A látvány hazug gyönyörűsége

A kortárs kerámia nyolckötetes kínai enciklopédiájában egyetlen magyar név szerepel, Schrammel Imréé. A Szombathelyen 1933 októberében született mester persze itthon is megkapott szinte minden létező elismerést, köztük a Munkácsy-, a Kossuth- és a Prima Primissima díjat, a Nemzet Művésze címet, legutóbb, 2024-ben pedig a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját. Az elmúlt hét évtized alatt tervezett porcelánt Hollóházán, majd Herenden, miközben forradalmi újítóként folyamatosan kísérletezett a samottal, az agyaggal, a kerámiával, a porcelánnal; ha kellett, lőtte, robbantotta, ütötte, hajlította vagy éppen összenyomta az anyagot. A mulandóság dimenziót kutatta elhullott madarak lenyomatain, tragikus torzókat, Stonehenge-et idéző kapukat és labirintus nélküli Minótauroszokat teremtett, majd az 1990-es években a velencei karnevál élményéből Herenden megszülettek maszkos figurái: a porcelánvarázslók, hölgyek, bohócok és Minótauroszok színes kavalkádja.

Másnak látszani

A porcelánt egykor fehér aranynak is nevezték, hiszen ritka luxusáruként királyi gyűjtemények becses darabja volt. Bár sokaknak még ma is egyet jelent a szépséggel, a nemességgel és az eleganciával, Schrammel Imre számára nem több, mint egy művi anyag, voltaképpeni hazugság. Így amikor az 1990-es években Velencében járt és megtapasztalta a maskarádék hangulatát, a jelmezes, maszkos farsangi felvonulást, a „másnak látszani” világát, egyből az anyagra asszociált. És bár Johann Joachim Kändler 1740 körül Meissenben készített ugyan a commedia dell’arte ihlette rokokó figurákat és Harlekineket, ám maga a karneváli téma igazából Schrammelnek köszönhetően jelent meg 1996-ban a porcelánművészetben. A klasszikus, ám mégis kortárs Karnevál-sorozat figurái ugyan felismerhetően magukon hordozzák Herend jól ismert jegyeit, ugyanakkor mégiscsak eltávolodtak a tradicionális festési technikáktól, hiszen egy karneválon minden megengedett, a résztvevők a legkülönfélébb ruhákat és maszkokat vehetik magukra.

– Ráadásul ebben a témában lehet a legjobban kihasználni a porcelán egyik legfontosabb jellemzőjét, a hazugságot. Tudniillik ha egy porcelánra ránézünk, a fény csillogása felbontja a formát, így az nem olyannak látszik, mint amilyen. Velencében láttam egy gyönyörű, korallvörös ruhájú nőt, és egyfolytában azon járt az eszem, hogy te jó Isten, ha most levetkőzne és a ruha alatt egy ronda, vén öregasszony van, akkor megütne a guta. Vagyis a jelmeznek is az a lényege, hogy valami másnak mutassuk magunkat – magyarázta lapunknak adott 2008-as interjújában a Karnevál-sorozat lényegét Schrammel Imre.

Háromdimenziós költészet

A ma is aktívan dolgozó, 92 éves mester életművének van ugyanakkor egy olyan szelete, amelyet, bár szorosan összefügg ezzel a Karnevál-sorozattal, mégsem látta soha a nagyközönség. Az elmúlt években, évtizedben Schrammel Imrének megszűntek a gyári kapcsolatai, így megrendelése sem igen érkezett. Mivel egy művész az alkotást soha nem hagyja abba, új műfajban, a kollázsban talált önmagára. Ennek a figuratív, ám korántsem reális ábrázolásmódnak jól nyomon követhető művészettörténeti hagyománya van a modern magyar művészetben Vajda Lajostól Bálint Endrén át Ország Liliig, és ezt a vonulatot folytatja most Schrammel is.

