A kicsi görög és az átkozott élet

Ki volt az 1962-ben elhunyt Szöllősi György? Nos, egy fiatalember, aki 1958 elején költözött Nyírgyulajról Budapestre, miután minden kapcsolatot megszakított a családjával. A fővárosban egyik olcsó albérletből a másikba vándorolt, miközben segéd-, majd betanított munkásként igyekezett eltartani magát.

Ám eközben időről időre öltönybe bújt, és furcsa akcentussal társalogva Magyarországon dolgozó külföldi diplomatának adta ki magát. Több fiatal lányt sikerült így elbűvölnie, nem utolsósorban azért, mert a legfelkapottabb, jellemzően nyugati turisták által látogatott vendéglátó- és szórakozóhelyekre vitte őket, és számolatlanul szórta a pénzt.

Ennek következtében napok alatt elverte a havi fizetését, és miután az utolsó nagyobb címletű bankjegy is kikerült a kezei közül, különféle okokra – például külföldi utazásra – hivatkozva hetekre eltűnt az éppen aktuális hölgy szemei elől. A hónap hátralévő részében nyomorgott és éhezett, majd miután megkapta a következő havi fizetését, ismét felbukkant.

A lányok többsége azonban hitt az általa teremtett látszatnak, és nemegyszer már az esküvőjüket tervezték vele, amikor a fiú végleg faképnél hagyta őket. Egyedül a Sántha Ildikó nevű, huszonöt éves hölgy háborodott fel annyira, hogy miután néhány hetes ismeretséget követően megtudta róla, hogy valójában az Acélöntő és Csőgyár lakatosa, megfenyegette: feljelenti a rendőrségen, és ország-világ előtt leleplezi. Szöllősi erre a Normafa közelében tett séta során egy direkt e célra vásárolt borotvával átvágta a torkát.

A rendőrség rövid nyomozás után elfogta a fiatalembert. A bíróság halálra ítélte, és 1962 szilveszterén felakasztották. Huszonkét évet élt.

Ha olvasóink valahonnan ismerősnek találnák e történetet, az nem véletlen: a Rozsdatemető című művével ismertté vált Fejes Endre ezt a valóban megtörtént esetet dolgozta fel az 1969-ben megjelent Jó estét nyár, jó estét szerelem című kisregényében. A kisregényben nem derül ki, hogy hívják a fiút – az olvasó csak a bemutatkozáskor használt, kitalált nevét ismeri meg: Viktor –, és nem lengyel, román vagy másmilyen nemzetiségű diplomatának mondja magát, mint a valóságban, hanem következetesen görögnek. Ildikó neve Zsuzsannára változott, de az ilyen és ezekhez hasonló részletektől eltekintve a kisregény többé-kevésbé pontosan idézi fel a Szöllősi-eset főbb elemeit.

A mű hamar népszerűvé vált. Nemcsak azért, mert a bűnügy annak idején országos figyelmet keltett – a sajtó „csillebérci borotvás gyilkosként” emlegette Szöllősit –, de azért is, mert a cselekmény hátterében kirajzolódtak a Kádár-kori Magyarország akkoriban kortársnak mondható problémái, például az alacsony életszínvonal, a befutható életpályák korlátossága vagy éppen a szocializmus kilátástalansága, fojtogató levegőtlensége.

A kisregényből 1972-ben kétrészes tévéfilm készült, 1977-ben pedig zenés dráma, melynek zenéjét Presser Gábor, dalszövegeit Sztevanovity Dusán írta. E darab legújabb változata szerepel a Pesti Magyar Színház műsorán, Nagybaczoni Nagy Kati rendezésében.

A darab a többi szereplő által többször kicsi görögként említett fiatalember alakjára koncentrál, és bár nem magyarázza túl a motivációit, a befogadó legkésőbb a második felvonás egyik felkavaró jelenetében rájöhet, mi hajtja. Ebben a lakótársa alaposan helybenhagyja a nyomorúságos albérletben, és fiú bevánszorog a mosdóba, hogy lemossa magáról a saját vérét. A házinéni erre emelt hangon kikéri magának, hogy éjszaka is folyatja a vizet.

