, hanem arról is, hogy küzdött, és sikerült neki a lehetetlen. Képes volt véghez vinni a lehetetlent, és szerintem a jelenben nekünk, magyaroknak, valamint a többi nemzetnek is éppen ezt üzenheti, hogy hit és célok nélkül nem érdemes élni. Hunyadi karaktere és a személyem között ez a legerősebb kapocs, hiszen ő is hitt önmagában, hitt abban, hogy csodát művelhet. Most meg láthatják, magam is a marosvásárhelyi színházból kerültem fel a fóti Nándorfehérvár falára. Ha hiszünk és van célunk, akkor a csillagos ég sem szabhat nekünk határt, olyan téma ez, amit bármelyik országban be lehet mutatni, mert örökké időszerű.

– A történelmi filmek, sorozatok vitriolos kritikát kapnak hazánkban. Nem tart attól, hogy szándékosan próbálják majd lejáratni?

– Mindenkinek szíve joga kritikát írni. Sokkal jobb az olyan kritika, amelyből tanulni lehet, semmint a dicsőítő. Persze ez is hozzáállás és szándék kérdése, hiszen ha akarok valamiben hibát találni, akkor találok is. Annyit mondhatok, hogy a filmben minden lesz, amit egy jó filmben szeretünk: szerelem, fájdalom, halál, erotika, harc, küzdelem. Minden olyan elem meglesz benne, amit eddig csak az amerikai filmekben vagy sorozatokban láthattunk. Nem lesznek sárkányok, mint a Trónok harcában, de lesznek lovak, és talán jobb is így. Hunyadi a maga módján rengeteg nemzetet, egy egész világot egyesített egy célért, és kissé ez történt a sorozat esetében is. Ha mi nem keltjük életre Hunyadi hőstetteit, akkor mások sem teszik. Színészként ezért küzdök nap mint nap én is, a magam eszközeivel.