A lehetetlen megkísértése
Boszorkányos ügyességű lovas akrobatákat, villámkezű zsonglőröket és az emberi teljesítőképesség határait feszegető erőemelőket is láthatott a közönség január 8. és 13. között a Fővárosi Nagycirkuszban. A XIII. Nemzetközi Cirkuszfesztivál ráadásul magyar sikerrel ért véget: a nagydíjat és a cirkuszigazgatók legmagasabb ragú elismerését is ifj. Richter József és Merrylu Richter produkciója nyerte.
Egy héten át a világ számos tájáról – többek közt Kínából, Oroszországból, Németországból, Amerikából – érkezett artistaprodukciók, a nemzetközi cirkuszművészet legjava mutatkozott be a budapesti seregszemlén, amely mára presztízsét tekintve Monte-Carlo, Párizs és Moszkva fesztiváljaival vetekszik. Nemcsak világszínvonalú, a szakmában magasan jegyzett műsorszámok mutatkoztak be Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában, a Fővárosi Nagycirkuszban, hanem útkereső összművészeti előadások és a legfiatalabb generáció tehetségei is, miközben fontos szakmai, az utánpótlásképzéssel kapcsolatos kerekasztal-beszélgetések sora tette szakmailag még értékesebbé a rendezvényt. A január 13-i díjkiosztó gálával véget ért programsorozat iránti hatalmas érdeklődés bizonyítja, a cirkuszművészet ma is érvényes és vonzó művészeti ág, és többek közt a társművészetek hatásának köszönhetően igyekszik megújulni.
Balansz, erő, esztétikum
A nemzetközi cirkuszfesztivál története 1996-ban kezdődött, Kristóf István, a Fővárosi Nagycirkusz akkori igazgatója úgy gondolta, a szakmának szüksége van hasonló jellegű, hazai szervezésű nagy seregszemlére.
– Az ötletet Varjasi István, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (Maciva) akkori igazgatója is támogatta, és Kristóf szakmai hírneve megteremtette a lehetőségét, hogy már az első rendezvényen neves külföldi artisták lépjenek fel. A fesztivál szakmai presztízse folyamatosan nőtt, hiszen nemzetközi körökben elterjedt, hogy a professzionális szellemiség és a jó hangulat mellett azért is érdemes idelátogatni, mert figyelemre méltó fiatal artistákkal lehet találkozni – emlékszik vissza a kezdetekre Mata Zsuzsa, a Nemzetközi Cirkusz Szövetség igazgatója, az idei rendezvény szakmai zsűritagja, aki a kilencvenes években a Maciva nemzetközi osztályának vezetőjeként tartotta a kapcsolatot a külföldi szcénával.
Az idei program ugyancsak esszenciáját adja a világ artistaművészetének: a kínai akrobaták Black & White Fantasy handstand produkciója a klasszikus balett elemeit, az elképesztő egyensúlyérzéket, a kifinomultságot vegyíti a kínai produkciókra jellemző fegyelmezettséggel, pontossággal. Az ifj. Richter József–Merrylu Richter-páros lóháton bemutatott akrobataszáma, a Pas de deux ugyancsak a balett elemeivel dolgozik. Trükkjeik igencsak hajmeresztők, ugyanakkor a különleges balansszal, kimunkált mozdulatokkal előadott koreográfia teszi kiemelkedővé a produkciót. A villámkezű Szemjon Karacsinov virtuóz zsonglőrmutatványa vagy a Duo Vitalys egyébként Guinness-rekorder párosának elegánsan kivitelezett erőemelőszáma ugyancsak emberfeletti teljesítményt mutat.
A fellépők motivációi sokfélék lehetnek, ám a legtöbben azért érkeznek egy-egy ilyen fesztiválra, hogy megméressék magukat, díjat nyerjenek. És akadnak olyanok is, akik azt remélik, az előadásokat figyelemmel kísérő cirkuszigazgatók, impresszáriók szerződést ajánlanak nekik a következő szezonra.
Új tendenciák
Nagy kérdés, hogy a közönséget egytől egyig lenyűgöző produkciók között milyen szempontok alapján válogat a zsűri. Mata Zsuzsa szerint leginkább azt keresik, hol jelennek meg trükkben, rekvizitben, előadásmódban olyan újítások, amelyekkel az egyébként igen sokat látott cirkuszi szakemberek eddig még nem találkoztak.
– A produkciók elbírálása két részből áll, a technikai és a művészi hatásból. Míg az előbbi objektívan mérhető, az utóbbi szubjektív, és ez így van jól, hiszen egy produkció a manézsban vizsgázik: vagy hatással van a közönségre, vagy nincs – teszi hozzá a Mata Zsuzsa. Úgy véli, ma ez az előadó-művészeti ág igencsak változóban van.