– Elsődleges elképzelése az volt, hogy ezeket az alapvetően szürrealista, szabad asszociációk alapján, újságkivágásokból összeállított papírkollázsokat vizuális tervként használja majd a lüsztermázas kerámiaszobraihoz – mondja Keppel Márton művészettörténész, a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának titkára, a Schrammel Illúziók & Karnevál című kiállítás kurátora. – Merthogy ez a felszínen csillogó máz éppen azért kezdte el érdekelni, mert ugyanazokat az alaptulajdonságokat fedezte fel benne, mint a mai világunkban: a képmutatást, a hamis csillogást és a látvány hazug gyönyörűségét.

– Vajon meg tudom-e formálni az ebből fakadó szubjektív ötleteimet? – teszi fel a kérdést mintegy önmagának a mester. – Különös alakokat terveztem, amelyek hatását a fent említett anyagokkal még fokozni is tudtam volna, háromdimenziós költészetet teremtve. Erről szól ez a kiállításom. Be kell vallanom, hogy önhibámon kívül maradtak függőben még elképzeléseim. Ezeknek csak a terveit tudom bemutatni, néhány anyagkísérlettel együtt.

A szabad asszociációk ruhaszobrai

Merész asszociációk alapján alkotott, ám nagyon is az életmű részét képező papírkollázsait Schrammel Imre mindeddig az otthonában őrizte, most a Vigadóban mutatja be őket először a nagyközönségnek. És ha egyelőre kerámiában nem is valósultak meg, a Karnevál-sorozattal együtt inspirációként szolgáltak 14 kortárs textiltervező, öltözék- és jelmeztervezőnek – Attalai Zita, Csanák Edit DLA, Farkas Imola, Földi Kinga, Hideg Orsolya, Molnár Mária Virág, Nádasdi Katalin, Pál Anikó Orsolya, Papp-Vid Dóra DLA, Pester-Gyarmati Teodóra, Polyák Eszter, Sziráczky Brigitta, Szűcs Blanka, Szűcs Edit –, akik más művészeti kontextusban ugyan, de ugyanerre a tematikára alkották meg a tárlaton kiállított ruhaszobraikat.

– Amikor Keppel Márton az ötletével, azonnal elindult egy láncreakció, mindenki egy kicsit továbbgondolta az elképzelést. Művészként mindannyian más és más individuumok vagyunk, de a bizalom adott volt, és bár a munka kezdetén egyeztettünk, végül mindenki szabad kezet kapott, megkötés nélkül dolgozhatott – meséli Attalai Zita cipőtervező iparművész, aki a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért elnökeként fogta össze a kiállításon szereplő alkotókat. – Alapvetően azok közül a tervezők közül válogatunk, akiknek jól ismerjük az életművét, rendszeres résztvevői az alapítvány által rendezett szombathelyi Nemzetközi Textilművészeti Triennáléknak, vagyis már tettek le valamit az asztalra. Ugyanakkor mindig keressük a fiatalokat is, hiszen a célunk, hogy a jövő tehetségeit is bevonjuk a munkába.

A kiállítók között a legfiatalabb Polyák Eszter jelmeztervező, akinek extrém stílusát és különleges művészi megközelítését immár világszerte ismerik, így nem meglepetés, hogy most is egy formabontó, műanyag szoknyát hozott a Vigadóba. De kiemelhetjük Földi Kinga rokokó ihletésű, A japán kert fantázianevű origamiselyemből készített ruháját; Csanák Edit virágos, télűző farmeröltözékét; Sziráczky Brigitta cérnaszálakból saját kezűleg kreált piros-fekete autonóm kompozícióját; Szűcs Edit modern busójelmezét vagy Pál Anikó Orsolya izgalmas térobjektként is felfogható, pliszírozással játszó elegáns estélyijét is. És persze a cipők közül azt a kék sportcipőt, melyet Attalai Zita választott hozzá a saját kollekciójából, hogy megtörje a berögzült, de a XXI. században már nem érvényes dresszkódot.