Régi időkben a nagyszülők a kályha melege mellett mesélték történeteiket unokáiknak. A gyermekek szájtátva hallgatták az időseket. Képzeletükben a történetek szereplői megelevenedtek, királyfik vívtak harcot gonosz sárkányokkal, a szegényember legkisebb fia elnyerte a királylányt és a fele királyságot. A mesék gyermekekre gyakorolt varázsát mások is felismerték. A technika fejlődésével megjelentek a képregények, a dia-, majd a rajzfilmek. A modern mesék azonban elvesztették tisztaságukat és naivitásukat. A huszadik és huszonegyedik század ártatlannak tűnő meséi nemritkán komoly politikai és ideológiai értékeket kódolnak a felnövekvő generációkba. A mai televíziógeneráció gyermekei észre sem veszik, hogy gondolataik lassan kiüresedtek és a vákuumba kétes eszmék és értékek áramlanak be.

A világ rajzfilmgyártásának koronázatlan királya Walt Disney. Az amerikai filmóriás minden bizonnyal a globalizáció első hírnöke volt. Miki egér és Donald kacsa nevét valószínűleg többen ismerik a világon, mint George Washingtonét, Churchillét vagy a dalai lámáét. A második világháború idején Disney aktívan bekapcsolódott a politikába. A rajzmester Donald kacsa főszereplésével készült rövidfilmben mutatta be, miért is kötelessége hadiadót fizetnie minden amerikainak. Az 1943-as The Führer’s Face című műben pedig Donald náci gúnyát öltött és gúnyt űzött a hitleri Németországból. A rajzfilmek óriási hatását Joseph Goebbels is felismerte. A náci propagandaminiszter nagy csodálattal tekintett az amerikai rajzfilmekre. Felismerve, hogy a rajzfilm kitűnő eszköz a felnövekvő generációk gondolkodásának folytatására, úgy döntött, lefekteti a német rajzfilmgyártás alapjait. Goebbels első műve az Armer Hansie, vagyis a Szegény Hansie volt. A történet egy kalitkában lakó kanáriról szól, aki egy nap megunja a „rabságot”, és úgy dönt, hogy elindul világot látni. A gondolatot tett követi és Hansie kiröppen a kalitkából. Kezdetekben gondtalanul élvezi a szabadságot és boldogan röpdös a virágos mezők felett. Alig telik el azonban egy kis idő, és rájön, hogy a kinti világ korántsem fenékig tejfel. Elered az eső, fúj a hideg szél, és mindenek tetejébe még egy macska is megkergeti szegényt. A kanári végül ázottan, megtépázottan, összefagyva tér vissza a biztonságot jelentő kalitkába. A történet üzenete egyértelmű: egy német számára nincs élet a Reichen kívül. A gondolat nem egyedi. Nem is kell meszszire menni példáért. A goebbelsi Hansie tanulságát vonja le a magyar Mézga család harmadik sorozata is, amelyben a család Paula egykori udvarlója, a külföldre szakadt Huffnágel Pisti nyomába ered. Mézgáék kalandos úton bejárják a világot, végül rájönnek: külföldön, pláne annak nyugati fertályán, kizárólag üldöztetésben és kellemetlenségekben van részük. Végül aztán boldogan térnek haza, Magyarországra. Ráadásként kiderül: a gonosz, disszidens Huffnágel Pisti, akinek minden kalamajkát köszönhetnek, minden hájjal megkent csaló, akit az egész világon köröznek. Goebbels nagy reményeket fűzött a német rajzfilmgyártáshoz. Az eredményeket azonban már nem érhette meg. Az ő fejéből pattant ki többek között a hazánkban is népszerű Maja a méhecske gondolata is. A mese célja az volt, hogy Maja és pajtása, Vili kalandjain keresztül megismertesse a német fiatalokkal a rovarvilág megannyi teremtményét, és tanulságos történeteikkel közvetítse számukra a nemzetiszocialista értékrendet. Ám jött a világháború és Maja asztalfiókba került. 