A kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióról

Szerény homlokzat és – a város XIX. századi építészetére jellemző – magas kőkerítés mögött rejtőzik Kecskeméten a Nemzetközi Kerámia Stúdió. Bár a szakmán és a művészetet kedvelőkön kívül valójában kevesen ismerik, az intézmény mára világhírűvé vált, s így a Kodály Intézet, a Kecskemétfilm, valamint a Játékmúzeum mellett 1975 óta méltán öregbíti Kecskemét hírnevét. Az idei nyáron is számos izgalmas esemény követte itt egymást, köztük egy érdekes égetési „szimpozion” és két különleges szakmai bemutató.

A „hírös” városban 1975-ben Probstner János keramikusművész hozta létre azt a Kísérleti Kerámia Stúdiót, amely ma már más néven, de egész évben szellemi és technológiai hátteret biztosít az alkotóművészek számára, miközben a műkedvelő közönség számára is nyitva áll. Az itt elkészült művekből az évek során létrejött az a világon egyedülálló kortárs kerámiagyűjtemény, amely öt kontinens művészeinek háromezer kerámiáját mutatja be. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy sikeres volt a stúdió azon kezdeményezése is, hogy a szakmai tevékenységük alapját a Meeting Masters, azaz Találkozás a mesterekkel elnevezésű mesterkurzus-sorozatra építik fel. Ennek kapcsán az idei nyáron például a világhírű, Amerikában élő japán művész, a figuratív kerámia egyik legtekintélyesebb mestereként számon tartott Akio Takamori Figurák Agyagból címmel tartott előadást és demonstrációt.

Az idei év újdonsága, hogy „A XX. század magyar mesterei” címmel elindult egy olyan sorozat is, amelynek célja, hogy a fiatal keramikus-nemzedék munka közben is megismerhesse a magyar kerámiaművészetre legnagyobb hatással lévő alkotókat, így elsőként a Kossuth-díjas Schrammel Imrét, aki Herenden a manufaktúra hagyományainak felhasználásával igyekszik új színt vinni a porcelánok világába. Nevét a nagyközönség talán leginkább a velencei karnevál ihletéséből született, limitált szériában készült figurákról ismerheti. A keramikusművész a kecskeméti hallgatóságnak három alkalommal tartott előadást, amelyeken a művészek és művészeti intézmények hallgatói mellett a művészetkedvelők is bepillanthattak a kulisszák mögé, s részesévé válhattak a legtitkosabb alkotói folyamatoknak.

A város lakói közül a stúdió melletti kis bolt, a pékség, az épületegyüttes mögötti csárda és a közeli éjjel-nappali üzlet személyzete találkozik leginkább az itt időző művészekkel, akik néha agyagos vagy gipszes ruhában is beállítanak egy ízletes gulyásért, esetleg egy üveg jófajta magyar borért. Az ilyesmit a helybéliek mosolyogva nyugtázzák, pedig sokszor nem is sejtik, hogy az érkező nem kőművessegéd, és azért nem szánt időt az átöltözésre, mert a világ túlsó feléről repült ide, hogy egy rövid kurzuson részt vegyen, hogy kipróbáljon egy új technikát vagy éppen előadást tartson. Május végétől június végéig például Kansas City-ből látogattak ide szakmai gyakorlatra a helyi művészeti egyetem hallgatói, utánuk pedig rögvest egy új, bár jóval kisebb csapat érkezett és kezdett készülődni egy szakmai körökben is kuriózumszámba vett égetéshez. Nemes Tímea, Néma Júlia, Máder Barnabás, Fusz György és F. Orosz Sára kerámikusművészek egy fával fűtendő, szabadtüzű, Olsen-kemencét kezdtek el berakni. S az égetésen a tervező és építő, az Egyesült Államokban élő Fred Olsen is részt vett, aki már több ízben volt a stúdió vendége. Az ilyen jellegű égetési technikák azért érdekesek, mert az eredmény még évtizedes tapasztalat után sem garantálható, illetve csak részben tervezhető. Azt, hogy milyen lesz az itt égetett tárgyak színe, felülete, tapintása, sok tényező befolyásolja. Az 1300 Celsius-fok közeli hőmérsékleten a láng útján és az elégetett fából felszálló hamu megtapadásán vagy megfolyásán múló esetlegességek a japánok szerint isteni ajándékok, legyen szó a plasztikán repedésről, törésről, vagy bármilyen más, váratlan effektusról- a Távol-Keleten és az Európában született alkotóművészek gondolkodásában meghatározó a különbség az alkotói megközelítést illetően. Az égetésre három napot kell számolni: az első nap történik a kemence berakása, majd a felfűtése, amelyre akár tíz-tizenkét órát is kell szánni. A megfelelő hőfok elérésekor kerül sor aztán a redukcióra, vagyis a kemence összes nyílásának minél alaposabb bezárására. Még az e műfajban gyakorlott művészek számára is lélegzetelállító, ahogy ilyenkor az éjszakai, vagy az éppen pirkadó sötétkék ég alatt kicsap a hosszú lángnyelv és táncot jár millió szikra. Mivel az eredmény napvilágra kerüléséhez még egy további teljes napot kell várni, a szimpozion szó minden értelme teljesült ezen a találkozáson, hiszen míg újabban a nemzetközi tudományos tanácskozást jelöli, az ókorban a lakomát, illetve az ezzel egybekötött magasröptű eszmecserét jelentette.

A Nemzetközi Kerámia Stúdió az ismeretterjesztés különböző szintjeit vállaló intézményként továbbra is rendez nyílt napokat, amikor bárkit szívesen látnak. Az ilyen jellegű bemutatók nemcsak értékes, új információkkal szolgálnak, hanem ezek kapcsán meg lehet látogatni az itt lévő múzeum – a MUSEION – aktuális kiállítását, esetleg találkozhatunk az éppen itt alkotó amerikai, német, japán, izlandi, lett vagy a világ bármely más országából érkező művészekkel.

Fekete Sára