Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

– A grafoterapeuta a kézírászavarok korrekciójával, főként a gyerekkori diszgráfiával foglalkozik, a grafológus élő személy kézírása alapján állítja fel a személyiségképet, a kézíráskutató pedig szellemi elődeink írásképét vizsgálja. Mi mindent tud felderíteni a kézíráskutató úgy, hogy az elhunyt személy életének csak töredékébe lát bele?

– Elsősorban a levéltárakban, múzeumokban kutatok olyan írásminták után, amelyek alkalmasak az állapotkövetésre, hiszen különböző életszakaszokból származó írásképekre, mondhatni úgy is, énlenyomatokra van szükség ahhoz, hogy a személyiség alakulását nyomon követhessük. Jókai Mór nyolcéves korában édesapjának írt levélkéjéből kiderül, már kiskorában érett, felnőtt betűket formált, világosan látszik, hogy a biológiai életkorát jóval meghaladta a pszichológiai érettsége. József Attila első megmaradt kézírása tizenegy éves korából származik, és olyan, mintha egy öregember vetette volna papírra. Nehézkesség, kiérlelt, gazdag szenvedés kalapálta különös betűformák jelennek meg az írásképen, ami aztán tizenhét-tizennyolc éves korára visszafiatalodik. Csontváry Kosztka Tivadar kézírása azonban egész életútja során alig változik: az alapmintázat megmaradt huszonöt éves korától szinte élete végéig.

– Milyen személyiségkép rajzolódott ki a Csontváry-kéziratokból?

– Számomra világosan kiderült: téves az a festővel kapcsolatos hiedelem, hogy skizofrén lett volna. Pertorini Rezső pszichiáter is megállapítja a művész lélektanával foglalkozó kötetében, hogy Csontváry piszkozatain vagy leveleiben látható kézírása semmi jelét nem mutatja patológiának. A pszichológia és pszichiátria ugyanakkor bizonyos tünetek alapján dolgozik, így a hallucinációt a skizofrén betegek sajátjaként tartja számon. Második diplomámat a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján szereztem, így tanulmányoztam a patológiás vonalat, hogy ne tévedjek el ezen a területen. Az esetek nagy többségében ez a jelenség valóban kóros. Ugyanakkor Carl Gustav Jung, a mélylélektan világhírű képviselője helyénvalónak tartotta a misztikus élmények megjelenését, elkülönítve a beteg elme megnyilvánulásaitól. A szentek életéhez például hozzátartozhatnak a látomások, hallucinációk, hiszen ez jelzi a beavatottság, az elhívás, a küldetés felismerését. Ebből döbbenhet rá az illető valódi életfeladatára, és a hang­élmény jelentkezhet álom és ébrenlét határán, álomban vagy meditatív állapotban is. Csontvárynál a hang, amelyet a gyógyszertár előtt, kezében az első rajzát nézegetve hallott, és amely azt jósolta neki, hogy világhírű napútfestő lesz, inkább szakrális tartalmú volt. Kijelölte őt egy útra, amire addig nem készült, hiszen huszonhét éves koráig eszébe sem jutott festő lenni.

– Mi számít az írásképet tekintve ez esetben perdöntő bizonyítéknak?

– Például az, hogy az elhívásélmény után is éppen olyan, mint előtte, vagyis nem árulkodik az elme megbomlásáról. Sőt, élete során egységes, koherens és kalligrafikus marad, hallatlanul gazdag belső energiáról, lelki tartalékról tanúskodva egészen addig, míg hatvanhat éves korában kórházba nem kerül. Halála előtt a Szent János Kórházból a nővérének egy lapot küldött, amelynek a görcsös vonalai testi betegségről valóban árulkodnak, de az írás egészében lelki és szellemi szinten egészséges és tiszta tudatú személyt mutat. Látható az is, hogy méltósággal viselte a fizikai fájdalmakat. Fontos szempont, hogy Csontváry önéletírásában, ötvenéves kora után osztotta meg a világgal azt az elhívásélményét, amit 27 évesen élt át. Beteg elme képtelen lett volna ezt évtizedeken át magában tartani. Mély emberismeretére vall, hogy úgy gondolta, biztosan bolondnak tartanák, ha elmondaná ezt az élményét. Számára a feladat teljesítése, az alkotás volt elsődleges, beszédesen jelzi ezt aláírásában a vezeték- és keresztnév egybeírása. Ez mindig árulkodó motívuma az erős küldetéstudattal bíró embereknek.

– Az íráskép elemzése idején a kéz­íráskutató egészen közeli kapcsolatba kerül a vizsgált személlyel. Milyen ember volt Csontváry?