1975-ben a porosodó akták valahogy előkerültek és japán-német koprodukcióban, Karel Slovoda zenéjével elkészült a modern Maja. A történetből persze eltűntek a nemzetiszocialista utalások. A rovar és élővilág bemutatása azonban maradéktalanul megvalósult. Hasonlóan oktató céllal született meg a svéd Nils Holgersson is. 1906-ban a svéd kulturális minisztérium pályázatot írt ki egy olvasókönyv megírására, amelynek célja Svédország varázslatos tájainak megismertetése volt a svéd gyermekekkel. A fődíjat Salma Lagerlöf ötlete nyerte el, aki megalkotta Nils figuráját. Mint emlékszünk, a rosszcsont, állatokkal csúnyán bánó kisfiút egy manó törpévé varázsolja. Nils Márton lúd és a vadludak társaságában bejárja Skandináviát. Útja során alapos jellemfejlődésen megy át, megszereti a vadvilágot és hazatérte után szülei egy mintagyereket kapnak vissza. A történetet később rajzfilmre is átültették, ami bejárta a világot. Nem kell messzire menni, ha oktató rajzfilmet keresünk. Itt van az 1976-ban készült magyar Vízipók Csodapók, amely tanulságos történeteken keresztül ismerteti meg a magyar gyermekekkel a rovarvilág csodáit. Vízipók persze csak egyike volt a szocializmus idején virágkorát élő magyar rajzfilmgyártás gyöngyszemeinek. Mondhatjuk, talán ez a mese volt az egyik legkevésbé politikus darab. Sok más mese ugyanis népszerű figuráin keresztül formálta a fiatal generációk tudatát. Legfőképpen a Mézga család, amely bár ártatlan mesének tűnik, valójában nem az. A sorozat által közvetített értékrend igen destruktív hatású lehet a fiatal korosztályokra. A Kökörcsin utcában lakó szeleburdi család története sokszor inkább sírásra ad okot, mint nevetésre. Ki a sorozat legutálatosabb figurája? A válasz mindenki számára egyértelmű: a szögletes arcú, karót nyelt dr. Máris szomszéd. Ő testesíti meg mindazt, amit a szocialista rendszer megvetett: értelmiségi, választékosan beszél és komolyzenét hallgat. Érdemes nagyító alá venni Mézgáék családstruktúráját is. A hierarchia legalján a „családfő”, Mézga Géza áll. Egy fokkal fölötte neje, a házsártos Paula. Őt előzi meg az izgága Kriszta. A ranglépcső legfelső fokán a család esze, a megfontolt és okos kisfiú, Aladár áll, akit olykor Blöki kutya lát el jó tanácsokkal. Fordított család fordított, azaz működésképtelen értékrenddel. Ma liberálisnak neveznénk. A Mézga család történeteit egyébként arabra is lefordították. A tradicionális berendezkedésű arab társadalmak igényeire tekintettel azonban a fordítók az ügyefogyott Mézga Gézából tekintélyes családapát faragtak. Hasonló értékeket sugall a neves írónő, Bálint Ágnes tollából származó, 1970-ben készült Kukori és Kotkoda című rajzfilm is. Kukori, a kelekótya kakas mindig kibújik a házimunka alól, és barátjával, Kopasznyakúval lóg. Megbízhatatlanságával állandó fejfájást okoz nejének, a családfő szerepében tetszelgő szorgos és gondoskodó Kotkodának. Ha a mese nem gyermekeknek szólna, még azt is elképzelhetőnek tarthatnánk, hogy Kukori alkoholista, Kotkoda pedig Hápogi szomszédhoz jár pásztorórára. A mese üzenete meglepően ismerős: a férfiak könnyelműek és ostobák, ezért jobb, ha az asszony veszi kezébe a gyeplőt. Ez az üzenete az 1972 és 84 közt négy szériát is megélt és szintén Bálint Ágnes tollából származó Frakk, a macskák réme című rajzfilmnek is. Bár a mese elsősorban Frakk, a vizsla és a két lusta macska, Szerénke és Lukrécia viszálykodására fókuszál, nem nehéz észrevenni, hogy Frakk és gazdája, Károly bácsi, a kedves, de szigorú Irma néni irányítása alatt élik életüket. A papucs Károly bácsi gyermekként retteg, nehogy Irma néni észrevegye, hogy a szőnyegre hamuzott, vagy elhagyta a metszőollóját, mert akkor lesz nemulass. A Falkavezér című epizód utolsó mondatában pedig Frakk és Károly bácsi nyíltan elismerik, a család falkavezére maga Irma néni. A