A fiú ezek után adja elő a dráma egyik legemlékezetesebb, önvallomással felérő dalát: „Ó, mondd, mit ér egy ember, / ki helyben fut az életben? / Ó, miért kevés egy ember, / s egy másik miért nem?”, teszi fel benne a kérdést. Mindebből kiviláglik: azért hazudja magát másnak, mert Viktorként tartja elviselhetőnek az életet. Ezek után – a vissza-visszatérő refrénben – bizonygatni kezdi, szuggerálva magát, hogy ő igenis Viktor.

És hogy a vágyott élet miért éppen a diplomácia világával kapcsolódott össze a fejében? Feltehetőleg azért, mert e foglalkozás képviselőit ítélte fontos, „nagy” embereknek, és e foglalkozást azonosította a Nyugattal, valamint a hozzá társított szabadsággal, gazdagsággal. Egy jelenetben ugyanakkor elzárkózik attól, hogy főnökei beiskolázzák és eljusson az érettségiig. „És akkor mi van? Leszek egy szar magyar mérnők?”, csattan fel lekicsinylően. Vagyis az álomvilágában létezőkhöz képest a való világban – a keleti blokkban, közelebbről Magyarországon, még közelebbről a csepeli Acélöntő és Csőgyárban – adódó lehetőségek vajmi keveset számítanak neki.

És bár a cselekmény a szocializmus idején játszódik, a darab által felvetett fontosabb kérdések függetlenek a történelmi helyzettől: igazából milyen életet szeretnénk magunknak? Milyen eszközökkel kívánjuk alakítani, és mi mindent vetünk be céljaink elérésében? Egyáltalán: mi a valóban lényeges, és mi csak szépen csillogó máz, látványos külsőség?

Különösen érdekes mindez a fiú és a lányok viszonyának fényében. Viktor hazugságokkal eteti a hölgyeket, ez kétségtelen, csakhogy azok gyorsan lépre mennek. Úgyhogy a nézőben motoszkálni kezd a kérdés: nem lehet, hogy e lányok a saját hiszékenységük, no meg a könnyű és csillogó életről szőtt ábrándjaik, vágyképeik áldozatai?

Zsuzsannát például nem az frusztrálja igazán, hogy a fiatalember hazudott neki, sokkal inkább az, hogy nem lehet része a gazdagságban és kényelemben, amit Viktor oldalán elképzelt magának. Tulajdonképpen az békítené meg, ha a valótlan állítások valóssá válnának, vagyis: ő sem tudja függetleníteni magát a saját álmainak világától, ahogy a fiú sem.

Pásztor Ádám meggyőzően alakítja az élhetőbb életre áhítozó és eredményesen hazudozó srácot, aki minden őszintétlensége és alattomossága ellenére sem válik kizárólag ellenszenvessé a néző szemében. Jenes Kitti is jó munkát végez a sem szerelmesnek, sem rugalmasnak nem mondható, céljaitól ezért el nem tántorítható Zsuzsanna megformálásakor. Bodnár Vivien – egy szintén rászedett hölgy, Veronika szerepében – felkavaró fájdalommal adja elő a darab egyik legkeserűbb dalát, az Átkozott életet. Rancsó Dezső a fiúval talán legközelebbi viszonyban álló mellékszereplő, egy leszázalékolt, alkoholista házmester életre keltésével szerez emlékezetes másodperceket.

Aki tehát megtekinti A jó estét nyár, jó estét szerelem legújabb változatát a Pesti Magyar Színházban, nem csupán egy valóban megtörtént bűnesetet felidéző zenés darabot láthat, de egy korjellemző drámát is, amelyben az igazság és a hazugság, a valóság és a látszat feszül egymásnak a vágyak és a lehetőségek közötti alapvető ellentét közepette.