– Polihisztor volt. Patikusként sikeres, írt általános gyógyszerészeti kézikönyvet, jogi, orvosi tanulmányokat folytatott, bonctannal, agrárkérdésekkel, oktatásüggyel foglalkozott, ilyen témájú cikkeket is írt. Ezt a jólétet nyújtó polgári világot hagyta maga mögött, hiszen ahogyan vallotta, „a sorssal nem lehet tréfálni”. Mindent megtett, hogy a misztikus élmény során számára kijelölt utat kövesse, és a napút festőjévé váljon. A küldetéstudattal kapcsolatban kiemelném, hogy Csontváry ősei között találunk két szentté avatottat: a XI. századi Szent Szaniszlót, illetve a jezsuita novíciusként, fiatalon elhunyt Kosztka Szent Szaniszlót a XVI. században. Csontváry vallásos környezetben nőtt fel, volt fogékonysága a misztikumra, a szakrális élményekre. A hétköznapi kommunikációban ugyanakkor visszafogott lehetett, ám az általa fontosnak tartott témákról minden bizonnyal választékosan, nagy átéléssel beszélt. Udvarias, előzékeny volt, tisztelte az embereket, mély humanizmusa nemcsak írásaiban, de cselekedeteiben is megnyilvánult, mindenütt segített, ahol szükség volt rá. Nem dohányzott, nem ivott, vegetáriánus volt, majdhogynem aszkéta életmódjával eltért a korabeli nagy átlagtól. Életútja példaként állhat mindenki előtt: a legnehezebb helyzeteken is túljuthat az ember, ha van hite, ha nem az aggodalmakra, kétségekre, szorongásra pazarolja az energiáit, hanem a megoldásra. Fontos lenne helyre tenni a róla alkotott képet, hiszen a festmények megértése közé ékelődik a zavaró tényező, hogy sokan ma is úgy hiszik, beteg lélek volt. Festményei mély filozófiai üzenetet hordoznak, és ez az értéktöbblet szorulhat az értelmezésben a betegség fátyla mögé. Talán Pilinszky írt róla a legszebben: „Csontváry színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől.” Patológiás elme nem képes ilyen mélyről fakadó, tiszta üzenet átadására. A festmények kozmikus tartalmát Pap Gábor művészettörténész tárta fel.

– Csontváry művei és az íráskép között harmónia érződik. Más művészek esetén mi figyelhető meg?

– Salvador Dalí kaotikus írásképe egyértelműen jelzi a festő szorongásait, fóbiáit, fetisizmusát, festményein ez ugyancsak megragadható. Gulácsy Lajos kései írásain megmutatkozik az elme bomlottsága. Van Goghnál a kézírásból borderline személyiségzavar tárul fel: az indulati kitörésre, agresszióra hajlamos és a végtelenül finom, szenzitív személyiség kettőssége. Nincs pszichózis az írásképben megfigyelhető zavarok nélkül: árulkodó lehet a formák szétesettsége, a betűk méretének, egyéb jellemzőinek szélsőséges változása, esetleg merevsége, az íráskép kuszasága. Csontváry kézírása azonban egész életén át megőrzi a logikus, koherens rendet, semmiféle zavartság, kóros személyiségvonásra utaló eltérés nem fedezhető fel benne.

– A köztudatban a grafológiáról keveset tudni, arról pedig végképp alig valamit, hogy milyen helyzetekben, esetekben alkalmazzák. Mesélne erről?

– Ennek az oka talán az, hogy hazánkban ezt a XX. század első felében virágzó tudományt a Rákosi-korszakban egy tollvonással eltörölték. Az írásképelemzés a rendszerváltás után indult újra, ma pedig a pályaválasztás, karrier-tanácsadás során is sikerrel alkalmazzuk, sőt, nagy cégek HR-munkatársai is felkérnek sokszor szakértőnek. A gyógyításban is fontos szerepe van. Egy fiatal lány például anorexiás kórképpel került hozzám, sikertelen terápia után. Írásképe elemzésekor derült fény rejtett irodalmi tehetségére, és biztattam, hogy írjon novellákat, verseket, és küldje be őket pályázatokra. Azóta már több első díjat nyert, a rádióban is felolvasták néhány versét; ma már gyógyult, amit az alkotásnak köszönhet. Egyébként izgalmas az is, hogy Csontváry patikussegéd korából ránk maradt írásképének gyönyörű díszítéseiben már akkor megnyilvánult a rajztehetség, a művészi kvalitás lehetősége, amikor ő maga még nem is sejtette. Vagyis az írásunk számos olyan dolgot elárulhat rólunk, aminek talán nem is vagyunk tudatában. Ezért is fontos felismerni digitális világunkban az egyéni kézírás felbecsülhetetlen értékét.