kommunizmus idején készített magyar rajzfilmekben az előbb felsoroltaknál konkrétabb utalások is voltak. A politika a Magyar Népmesék című méltán népszerű rajzfilmsorozatot sem kerülte el. A magyar folklór gyöngyszemei közé ugyanis felsőbb pártutasításra egy kakukktojás került. A Méhészlegény címre hallgató epizód korántsem emlékeztetett a többi királyfis, boszorkás, ravasz rókás történetre. A mese főhőse egy méhesgazda, aki – alkalmazkodva a korszellemhez – belép a tsz-be. A tsz épületén egyébként, ahogy kell, ott virít a vörös csillagos címer is. A történet negatív szereplőjét egy gonosz kulák alakítja, aki ellopta a méheket. De végül – ahogy a népmesékben szokás – a rossz elnyeri méltó büntetését, mivel a szorgos rovarok jól összecsipkedik. Érdemes belegondolni, hogyan törhették át a vasfüggönyt a belga Hupikék Törpikék. A válasz minden bizonnyal Törpapa varázslatos személyében keresendő. A sorozat epizódjainak állandó forgatókönyve szerint Apraja falva hebehurgya lakói folyton kalamajkába keverik magukat. Szerencse, hogy mindig kéznél van a mindenki által tisztelt és szeretett, bölcs Törpapa, aki hipp-hopp mindent helyrevarázsol. Törpapa vezetői státusát senki nem vitatja. Ő a helyi „elvtárs-pajtás”, a falu teljhatalmú, de jóságos irányítója. Ha valaki párhuzamot találna Törpapa és Kádár János között, az jó helyen keresgélt. A törpök szülőatyját, Peyót többször vádolták azzal, hogy meséjével kommunista propagandát terjeszt. A vádak szerint Törpapa szakálla igencsak hasonlít Karl Marxéra. Ráadásul a törpök vezetője vörös nadrágot és sapkát visel. A vádak szerint a mese kis koruktól táplálja a gyermekekbe a tekintélyelvűség elfogadását. Talán ezzel magyarázható, hogy a Hupikék Törpikék nemcsak Magyarországon, de több harmadik világbeli diktatúrában is karriert futott be. A fent felsorolt rajzfilmek azonban amatőr próbálkozások az igazi tudatformáló bombákhoz, az amerikai rajzfilmekhez képest. Az első igazi amerikai rajzfilmhős, Superman 1932-ben született. Éppen abban az évben, amikor Roosevelt elnök meghirdette a New Dealt. Az időzítés nem véletlen. A gazdasági válságtól elcsigázott amerikaiaknak akkoriban úgy kellett egy ideálkép, mint egy falat kenyér. Nem csoda hát, hogy a – történet szerint – Krypton bolygóról Amerikába szakadt, emberfölötti képességeivel világot többször megmentő Superman rövid idő alatt nagy karriert futott be nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek körében is. A képregényből nem sokkal később mozifilm és rajzfilmsorozat is készült. Superman sikerét sokan felismerték. 1939-ben a DC Comics gondozásában megszületett Batman, majd nem sokkal később hódító útjára indult Pókember is. Az új hősök lélektanilag még Supermannél is hatásosabbra sikerültek. Superman ugyanis eredetileg egy idegen világ gyermeke, akinek képességei miatt komoly nehézségeket okoz beilleszkedni az amerikai társadalomba. Az új hősök azonban már hétköznapi emberek voltak, akik valamilyen váratlan esemény okán váltak szuperhősökké. A Batman-történetek hőse, Bruce Wayne például egyszerű polgári gyermekként tengeti életét, mígnem szülei meggyilkolását követően úgy dönt, hogy magára ölti az igazságosztó denevérember gúnyáját. A Pókember hőse, Peter Parker teljesen átlagos egyetemista. Egy napon azonban megcsípi egy mérges pók, melynek következtében a fiú átveszi a pók egyes tulajdonságait: reflexei felgyorsulnak és képes lesz a falon járni. Új képességei láttán pókjelmezt varr magának, és ő lesz a metropolisz új igazságosztója. De illik a sorba a Marvell által megalkotott Rettenetes Hulk is. A történet hőse egy kutató, aki – kísérleti nyúl híján – saját magán próbálja ki egyik frissen kifejlesztett szérumát. A kísérlet azonban balul sül el. A tudós testébe beköltözik Hulk. A kutató stresszhatásra egy zöld izomkolosszussá változik, akinek testén még a golyó sem fog. Az új amerikai figurák üzenete egyértelmű: Amerika a lehetőségek hazája, ahol bárkiből lehet hős. Még az előbb felsorolt meséknél is konkrétabb politikai üzenetet hordoz az 1948-ban, szintén a Marvell gondozásában megjelent Amerika kapitány. A történet igazi hidegháborús tanmese. Az amerikai zászló mintázatát követő, csillagos-sávos kezeslábasba bújt hős kalandjai során tucatszámra aprítja a vörös ruhás gonoszokat. A legérzékenyebb témát azonban – még ha igen óvatosan is – a 60-as években megjelent klasszikus, az X-Men feszegeti. A történet a jó és a rossz mutánsok harcáról szól. A mutánsok a hétköznapok során teljesen átlagos embereknek látszanak. Stresszhelyzetben azonban előjönnek rejtett képességeik. Van, aki a szemével tüzet gyújt, van, aki belép mások gondolataiba, van, aki békaemberré változik, másnak penge vágódik ki ökléből, és a lista még hosszan folytatódik. A mutánsok állandó üldöztetésnek vannak kitéve, hiszen mivel a hétköznapi emberek nem ismerik őket, ezért rettegnek tőlük. Akadnak, akik egyenesen megkülönböztető jelzés hordására akarják kényszeríteni őket. Az atrocitások kétféle hatást váltanak ki a mutánsokból. Egyik részük gyűlölni kezdi az embereket és el akarja pusztítani őket. A másik rész felülemelkedve sérelmein meg kívánja óvni a halandókat a gonoszok támadásaitól. A gonoszok vezére egy gonosz arcú öregember, Magneto. A történet szerint Magneto egy zsidó ember, aki gyermekkorában túlélte a holokausztot. Egykori üldöztetéseinek emlékét magában párhuzamba állítja a mutánsok sorsával és a bosszúszomj elönti elméjét. A jó mutánsok vezetője Magneto gyermekkori barátja, aki szintén holokauszttúlélő. Ő azonban úgy vallja, a történelem nem ismételheti meg önmagát. A sérelmeken túl kell lépni, embereknek és mutánsoknak békében kell élniük egymással. Érdekes és igen tanulságos vita. Több zsidó szervezet antiszemitizmussal vádolta meg az X-Men készítőit. Az amerikai szuperhősök hamar átkeltek az óceánon, és az öreg kontinensen is hódítani kezdtek. A franciák azonban ezt nem nézték jó szemmel, és úgy döntöttek, az európai gyermekeknek európai hős dukál. Így született meg 1959-ben René Goscinny és Albert Udenzo tollából Asterix figurája. Asterix, a derék gall harcos kalandjai időszámításunk előtt 50-ben játszódnak, amikor egész Gallia a rómaiak igája alatt nyög. Az egész? – teszi fel a kérdést a mesélő. Nem. Egy aprócska gall falu lakói vitézen ellenállnak a megszállásnak. A falu druidája ugyanis kifejlesztett egy csodás főzetet, amelytől a falusiak csodás erőre tesznek szert és úgy kiosztják a rómaiakat, hogy azok csak nyekkennek. A gallok egyébként jellemükben igen hasonlítanak a mai franciákra: csapongóak, hevesek és szeretik a szabadságot. A történet hősei, Asterix és hű barátja, Obelix kalandjaik során bejárják a Római Birodalom tájait, Britanniától, Spanyolországon és Svájcon át egészen Egyiptomig. Útjaik során szimpatikus népekkel találkoznak, akik jellemükben mind magukba foglalják a mai leszármazottaikról alkotott sztereotípiákat. A britek kimértek, a németek (gótok) militáns hajlamúak, a rómaiak (olaszok) pedig megalománok. Az igazi, amerikai nagyágyú minden bizonnyal a G. I. Joe. A szuper amerikai elitosztag, képregényesített története 1945-ben született meg és a vietnámi háború idején futott fel. Az elitosztag története végigkísérte az amerikaiak imperialista háborúit. Harcoltak a Távol-Keleten, harcoltak a dél-amerikai drogbárók ellen. Nem hiába definiálta őket a képregény alcíme True american Heroes, vagyis Igazi amerikai hősök néven. 