Fotó: Demokrata/T. Szántó György
Csillag Péter
Hirdetés

A gyermek művészi tehetségét rajztanára fedezte fel az aradi főreáliskolában, a festői pályán végül egy országos rajzversenyen elért első hely indította el. A Szinyei Merse Pál rektor vezette budapesti Mintarajziskolában tanult, majd a Főrendiház tagja, Miklós Ödön családjánál házitanítóskodott. Velük jutott el Svájcba, ahonnan párizsi tanulmányútra indult. A Louvre egyik Tiziano-képének másolásából fedezte ott-tartózkodását.

Hazatérve egymást követték kiállításai, édesanyja családi nevére emlékezve akkoriban vette fel nevébe a C betűt. Az Est lapok számára készített naponta tusrajzokat a budapesti hétköznapok jellegzetes alakjairól, életképeiről. Ebbéli művészete Kosztolányi Dezső 1929-ben megjelent Alakok című, ugyancsak a fővárosi élet jellegzetes szereplőiről írt, rövid portrékat tartalmazó kötetének illusztrálásával jutott a csúcsra. Képein megelevenedik előttünk többek között a bába, a katona, a pincér, a primadonna, a pap, a kalauz, a táncmester, a telefonos-kisasszony, a grófnő, a rikkancs, a koldus, a cigány és a sírásó. Lenyűgöző és szórakoztató, egyben szociografikus értékű tükre ez a korabeli Budapestnek.

Ám Molnár-C. Pál művészi kiteljesedését a szürrealizmussal való találkozása hozta el a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként.

Korábban írtuk

1939-ben Klivényi Lajos battonyai plébános felkérte szülővárosa új templom-főoltárképének megfestésére. A Szentháromságot és az angyali üdvözletet ábrázoló triptichonja nyomán Battonya díszpolgárrá fogadta, XII. Piusz pápa pedig Pro Ecclesiae et Pontifice kitüntetéssel ismerte el munkásságát. Ezután számos egyházi megrendelést kapott, freskói, oltárképei díszítik számos templomunkat Battonyától a fővároson át Kőszegig. Egyházi tárgyú munkái miatt a kommunizmusban a tűrt kategóriába került, ennek ellenére töretlen hittel és lelkesedéssel alkotott tovább egészen 1981. július 11-én bekövetkezett haláláig. Battonyai szülőháza 1984 óta emlékházként működik, míg a budai Ménesi úton található műterme 40 éve családi múzeum.

Molnár-C. Pál sok műfajú, sokstílusú művész volt. Grafikát, fametszetet, olajfestményt, akvarellt, üvegfestményt, falfestményt egyaránt alkotott, művei között karikatúra, újságrajz, önarckép, portré, akt, plakát, reneszánsz hangulatú szürrealisztikus allegória, a középkori ikonfestészetet is megidéző bibliai, egyházi témájú mű, tájkép, realisztikus ábrázolás mind megtalálható.

Fotó: Demokrata/T. Szántó György

És mindezek mögött ott a folyamatos kísérletezés és játék, néha túllépve a festészet világán. Erotique című, 1922-ben készült ceruzarajzán például rajz formájában megjelenítette a hegedű hangjait, vagyis megrajzolta a zenét.

A család őrzi Molnár-C. Pál kedves télikabátját, ami nemcsak a zimankó ellen védte a művészt, hanem festészetében is szerepe volt.

– Ha nagyapám jártában-keltében meglátott valamit, amit megörökítendőnek gondolt, az ujjaival körberajzolta, a kezét a kabátja zsebébe dugta, hazaérve pedig „kirajzolta” belőle. Az idők során tökélyre fejlesztette ezt a készségét, amit formamemóriának nevezhetünk – mondja Csillag Péter, Molnár-C. Pál unokája, aki rendszeresen tart tárlatvezetést a családi múzeumban. – Délelőtt festett, olyankor egyedül szeretett lenni, délutánonként gyakran látogatókat fogadott, de ha épp nem volt nála senki, kiakasztott egy kék sálat az ablakpárkányra erősített ruhaszárítóra. Ez volt a jel a szomszéd gyerekeknek, hogy jöhetnek játszani. Nagyapám játékokat is készített nekik.

És magának. Merthogy a játék lételeme volt, miként fogalmazott, „boldog ember vagyok, mert egész életemben azt csinálhattam, amit legjobban szeretek, végigjátszottam az életemet”. Ezt a játékosságot fedezhetjük fel például A tónus plasztikai értéke című alkotásán, mely a mechanika segítségével mutatja meg a festészet mesterségbeli lényegét: a festmény mögött megbúvó másik festményt egy kis motor forgatja, így érve el, hogy az egymásba tűnő tónusok hol két-, hol pedig háromdimenziós hatást keltenek a szemlélőben.

Fotó: Demokrata/T. Szántó György

Olasz táj című műve technikai bravúr: a képet üveglapra festette, éspedig, hogy az üveg egyszersmind védje is a festményt, annak hátoldalára a szemlélő által látott kép negatívját vitte fel.

Nagyon érdekesek Molnár-C. Pál szürreális megközelítésű művei is. A Pegazus lázadása című festményén egy szárnyait eldobó, hétköznapi állattá átlényegülő, egy kétarcú nőalak elől menekülő ló látható, amely elgondolkodtató módon nem az átlaglétből tör a kivételesség felé, hanem fordítva: mitologikus voltától szabadul, a kétarcúságtól menekül.

Fotó: Demokrata/T. Szántó György

Nemkülönben elmélkedésre inspirál Don Quijoték mindig vannak című műve, melyen egy antikvitást idéző íjász szobra repülőgépekre nyilaz, miközben egy páncélos lovag, odahagyva lovát, mintegy kisétál a képből.

Molnár-C. Pál ezzel együtt nem sorolható be egyértelműen a szürrealizmusba, festészetén nyomot hagyott az impresszionizmus és a kubizmus is, pontosabban ezek bizonyos megoldásait is beépítette egyes alkotásaiba, miközben alázattal épített a korábbi évszázadok örökségére is. Munkáiból kitűnik széles és mély műveltsége.

Bár távol állt tőle az ideologizálás, pláne a politika, mély keresztény hitét és magyarságát büszkén vállalta. Az 1937-es párizsi világkiállításra festett, egy isteni érintésre kizöldülő száraz fát a középpontba helyező Hiszek Magyarország feltámadásában című aranyérmes pannója nagyszerű igazolása ennek. Érdekesség, hogy eredetijét Ungváron őrzik. Tatárjárás című olajfestményén a farostlemezre festett képet nyomasztóan eluraló áradat vörösei is finom állásfoglalásnak tekinthetők.

„Én a szépet szeretem, ezért élek, ez a rendeltetésem, és a szép ellen elkövetett minden merénylet vérig sért” – olvasható a műterem-múzeumban Molnár-C. Pál ars poeticának is beillő gondolata.