– Egy időben a cirkusz gyakorolt nagyobb hatást a színházra, ám már régebb óta fordított a helyzet, és a színházi elemek vannak egyre intenzívebben jelen a cirkuszban. A cirkusz mindig is az emberi teljesítőképesség határait feszegette, mára trenddé váltak az egyre extrémebb produkciók, korábban elképzelhetetlen teljesítmények sorát produkálják az artisták. Ezzel együtt komplexebbek a műsorszámok is. Mindegy, milyen a zsáner, a trükk, az előadásmód, a kosztüm, a mozgás, a zene egymást erősítik, amivel az artista el akar mesélni valamit – magyarázza a szakember. Ma már a bohócok is másképp szólítják meg a közönséget, mint régen – tudjuk meg. Olyan bohócegyéniségek kerülnek előtérbe, akik két síkon, a felnőtteknek és a gyerekeknek egyszerre játszanak, miközben változatos a technikai tudásuk, több zsánerben is jártasak.
Díjeső
A XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál nemzetközi zsűrijének Arany Pierrot-díját ifj. Richter József és Merrylu Richter kapta, ugyanez a produkció a magyar cirkuszigazgatók zsűrijének arany fokozatú díját is elnyerte. A nemzetközi zsűri másik Arany Pierrot-díját a China National Acrobatic Troupe handvoltige vázával és handstand száma kapta. Ezüst díjban részesült az olasz–spanyol Yves & Ambra, az olasz–bolgár Kolev Sisters akrobataduók, az orosz Alania Troupe lovasakrobatika-, valamint a Virtuoso 5 lengőpiedesztálon előadott száma. Bronz díjas lett Szemjon Kracsinov zsonglőr, a perui Duo Vitalys erőemelő párosa, az ukrán Equivokee bohóctriója és az orosz Fantastic Elfs akrobatacsoport.
Kulcs: az akarat
A fesztivál érdekessége, hogy a produkciók értékelésében a hazai cirkuszigazgatók is részt vettek, önálló zsűriként, amelynek vezető tisztét Eötvös Loránd, a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesületének elnöke töltötte be.
– Három kategóriában értékeltük a produkciókat: a fő versenyprogram A és B műsorából, a Lyrical Circus Late Night Show, vagyis a késő éjszakai összművészeti cirkuszi show-műsorokból, valamint a Newcamer Show, vagyis az ígéretes tehetségek kategóriájából is választunk győztest – szögezi le Eötvös Loránd, nem titkolva, grémiumuk tagjainak mindegyike a tradicionális cirkuszművészet képviselője, de persze érdeklődéssel figyelik az új stílusú produkciókat is.
Eötvös Loránd szerint a cirkuszművészetben is megfigyelhetők trendek: egy időben a hulahoppszámok, később a tissue (összesodort selyemlepedőn végzett légi gyakorlatok – a szerk.) lettek nagyon kedveltek. Ma az akrobatikus rúdtáncnak van divatja, ebben nemcsak lányok, hanem fiúk is – főleg erőszámokkal – dolgoznak. Örökzöld a zsonglőr, a levegőakrobata vagy az állatok szerepeltetése.
– Az újdonságok mindig a legfiatalabb generációhoz kötődnek, a legmagasabb színvonalú produkciókat azonban mégiscsak az érettebb, a húsz és harminc év közötti artisták hozzák, hiszen nagy rutin kell egy-egy trükk tökéletesítéséhez – magyarázza még Eötvös Loránd. A különböző zsánerszámoknak más és más az elévülési ideje: az akrobaták negyven felett kiöregednek, a zsonglőrök ötven körül érik el a nyugdíjaskort. A legszerencsésebbek a bohócok, akik a leghosszabb aktív időt tölthetik a manézsban.
– Határozott fejlődést látok az előadásmódok finomodásában, kimunkáltságában és persze a teljesítőképesség fokozásában, ami már-már a lehetetlent súrolja. Érdekes kérdés, hogy meddig lehet mindezt fokozni: sokszor azt hisszük, nincs tovább, és kiderül, hogy mégis van. Mikor zsonglőrködtem, öt buzogányt használtunk; én voltam az első Magyarországon, aki héttel mutatott be trükköket. Ma már a legügyesebbek nyolc buzogányt kezelnek egyszerre: ez a cirkuszművészet evolúciója – teszi hozzá Eötvös Loránd.
Ennek három titka van szerinte: tehetség, szorgalom és legfőképpen akaraterő. A próbatermekben gyakorlással töltött magányos órák, a fáradtság, a fellépéseket megelőző idegfeszültség ugyanúgy része a cirkusz misztériumának, ahogyan a manézsban a trükk sikerének pillanatában az artistából kiszakadó öröm, a rivaldafény és a szűnni nem akaró tapsvihar.
