Mészárlás, tűz, erőszak, ezt kapták a vendée-i másként gondolkodók
A liberális leszámolás bölcsője
Az 1789-es polgári forradalom a franciák szent tehene. Már csak azért is, mert a liberális és baloldali elbeszélés szerint a Szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavával megszülető új állam exportálta Európa más országaiba a forradalom eszméit. A szokásos narratívák nem hangsúlyozzák a felkelés páratlan brutalitását, nemrég azonban megjelent idehaza is Reynald Secher francia történész revizionista kötete e szent forradalom vérszomjáról.
A kötet éles reakciókat váltott ki hazájában, Franciaországban. Már a címét felháborítónak tartották bizonyos értelmiségi és hivatali körök: A vendée-i mészárlás – Népirtás francia módra. Pedig a mű hitelességéhez nem férhet kétség, a szerző elképesztő mennyiségű levéltári anyagot dolgozott fel, amelyek katonai, közigazgatási parancsokat, jelentéseket, statisztikákat és papírra vetett visszaemlékezéseket is tartalmaztak.
Secher érzékelteti, hogy az 1770-es évekre élelmiszerhiány alakult ki Franciaországban, amely több vidéken is lázadásokhoz vezetett. A királyról, XVI. Lajosról tudjuk, hogy legszívesebben vadászaton töltötte az idejét, már ha nem saját asztalosműhelyében barkácsolgatott. Ráadásul bőkezűen támogatta az amerikaiak függetlenségi háborúját, folyt kifelé a pénz; az ország szekere a gazdasági és politikai csőd felé tartott. Marxista történészek szerint tehát szükségszerűen tört ki 1789-ben a forradalom, amely végképp elsöpörte a földalapú, feudális társadalmi berendezkedést. Még próbálkoztak az alkotmányos monarchia kiépítésével, de úgy látták, semmi jót sem ígérnek a kísérletek, ezért a királyt 1793 januárjában kivégezték.
Secher leírja, hogy a gazdagnak számító tengerparti tartomány, Vendée népe is lelkesen fogadta a forradalom vívmányait, és reménykedve várta egy új alkotmány reformjait, mindenekelőtt az adózás és az egyházi terhek terén. Csakhogy a szerző nagy részletességgel ábrázolja azt is, miként fordult meg Vendée népének bizakodó hangulata. Secher többféleképpen részletezi, milyen arroganciával akarta átalakítania az új hatalom az emberek életét. Az első nagy roham a plébániák, a papok ellen indult, sok pap csak annak köszönhette az életét, hogy híveik bújtatták őket. A növekvő adóterhek, a klérussal szembeni fellépések, a bevezetett sorozás, valamint a hatóságok, mindenekelőtt a Nemzeti Gárda erőszakos, fosztogató fellépései a végsőkig felkorbácsolták Vendée elégedetlenségét és haragját.
A szerző igencsak alapos levéltári kutatásokra hivatkozva írja le, miként tört ki a háború a tartomány és a forradalmi kormány között. Mert háború volt ez, hiszen Vendée lakossága önkéntes fegyveres csapatokat alakított, amelyek komoly szervezettséget mutattak a harcban, és számtalan vereséget mértek a tartományba benyomuló katonai egységekre. Secher többször utal Robespierre-re, aki azt vallotta, ha nem sikerül megváltoztatni a franciák tudatát, ha nem sikerül elfogadtatni velük a forradalom eszméit és az azokban rejtőző ideológiai téziseket, akkor a terror eszközéhez kell nyúlni. Nemcsak a tevőleges ellenszegülőket üldözte a rendszer, de a gyanúsakat is vérpadra küldte. Secher azt írja, hogy több rendszerpárti falusi polgármester guillotine-t rendelt ekkor, hogy saját hatáskörében végezhessen a megingókkal és az ellenszegülőkkel. Ebben az atmoszférában rontott rá több seregtest Vendée-re, és valósággal végigperzselte a tartományt. Louis-Marie Turreau tábornok tizenkét hadosztályáról van szó, amelyeknek azt a parancsot adta a konvent, hogy öljenek meg mindenkit a tartományban. Ha megleptek egy falut a katonák, a nemi erőszak csak afféle beköszönés volt, előjátéka az élő női test kettéfűrészelésének. Felgyújtották a házakat, az istállókat, a csűröket, és persze a templomokat is, az egész vidék hamuvá lett. A szerző borzalmas esetekről számol be a fennmaradt írások, emlékezések alapján. Például emberek láncra fűzéséről, akiket így egy naszádról a folyó vízébe süllyesztettek. Talán az volt a legborzalmasabb gyilkosság, amelyet Secher kimondatlanul is a forradalmi terror metaforájaként jelenít meg. Egy állapotos asszonyt présbe, nyilván szőlőprésbe helyeztek a „kékkabátosok”. Majd erőteljesen forgatni kezdték a prés karjait…
A szerző szerint Vendée 30711 lakosát vesztette el a harc idején. A konfliktusban részt vevő további három lázadó megyével együtt 117257 embert gyilkoltatott le 1796-ig, a háború végéig a forradalmi állam. A szentként tisztelt forradalom bölcsője lett az utópikus, kizárólagosnak és megkérdőjelezhetetlennek tekintett eszmék nevében elkövetett népirtásoknak, így a nácizmus és a kommunizmus tetteinek is.
