A maharadzsa udvari festője

Budapest belvárosának egyik legismertebb lakóépülete volt az a Kecskeméti kapu mellett álló „Hét bagoly-ház”, amelyet Minervának, a művészetek és mesterségek istennőjének szent állatai díszítettek. Lakrészeit egykor az egyetemi ifjúság használta szálláshelyként, és itt hozta létre festőműhelyét az utca későbbi névadója, a képíró Schöfft család. A házat ugyan már régen lebontották, de egy ütött-kopott tábla, rajta egy 1828-as Kazinczy-idézettel még ma is hirdeti a család emlékét: „Schöfft Pesti születésű, s oltártáblákat fest. Festő vala már atyja is, s olly tekintetű, hogy azon ucca, melyben lakott, Képíró uccának tőle neveztetett.”

Képíró-dinasztia

A műhely és a művészdinasztia alapítója, idősebb Schöfft József az 1760-as években Szászországból vándorolt Magyarországra, 1776-ban pesti polgárjogot kapott. Munkásságáról sajnos keveset tudunk, de fennmaradt képei arról árulkodnak, hogy szülőföldjéről magas színvonalú mesterségbeli tudást hozott magával. Ez a tudás aztán apáról fiúra szállt: fia, Schöfft József Károly ugyan korának elismert oltárképfestője volt, ám a család valódi sztárja az 1809-ben született unoka, Schöfft Ágoston lett, aki nemzetközi karriert futott be: festett többek között Havasalföldön, Törökországban, Angliában, Franciaországban, Olaszországban, a mai Indiában és Pakisztánban, de megfordult Egyiptomban, Amerikában és Mexikóban is.

A pályakezdő Ágoston kezdetben a családi műhelyben inaskodott, majd 1828-ban beiratkozott a bécsi akadémiára, ahonnan két év után ambíciókkal tele érkezett haza. Hamarosan azonban újabb tanulmányútra indult Nyugat-Európába, ahol múzeumokba járt, képtárakat és gyűjteményeket látogatott. 1834-ben tért vissza Pestre, és ekkor készítette el Széchenyi István máig talán legismertebb portréját, amely a legnagyobb magyart a Vaskapu előtt ülve ábrázolja.

– Schöfft Ágoston a párizsi osztrák követ, Apponyi Antal ajánlólevelével kereste fel Széchenyit, aki, mivel a fiatal festőtől az új magyar iskola megteremtését remélte, vállalta a felkérést – mesél a kép történetéről Gödölle Mátyás történész, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának vezetője. – Széchenyi magyaros fekete bársonykabátban ül az al-dunai Vaskapu előtt, kezében sárkányfejes markolatú, szeretett kardja, amelyet Párizsban vásárolt. A kard korábban Ney marsallé, Napóleon hadvezéréé volt, aki a hagyomány szerint egy perzsa sahtól kapta ajándékba. Sajnos az eredeti festmény elveszett, mivel azonban nagyon hamar népszerű lett, készült róla sokszorosított grafikai változat is. És ez volt a szerencse. Mert így maradt fenn az a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum tulajdonában lévő olajkép is, amelyet a pápai kaszinó rendelt meg a Schöfft-műhelytől. Mivel azonban Schöfft Ágoston 1835-ben elhagyta Magyarországot, a másolatot már nem ő, hanem édesapja festette meg.

Szultánok és maharadzsák udvari festője

Schöfft Ágostonnak nemcsak további élete, hanem itthonról való távozása is meglehetősen kalandos volt. Egy elszegényedett katonatiszt leányát, Josepha Lindbaut szerette volna ugyanis feleségül venni, ám nagy tekintélyű és vagyonú édesapja ellenezte a házasságot. Ágoston azonban zsebében egy Széchenyitől kapott, Alexandru Ghica fejedelemhez szóló ajánlólevéllel Havasalföldre szöktette választottját, és Bukarestben hamarosan össze is házasodott vele.

