„A magyarságtudat az, ami minket összekapcsol”

Szeleczky Zitára emlékezve készítettünk interjút áprilisban Schneider Tiborral. A nyugdíjas üvegszobrász fotóalbumaiból a zitás képein kívül még számos hírességgel készült közös fotó, köszönőlevél került elő akkor. Mások mellett Kibédi Ervin, Agárdy Gábor, Harangozó Teri is a barátai közé tartoztak. Kibédi Ervint gyerekkora óta ismerte, mert a nagynénje és Kibédi neje jó barátnők voltak, Agárdy Gáborral pedig egy utcában, szemben laktak egymással, és egyszer kutyasétáltatás közben ismerkedtek meg. A képeken kívül előkerült számos apró érdekesség, sztori. Ez adta az apropót a mostani beszélgetéshez.

A budapesti cukrász fiatalember a szocializmus áporodott levegője helyett szabadságra vágyott, és meg sem állt Svédországig. 1966-ban hagyta el az országot, ahol egy véletlennek köszönhetően kezdett el az üvegekkel foglalkozni. Juhász Gyula verseinek szeretete hozta össze egy helyi magyarral, Kulai Sándorral, aki üvegszobrokat készített.

Cukrászból üvegszobrász – a nyugati álom és a „szerencse”

– Amiket ő üvegből csinált, én azt mint díszítő cukrász marcipánból, karamellből és csokoládéból készítettem – meséli. Miközben az általa készült kis figurákat nézegetjük, elmondja, az üveg azért is jobb, mint a cukrászanyagok, mert maradandóbb – amit az ember hosszas, aprólékos munkával megtervez, elkészít, nem tűnik el percek leforgása alatt az édesszájú barátok kezei között.

Kulai Sándor aztán kitanította az üveggel való munkára, és mivel szépen dolgozott, elkezdhetett az üvegszobrászattal foglalkozni. Ismerősei irigykedve azt mondogatták, neki csak szerencséje volt. Schneider Tibor ezt másként látja. Segélyt soha nem fogadott el, sokan nem értették, miért. – Én nem azért jöttem ide, hogy eltartassam magam, hanem hogy szabadon éljek – válaszolta nekik mindig. Amikor azt kérdezték, miből fog akkor mégis megélni, azt felelte: munkából. És ezt komolyan is gondolta.

– Hajnalban keltem, indult a cukrászmunka, aztán délután elmentem az üveggel dolgozni, és amikor azt mondták, van egy kis adómentes munkalehetőség, akkor meg éjjel elmentem takarítani – ennyit a szerencséről – mondja. A kitartó munka mellett tehetséges is volt, az üveg és ő rögtön egymásra találtak. 1970-től átvette az üvegszobrász üzletet a barátjától, és saját lábra állt.

Itt nem lehet hibázni

A Stockholm központjában található híres vidámparkban, szórakoztató központban, a Gröna Lundon is volt egy üzlete, így szerzett tudomást róla Ingmar Bergman is. A világhírű svéd filmrendező felkereste őt egyik színházi rendezése előtt, hogy készítsen számára üvegszobrokat a darabhoz. Két napon át készültek az alkotások Bergman folyamatos instruálása mellett. Schneider Tibor azzal is büszkélkedhet, hogy vásárolt tőle üvegszobrokat a svéd király is egy alkalommal.

Az 1979-es Guinness-rekord is egy véletlennek volt köszönhető. Két rekorddöntésre készültek akkor Stockholmban. Schneider Tibor aznap épp miniatűr figurákat készített egy gyűjtő számára, amikor arra járt a Guinness rekordhitelesítő munkatársa. A férfi elmondta, ő a másik két rekordhitelesítés miatt érkezett, de a kis miniatűrökben is meglátta a rekord lehetőségét. Készíttetett is belőlük néhány darabot a Guinness Világrekordok Múzeuma számára. Schneider Tibor tudomása szerint szabad szemmel ilyen kicsi üvegszobrokat azóta sem készített senki. Egy-egy figura kisebb, mint egy gyufa feje.

A magyar üvegszobrász ráadásul színes üveggel dolgozott, nem utólag festette be az üveget. Ez esetben az alapanyag is drágább, ráadásul hibalehetőség sincs. 

– A velencei üveggel nehezebb dolgozni, itt nem lehet hibázni, majd kijavítani, mert szétrobban. Ezért kevesebben is vágnak bele – meséli. Egy-egy üvegszobor öt perc alatt készül el, mert több idő az anyag tulajdonságaiból adódóan nem is áll rendelkezésre.

„Ennél nagyobb dicséretet egy magyar ember el nem képzelhet”

Schneider Tibor 1980-ban költözött át Amerikába, amikor már kezdett belefáradni a svéd időjárásba: az állandó sötétbe, hidegbe. Az Egyesült Államokban ismerkedett meg Szeleczky Zitával, aki Wass Alberttel jó barátságban volt.

– Egyik alkalommal, amikor átmentem Zitához, csöngött a telefonja. Felvette, majd egyszer csak azt mondta, Albert, itt van Tibor. Tudja, akiről mondtam, hogy ugyanolyan jó magyar, mint mi. Annál nagyobb dicséretet egy magyar ember el nem képzelhet, hogy Szeleczky Zita Wass Alberthez és saját magához hasonlította – meséli.  – Aztán odaadta a kagylót, és egy pár percet beszéltem Wass Alberttal. Mondtam, mennyire sajnálom, hogy olyan messze van – 4000 kilométerre volt tőlünk. Erre ő azt mondta, „tudja, Tibor, az igazi magyarokat a lelkük úgyis összekapcsolja. A magyar érzés és a magyarságtudat, ami minket összekapcsol, nem a kilométerek.”

A külföldön töltött évek során számos alkalommal öregbítette hazánk hírnevét, majd 2002-ben végleg hazaköltözött. Üvegszobrokat ma is szokott készíteni, de most már nem üzleti céllal, csak szeretetből, kedvtelésből dolgozik.