1983-ban a mesét rajzfilmre is átültették, a Hasbro pedig tonnaszámra kezdte gyártani a G. I. Joe játékbabákat. A történet azonban itt némileg módosult. Az új forgatókönyv szerit a G. I. Joe-k legfőbb ellenségei, a Kobrák lettek. Ők egy gonosz karakterekből álló terrorista szervezet, akik őrült terveket szőnek a Föld elfoglalására. Terveiket egyedül a G. I. Joe-k akadályozhatják meg. Az elitalakulat azonban már nem tisztán amerikaiakból, hanem több nemzet fiaiból verbuválódott össze. Erre a váltásra utal a rajzfilm főcímdalában is felzendülő International heroes, vagyis nemzetközi hősök szlogen is. A G. I. Joe-k izgalmas kalandjain egy egész generáció nőtt fel, nemcsak Amerikában, de Nyugat-Európában is. Az már csak hab a tortán, hogy bár a G. I. Joe-k – akik közt egyébként egyetlen arab sincs – különböző nemzetek fiai közül kerülnek ki, zászlajuk kísértetiesen hasonlít az amerikai lobogóra. A mesebeli terror elleni háborút már húsz éve is az amerikaiak vezették. Talán nem véletlenül. Tekintve, hogy az amerikai külpolitikát alakító agytrösztök köztudottan több évtizeddel előre megtervezik a Szuperhatalom külügyi stratégiáját, könnyen hihetjük azt, hogy a G. I. Joe-k valójában a stratégák előretolt ügynökei voltak. A katonák ártatlan kalandjain keresztül a felnövekvő generációk elméjébe jó előre bekódolták a ma folyó „terror elleni háborút”. Azóta a világ felgyorsult. Futószalagon jönnek az újabbnál újabb amerikai és távol-keleti mesék. Régen Mazsola, Mézga Géza, Dagobert bácsi és társaik egész gyermekkorokat kísértek végig. A mai gyermekek azonban a bőség zavarában azt sem tudják, hova kapják a fejüket. A korszellemnek megfelelően, a mesék üzenetében is új tendencia fedezhető fel. Az új rajzfilmek nagy része már nem politikai értékeket, hanem életmódot közvetít. A példák sora végtelen. A Tini nindzsa teknőcök félig ember, félig teknős hősei amellett, hogy megmentik a világot, kólát vedelnek, pizzát tömnek magukba, tv-t néznek és végtelenül nagyszájúak. A magyar kereskedelmi adókon jelenleg is futó Született Kémek főszereplője pedig három elkényeztetett plázacica, akiknek az elmaradhatatlan „világmegmentés” mellett a vásárlás és pasizás a legfőbb hobbija. A felnőttek körében is nagy sikert arató műprimitív South Park a verbális brutalitás elleni védekezés erkölcsi gátjait bontotta le. Ezek a mesék akár szatírák is lehetnének, de a szombat és vasárnap délelőtt a képernyőkre meredő 6-12 éves korosztály számára sokkal inkább szocializációs tényezőként hatnak. A rajzfilmek másik fontos funkciója, hogy rávezesse a gyermekeket a nagyobbaknak való, hollywoodi filmek fogyasztására. Nem egy olyan felnőtteknek szóló film van, ami rajzfilm-verzióval is rendelkezik. A népszerű akcióhős, Jackie Chan és társai rajzfilmen is hódítanak. A rajzfilmek képvilága és nyelvezete egyre kevésbé tér el a nagyok filmjeitől. A gyermekek pedig észre sem veszik, hogy birkaként terelik őket, és ahogy a Pink Floyd-dal is mondja, újabb szögekké válnak a falban. S hogy mit hoz a jövő? A horizont sajnos egyre sötétebb. A Jégkorszak 1-2. csodálatos animációs világa egyfelől a multikulturalizmus derűs felsőbbrendűségét, másfelől egy globális katasztrófa eljövetelét hirdeti. Harmadrészt pedig a számítógépes animációk elvezetnek bennünket a virtuális valóságnak egy olyan magasan fejlett, a valódit is lesöprő álomvilágába, ahol például a japán Chihiro járkál Szellemországban, s ahol a szelíden félelmetes Lépegető palota is lépdel. A mátrix már közeledik. Sayfo Omar