Hirdetés

A Kieselbach Galéria A megtörhetetlen Gorka című kiállításával párhuzamosan, a galéria gondozásában jelent meg Gorka Géza keramikus életművének összefoglaló kötete, amely egyben az eddig megszületett legnagyobb és legteljesebb hazai iparművészeti album is. Chovanecz Balázs műgyűjtő másfél évtizedes gyűjtőmunkájának eredményeként több mint ezer kerámia reprodukciója kerülhetett bele a Szabó Lilla művészettörténész által írt és Rieder Gábor szerkesztette munkába, amely amellett, hogy tisztelgés a magyar art deco és a „retró” kerámia­művészet ikonja előtt, jóval túlmutat a zseniális alkotó munkásságán. Újabb modell a Kieselbach Galériától arra, hogyan is kellene, lehetne összerakni a magyar művészt és vele együtt a magyarság múltjának egyes darabjait ahhoz, hogy végre egységes egésszé álljon össze, és ezzel méltó helyére kerüljön itthon és a nemzetközi színtéren is. Mert amíg más nemzetek – különösen az olaszok – szisztematikusan felkutatnak, majd feldolgoznak minden számukra jelentős alkotót, addig itthon erre évtizedek óta hiába várunk. Pedig tennivaló lenne bőven. Hiszen bárkihez is nyúlunk, szinte biztos, hogy hiányzik az életmű részletes bemutatása. Üzleti alapon ez persze lehetetlen vállalkozás. De nemcsak pénz, hanem szándék és energia is kellene hozzá.

Korábban írtuk