Beszélgetés Jirí Menzel filmrendezővel

12 éve rendezett utoljára filmet Jirí Menzel. A Szigorúan ellenőrzött vonatok című Hrabal-adaptációért 1967-ben Oscar-díjat kapott alkotónak még ma sincs bátorsága eldönteni, hogy egy film neki való-e. Őt rá szokták beszélni egy-egy történetre, általában azok, akik pénzt fektetnek bele. Most Hrabal utolsó olyan regényének megfilmesítésére kérték fel, amelyet még senki nem vitt vászonra. A Moziünnep díszvendégeként, az Őfelsége pincére voltam bemutatójára érkezett hazánkba.

– Többek közt a Sörgyári capriccio és a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmek forgatókönyvén is Bohumil Hrabal segítségével dolgozott. Nehéz volt most nélküle írni?

– Természetesen nagyon hiányzik. Nem szívesen írok. Amikor Hrabal úrral készítettünk forgatókönyvet, ő írt tulajdonképpen.

– Nagyobb felelősséget érez így, hogy ilyen szoros kapcsolat volt önök között?

– Igen. Az ember tele van kétségekkel, és szüksége van valakire, aki jóváhagyja, elfogadja, amit leírt, vagy azt mondja, ez itt hiba, javítsuk ki. Ez a szellemi pingpong nagyon fontos. Megpróbáltam beleélni magam, hogyan reagálna. Egyébként akik jól ismerték őt, jóváhagyták a beavatkozásaim.

– Az Őfelsége pincére voltam egy rendkívül szerte-ágazó történet. Mely motívumait vette alapul a feldolgozás során?

– Arra törekedtem, hogy Hrabal úr szellemiségét ültessem át. Természetesen az ember bármilyen filmet kezd el forgatni, a saját egyénisége úgyis benne lesz. Nem működhet szolgamód. A karakterek általam jelennek meg a filmben. Másrészt azt tartottam szem előtt, hogy a film érthető és szerethető legyen, hogy értsék azok is, akik a könyvet nem olvasták, tehát ne csak bizonyos jelenetekre reflektáljon a regényből, hanem legyen önálló filmes történet. Népszerűsíteni akartam. Csehországban nem nagyon emlékeznek Hrabal úr műveire.

– Itt igen.

– Igen, a lengyelek és a magyarok szeretik.

– Nagyon ritka, hogy egy alkotás egyszerre legyen művészfilm és közönségfilm is. Csehországban kilencszázezren, Lengyelországban és Szlovákiában kilencvenezren látták az új filmjét. Mi a titka?

– Nyilván azért sikerült, mert végzett rendező szakos ember vagyok.

– Csak ennyi volna?

– Tisztelem Hrabal urat és szeretem őt. Vezette a kezemet és ott állt mögöttem. Ezenkívül felelős vagyok azért a hatalmas összegért is, amibe került, tehát olyan filmet akartam forgatni, amit nagyon sokan megnéznek, hogy senki ne érezze kidobott pénznek, amit erre a filmre fordított.

– Változott-e a cél hosszú, 1965-ben induló pályája során?

– Nem, mindig olyan filmeket akartam forgatni, amelyeket megnéznek a nézők, még ha a kritikusoknak nem is tetszik.

– Milyen értékek mentén dolgozik?

– Szeretni kell a figurákat, amelyekről szól a történet. Karizmatikus egyéniségek legyenek, de hétköznapi emberek. Úgy kell megválasztani őket, hogy a nézők is szeressék őket. Nem szeretem az önteltséget. A kétkedés visz előre.

– A filmjei szerepeit általában többféle nemzetiségű színészekre bízza, például az egyik főszereplő, Ivan Barnev bolgár, és a filmben nem mellékesen feltűnik Szabó István magyar rendező is.

– Ez így nagyon hasznos, mert abban az országban is biztosan bemutatják a filmet, ahonnan a szereplők származnak. Szabó Istvánt pedig iskolás korom óta ismerem, olyan, mintha a testvérem lenne. Most szükségem volt egy előkelő arcra, a plebejus Csehországban nem találtam ilyet.

– Meg persze ön is szerepelt a Rokonokban, de a Világszámban is, illetve korábban Gyarmati Lívia és Böszörményi Géza filmjeiben, ezenkívül többször rendezett is hazánkban.

– Mindig boldogan jövök Magyarországra, otthon érzem magam.

– A filmben digitális technika révén pirul el a főszereplő füle. Valóra válhatnak végre a rendezők olyan álmai, amelyeket még a legtehetségesebb színészek sem tudnak megvalósítani? Nem veszélyes ez a színészekre nézve?

– Már ha vannak álmaim. Nem szoktam álmodni egyébként. Ha több tapasztalatom lett volna a digitális technikáról, bizonyára nagyobb teret engedtem volna neki. Olyan dolgokra ad lehetőséget, amelyekre korábban nem is gondoltam. De a színész személyiségét és tehetségét soha nem fogja pótolni.

– Mostanában megszaporodtak a gasztronómiához szorosan kapcsolódó filmek. Mintha egyre több érzékre próbálnának hatni a filmesek.

– Mindig arra kell figyelni, milyen lehetőségeket kínál az alapanyag. Hrabal úr olyan irányba sodor, hogy teret adjak a mozgáskultúrának és a gasztronómiának. Ez így volt már a Sörgyári capriccióban is. Szerette a nőket és a finom ételeket.

– Általában a filmjeiben a huszadik századi kisembert ábrázolja. Szeretné-e majd a rendszerváltás utáni, vagy a huszonegyedik századi kisembert is filmre vinni?

– Én nem tervezek. Várok. Ha felkérnek valami olyan anyagra, ami megragadó lesz és elfogadom, akkor majd leforgatom. De nem tervezek semmit

Fehérváry Krisztina