A madarak sokszor kibabrálnak a fotóssal
A természet, az állatok szeretete gyerekkorom óta fontos része az életemnek. Korábban sokat lovagoltam, kutyám mindig volt, mert kutya nélkül nem érdemes élni – mondja Körmendy Zizi természetfotós, akinek a munkái most az Érdi Művelődési Központban láthatóak.
Grafikus végzettséggel majdnem harminc évet dolgozott tervezőként, nyomdai előkészítőként, amikor egy külföldi utazás alkalmából rákapott a fényképezésre úgy tizenhárom évvel ezelőtt.
– Beléptem Érden a a Duna-Art Fotóklubba, és most már tíz éve én vagyok vezetője – meséli Körmendy Zizi. – Elvégeztem egy haladó természetfotós tanfolyamot is Imre Tamás és Imre Anikó fotós iskolájában. A kiváló természetfotós tanárok közül Szekeres János a példaképem, tőle a kitartást, a természet iránti alázatot, a technikai tudást sajátíthattam el. Ott kaptam rá a madárfotózásra, addig inkább a makrofotózás érdekelt. Pontosabban inkább arra volt lehetőségem, mert makrotémát a legszűkebb környezetünkben is találhatunk. Elég lehasalni a fűbe, időnként sárba, vízbe, és máris kitárul a világ, rengeteg kis virág, rovar, lepke él a fű között, amiket csak közelről, az ő életterük szintjéről lehet észrevenni.
De ma már a főszerep a madárfotózásé: rengeteget jár épített lesbe, ahonnan szinte testközelből lehet megörökíteni a madarak szépségét, viselkedését. Aki ezt az élményt nem ismeri, könnyen azt hiheti, elég kényelmesen beülni és kattintgatni – de hát ez nem így van. Meg kell ismerni az állatok szokásait, reakcióit, hogy a fotós a kellő pillanatban tudja megnyomni az exponáló gombot.
A természetfotózás nem valami kényelmes foglalatosság. Korán kell kelni, sokat utazni, cipelni a nehéz fotósfelszerelést, hidegben-melegben, egész nap egy szűk helyen ücsörögni vagy fa alatt kuporogni, kilométereket osonni – mindenképpen sok nehézséggel, fájdalommal jár.
– Egyfolytában koncentrálni kell, mert a madarak nagyon gyorsak, egy pillanat, és már vége is az érdekes eseménynek, akciónak. A madarak bizony sokszor kibabrálnak a fotóssal. De rengeteg gyönyörű pillanatot éltem már át, láttam a rétisast, ahogy döngő léptekkel sétált el előttem, láttam kis dám borjúkat vidáman ficánkolni a réten és eltűnni az erdő sűrűjében az anyjuk hívó hangjára. A szarvasbikák őszi összetűzéseit, az agancsok csattogását, a felhangzó szarvasbőgést, a barcogást. Ezek mind olyan mély nyomot hagynak, olyan emlékekké válnak, amiket soha nem lehet elfelejteni – meséli Zizi.
A fotós még azt is hozzáteszi, hogy ha valami bánata, nehézsége van az életben, csak kimegy a természetbe. Az erdő közepén ülve vagy a tóparton várakozva, a neszekre figyelve, az élőlények életének kis részleteiben mélyedve ki tud lépni a hétköznapokból. Úgy érzi, menni, menni kell, hajtja a vágy, minél többször átélni a vissza nem térő pillanatokat.
Nagyon fontos szempont azonban úgy fényképezni a természetben, hogy közben nem teszünk tönkre semmit, nem zavarjuk az állatok életét. Az etikus fotózás lényege a környezet eredeti állapotának megtartása. Zizi gyakran vesz részt hazai és nemzetközi fotópályázatokon, már csak azért is, mert időnként kell a megmérettetés, a visszajelzés a szakmai zsűritől: több díjat, oklevelet nyert már. Három éve tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének, egyéni és csoportos kiállításokon vesz részt, most az Érdi Művelődési Központban szerepel egyéni bemutatón, októberben pedig a Duna-Art Fotóklub kiállításán.
