Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A Magyar Világ 1938-1940 című kiállítás a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban a megnyitó napján
Hirdetés

Az eseményt hétfő délelőtt Krucsainé Herter Anikó kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg – a kiállításról a rendező intézmény, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet főigazgatóját, Nyári Gábort kérdeztük.

– Budapesten több mint 22 ezer, nagyrészt középiskolás tekintette meg a kiállítást, köztük több száz határon túli diák – mondja a kiállítást összeállító és rendező intézet főigazgatója. – Ezt nagyon örvendetesesnek és sikeresnek tartjuk, hiszen eleddig szokatlan kezdeményezésről van szó.

– A második világháború előtti békeévek Magyarországának világába hívják mint egy történelmi időutazásra a látogatókat.

– Nyolcvan évvel ezelőtt hazánk gyakori és reményteli változások közepette élt. A békés területi revíziókkal gyógyultak Trianon sebei, ugyanakkor a politikusokon kívül az átlagember még nem nagyon érzékelte a második világégés közelségét. Ez a korszak a kávéházak, a revük, a színházak és nem utolsósorban a magyar filmek aranykora volt. Ugyanakkor 1938-ban rendezték meg Szent István királyunk halálának kilencszázadik évfordulóján az Eucharisztikus Világkongresszust, amelyre az idei esztendőben került volna sor ismét Budapesten, sajnos a járvány miatt elmaradt. Nos, annak a Magyarországnak a hangulatát szeretnénk megidézni és bemutatni a látogatóknak.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A Magyar Világ 1938-1940 című kiállítás a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban a megnyitó napján

– Az elképzelés szerint egy korhűen kialakított utcán végigsétálva ismerkedhetnek meg a látogatók a korszak életével, például akkori könyvesboltban, kávéházban, szabóságban, szalonban mutatják be a tárgyi emlékeket.

– Az elsődleges cél, hogy a korszak politikai, társadalmi és művészeti életét interaktív eszközökkel összesen húsz tematikus részen keresztül úgy mutassuk be, ahogy azt az emberek látták és megélték abban az időben. Legnagyobb sikere Budapesten, a Nemzeti Múzeumban az akkori hírességek, például Muráti Lili, Tolnay Klári, Jávor Pál vagy Páger Antal és Karády Katalin filmjeiből készült összeállításnak volt, amit mozi-díszletben tekinthetnek meg Veszprémben is a látogatók. 

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet főigazgatója elmondta azt is, hogy a jelentkező iskolák számára – akárcsak a fővárosi kiállítás idején, Veszprémben is – az ingyenes belépő mellett az útiköltség megtérítését is vállalja intézetük. 

Korábban írtuk