A keringőkirály 120 éve halt meg

1825. október 25-én született Bécsben zenészcsaládban, apja, az idősebb Johann Strauss a bécsi közönség kedvenc karmestere, az udvari bálok igazgatója, számos népszerű keringő szerzője volt. Az ifjabb Johann hatévesen már komponált, de apja nem akarta, hogy muzsikus legyen, ezért titokban vett hegedűórákat. Gimnáziumi tanulmányai után banki pályára készült, a bécsi Polytechnikum kereskedelmi szakán tanult.

Miután hűtlenkedő apja végleg otthagyta családját, megélhetésük biztosítása Johannra maradt. Saját zenekart szervezett, s bár apja minden eszközzel igyekezett megakadályozni bemutatkozását, 1844. október 15-én kirobbanó sikerrel debütált a schönbrunni kaszinóban. A vetélkedés éveken át beárnyékolta viszonyukat, egy látszatkibékülés után apja felajánlotta, hogy csatlakozzék az ő együtteséhez, de nemet mondott.

Az 1848-as forradalom is az ellenkező oldalon találta őket: az idősebb Strauss a fennálló rendet fogadta el, míg fia a forradalmárokkal rokonszenvezett. Forradalmi indulót komponált, a Marseillaise előadásáért letartóztatták, s a következő években a cenzúra kitüntetett figyelmét élvezte. Amikor apja 1849-ben skarlátban meghalt, egyesítette a két zenekart. Zenéje iránt olyan gyorsan nőtt az igény, hogy egyre több muzsikust alkalmazott, akik a város különböző pontjain játszottak, ő maga pedig ingázott köztük.

1851-től számos koncertkörutat tett Európában, 1872-ben az Egyesült Államokban is vendégszerepelt, a turné során hatalmas vagyont, százezer akkori dollárt keresett. Megerőltető életmódja kimerültséghez vezetett, de a reklámnak – „Ma Strauss játszik ” – eleget kellett tenni, ezért öccse, Josef helyettesítette őt a pódiumon, aki lojalitásból feladta sikeres építésztervezői pályáját. A hatalom megbocsátotta Johann fiatalkori, 1848-as „félrelépését”, 1863-ban az udvari bálok zeneigazgatójának nevezték ki, s amikor 1870-ben felmentését kérte, Ferenc József-érdemrenddel tüntették ki. Zenekarát testvéreinek: Josefnek és Eduardnak adta át, 1877-ben őt bízták meg a párizsi operabál rendezésével is. Bécs belvárosában hatalmas palotát építtetett (1944-ben a bombázások során megsemmisült), 1884-ben, pályafutásának negyvenedik évfordulóján Bécs díszpolgára lett. A keringőkirály 1899. június 3-án halt meg Bécsben tüdőgyulladásban. Halála hírére az egész város gyászba borult, koporsóját díszes halottaskocsin vitték a temetőbe, miközben a zenekar az idős Strauss által komponált Radetzky-indulót játszotta, a sírnál Bécs polgármestere és Gustav Mahler is beszélt.

Strauss zenekara adott elő első ízben részleteket Wagner Tannhäuser és Tristan című operáiból, az új zene iránti lelkesedés érződik több saját kompozícióján is. Művei közül a keringők a legjelentősebbek, amelyet ő emelt a vendéglők világából a koncerttermekbe. Ritmikájuk, választékos dallamviláguk és kitűnő hangszerelésük révén még Bülow, Wagner és Brahms csodálatát is kivívták, s népszerűségük révén a virágárusok is a keringőkről nevezték el virágaikat.

A valcerkirályt Offenbach példája és bíztatása késztette színpadi művek írására. Ő ezeket komikus operáknak nevezte, de valójában cselekménybe szorított keringősorozatok. Ezek közül a legmaradandóbb a szilveszterkor elmaradhatatlan A denevér, valamint az Egy éj Velencében, A királyné csipkekendője, a Jókai kisregénye nyomán készült A cigánybáró és a Pázmán lovag, Dóczy Lajos szövegére. Mintegy ötszáz zeneműve között polkái, francia négyesei és indulói is maradandóak. Népszerű keringője a Mesél a bécsi erdő, amelytől Ödön von Horváth színdarabja címét kölcsönözte, a Josef testvérével komponált Pizzicato-polka érdekessége, hogy a hegedűsök vonójukat nem használják, csak pengetnek a húrokon.

Strauss halála után több sikeres operettet állítottak össze dallamaiból, köztük a Bécsi vért. Zenéje, költői értékén felül, az osztrák császárság polgári jóléten alapuló színes, mulatós stílusát és konszolidált könnyelműségét is képviseli.

A bécsi filharmonikusok hagyományosan minden év január 1-jén a Strauss család zenéjére alapozott újévi koncertet adnak. A világ számos országába közvetített hangversenynek elmaradhatatlan darabja ifjabb Strauss legismertebb műve, a Kék Duna keringő. Az 1867-ben bemutatott mű annak ellenére is a közönség kedvencévé vált, hogy a folyó soha nem volt igazán kék, eredetileg pedig kórusműnek készült az 1866-os königgrätzi vereség után. A mérsékelt sikerű premier után Strauss zenekarra dolgozta át művét, amely az 1867-es párizsi világkiállításon kezdte világhódító útját. Öt évvel később a tengerentúl is népszerű lett, s mára a világűrt is meghódította: Stanley Kubrick felhasználta a 2001: Űrodüsszeia című filmjéhez.

A Bécsi Filharmonikusok a Kék Duna keringőt játszották Strauss aranyozott bronzból készült emlékművének 1921-es leleplezésekor, a szobor a komponistát hegedülő valcerkirályként ábrázolja a bécsi városi parkban. A Kék Duna keringő olyannyira eggyé vált Ausztriával, hogy 1945. április 27-én, a Németországtól való függetlenné váláskor – hivatalos himnusz hiányában – ezt játszották a parlament ülése előtt. Az osztrák légitársaság utasai naponta hallhatják, ugyanis a gépeken felszálláskor és landoláskor is ez a dallam csendül fel.

A többi közt Strauss zenéje hallható Hitchcock Bécsi keringők című, 1934-ben forgatott játékfilmjében, az egyik Tom és Jerry rajzfilmben is Strauss-keringők dallamára kergetőznek. Az osztrák fővárosban két múzeumot is szenteltek a bécsi keringő legnagyobb alakja emlékének, André Rieu holland hegedűművész pedig 1987-ben Strauss nevét viselő zenekart alapított.