Itt sem maradt azonban sokáig, hiszen a korabeli tudósítások szerint 1835 nyarának végén már Konstantinápolyban volt, ahol „Nagy” II. Mahmud szultán vendégszeretetét élvezte, és feltehetően anyagi jólétét is megalapozta. Jóllehet szultáni udvari festő kinevezést és busás fizetést kapott, a kényelmes élet helyett ismét útra kelt, és Egyiptomon keresztül Indiá­ba utazott. Hogy jól menedzselte magát, arra bizonyíték, hogy megérkezése után azonnal hirdetést adott fel a bombayi angol nyelvű újságokban. A hirdetés hatására számos portrémegrendelést kapott, sőt, egészen magas udvarokba is eljutott: a pandzsábi szikh uralkodó szinte udvari festőként foglalkoztatta, de bejáratos volt a lahori (ma pakisztáni) maharadzsához is, ahol elkészítette egyik fő művét, a monumentális nagyságú Lahori udvart, amelynek csaknem száz portréján a maharadzsát és udvartartását örökítette meg.

Amikor pedig hírét vette, hogy a nemzetközileg is elismert nyelvtudós, a tibeti–angol szótár megalkotója, Kőrösi Csoma Sándor Kalkuttában tartózkodik, odautazott, hogy elkészítse az arcképét. Az elkészült portrét aztán hazaküldte Magyarországra, így az hamarosan a pesti sajtóban is megjelent. Bár az eredeti rajz elveszett, az arról készült litográfia máig az egyetlen hiteles Kőrösi Csoma-ábrázolásunk.

Palotákból az idősek otthonába

Schöfft Ágoston 1842 novemberében érkezett vissza nagy keleti útjáról Magyarországra, egy XX. század eleji leírás szerint „kincsekkel megrakva, sok tanulmánnyal, táj- és csataképpel jött haza […] a szolgálatában álló szerecsen fiúval és leánnyal is nem csekély feltűnést keltett. A Stáció utcában emeletes házat épített; itt szándékozott letelepedni, de mozgalmas élethez lévén szokva, ismét elhagyja Pestet […] s többé vissza se tért”. Bécsben műtermet, Párizsban és Londonban galériát nyitott, majd Velencébe ment, ahol 1845-ben „jutányos áron” megvásárolta a Grassi család XVIII. században épült palotáját, amelyben modern hotelt rendezett be. Velencében emellett gyűjteni kezdte az olyan elismert olasz festőművészek munkáit, mint Tintoretto, Tiziano vagy Veronese.

– Nyugat-Európában saját képeivel azonban korántsem ért el átütő sikereket, stílusa ugyanis ekkorra már kicsit avíttnak számított. Mivel nem kapott elég megrendelést, el kellett adnia képgyűjteményét, sőt olasz palotáját is. Hogy az anyagi bukást elkerülje, az 1860-as évek közepén újabb utazásra vállalkozott: elment Mexikóba, ahol lefestette I. Miksa császárt, de indián törzsfőnökökről is készített festményeket. Majd bejárta az Egyesült Államokat is, végül 1885-ben Londonban telepedett le, és itt is halt meg 1888-ban egy apácák által fenntartott idősek otthonában – mondja Gödölle Mátyás, és azt is hozzáteszi, hogy a festő hagyatékában megmaradt festményeket elárverezték, közülük a magyar állam pénz híján csupán az 1860-ban Konstantinápolyban festett Önarcképet vásárolta meg, a többi képe főként külföldi magángyűjteményekbe került.

– Nagy munka, de óriási szenzáció lenne, ha sikerülne valamikor egy olyan kiállítást létrehozni, amely bemutatja Schöfft Ágoston utazásai alatt készített festményeit. Annál is inkább, hiszen bár a korabeli magyar sajtó tudósított külföldi tevékenységéről, a tényleges hazai művészeti életben nem vett részt. Talán ő az egyedüli olyan magyar festő, akinek alkotásai szinte kivétel nélkül külföldön vannak, képei elképesztően magas összegeken bukkannak fel a nemzetközi aukciósházak árverésein.