A misztikus Balaton

Egry Józsefet a Balaton festőjeként tartjuk számon, köszönhetően Lyka Károly művészettörténésznek, aki egy gyűjteményes kiállítás kapcsán 1936-ban használta rá először ezt az azóta elmaradhatatlanná vált jelzőt. Ám addig, amíg rátalált állandó témájára, a Balatonra, ezzel pedig művészi kiteljesedésére és önmagára, Egrynek hosszú utat kellett megtennie.

Gyermekkora mai fejjel talán már elképzelhetetlen nyomorban telt. Szegényparaszt szülei az 1890-es évek környékén a zalaújlaki otthont budapesti nyomorúságra cserélték. Ágyra járás, dohos, patkányokkal teli pincelakások és éhezés jellemezték az alig nyolcéves kisfiú mindennapjait, aki az iskolapad helyett édesapja kérésére inasnak állt. Ebben azonban szerencséje volt, hiszen először Fellegi Emil dekoratív festőnél, majd Korcsek János arcképfestőnél vállalt munkát, akiknél örökre elkötelezte magát a festészet mellett.

Közben megismerkedett Lyka Károly művészettörténésszel, aki meglátta benne a tehetséget, pártfogásába vette, és illusztrációs munkákat szerzett neki. Az ő tanácsára utazott el 1905-ben egy párizsi tanulmányútra, ahol beiratkozott a Julian Akadémia esti rajztanfolyamára. Spórolt pénze azonban hamar elfogyott, így a legjobbkor érkezett a megkeresés Szinyei Merse Páltól és Ferenczy Károlytól, akik hazaküldött munkáit látva helyet ajánlottak neki a Képzőművészeti Főiskolán. Már-már úgy tűnt, hogy Egryre rámosolyog a szerencse: ösztöndíjat és saját, fűtött műtermet kapott. Ő azonban csak rövid ideig bírta a kötöttségekkel teli életet, egy év után otthagyta a főiskolát.

Burkolt gyötrődés

Művészi pályája azonban ekkor indult be igazán. Első önálló kiállítása 1909-ben nyílt meg a Művészházban, amely ettől kezdve műveinek állandó bemutatkozási fóruma lett.

– Az I. világháborúig tartó időszak útkereséssel telt Egry számára, aki „a homályba burkolt gyötrődés” éveiként emlékszik vissza arra, amikor megpróbálta levetkőzni magáról az akadémiai ismereteket és azt, hogy ne a korábbi nagy művészelődökhöz viszonyítsa a saját munkáit. Pályáját ekkor már mecénások segítették, akiknek segítségével belgiumi tanulmányútra is eljutott. Főként tájképeket készített, illetve fizikai munkát végző alakokat ábrázolt, akikkel sorsközösséget is vállalt. Művészkörökben ugyanakkor kívülállónak érezte magát, haláláig kisebbségi komplexussal küzdött – jellemzi Egry Józsefet Sipos Anna művészettörténész, az Egry 140 – Balaton, Szicília, Nervi című kiállítás kurátora.

A világháború azonban minden szempontból sorsfordító lett életében. 1915-ben vonult be katonának, nem sokkal később egy hadgyakorlat során beszakadt alatta egy befagyott árok, és tüdőgyulladással kórházba került. Keszthelyen, Nagykanizsán és Badacsonyban ápolták, ahol is megismerkedett a Balaton világával. És még valakivel: későbbi feleségével, az önkéntes ápolónőként dolgozó Pauler Juliskával, aki elhagyta a férjét, hogy keszthelyi villájában Egryvel új életet kezdhessen.

Fény a papíron

A keszthelyi, majd badacsonytomaji letelepedés döntő fordulatot hozott Egry József művészetének alakulásában. Sokáig csak csodálta a Balatont, vizsgálta különböző színeit, a fény, a pára okozta atmoszferikus változásait, ahol „a figurák, az emberek, az állatok és a tárgyak is átalakulva jelentek meg”. Kassák Lajosnak 1913-ban erről egy interjúban így fogalmazott: „Nem a Balatont festem. Azt festem, amit a Balaton mond nekem. Festői nyelven szólva, nem azt festem, amit látok, hanem amit láttat velem a táj.”

Tudta és érezte, ahhoz, hogy visszaadja mindezt, az eddig kipróbált technikái, az olajfesték, a vastag ecsetkezelés és az erős kontúrok nem alkalmasak, új kifejezésformákat kell keresnie.

– Ahhoz, hogy kitűzött célját elérje, vagyis, hogy a fény és a pára figuraként formát nyerjen a papíron, különböző festékanyagok egyéni keverésével kísérletezett. Végül a megoldást a vízfesték vékonyságúra hígított olajfesték és a bársonyosan könnyed pasztell ötvözésében találta meg. Ezt az általa kikísérletezett olajpasztell technikát először az 1923-as Balatoni halászok című képén alkalmazta, később pedig szinte kizárólagossá tette – mondja Sipos Anna, rámutatva, hogy így sikerült elérnie, hogy fénnyel átitatott, levegősebb kompozíciók jöjjenek létre.

Egry ezeken a levegővel és fénnyel kevert képeken ugyanakkor megőrizte legfontosabb színeit, a kéket és a vöröset, illetve azok árnyalatait. Ezeket aztán tovább vegyítette a rózsaszín, a sárga és a fehér különböző tónusaival, sőt felhasználta a papír fehérségét is, hogy a fényjátékot még jobban érzékelhetővé tegye.

A tengert látta

Mindeközben betegsége – tuberkulózisban szenvedett – folyamatosan súlyosbodott. Egészsége az 1920-as évek végére olyannyira megromlott, hogy orvos barátja és mecénása, dr. Cseh-Szombathy László javaslatára 1929 végén Olaszországba utazott és négy hónapot Szicíliá­ban, Nápolyban és Pompejiben töltött. Ezeken a helyeken azonban kevés és zömében vázlatos alkotás született, ami azt jelzi, hogy mintegy benyomásszerűen, egy-egy műre csak rövid ideig koncentrálva dolgozott.

Itáliában készült képeit Genthon István művészettörténész a következőképp jellemezte: „A hazai rögből kinőtt művész Itália kékebb égboltozatát, másfajta színeit, fényeit és atmoszféráját nem tudta, nem akarta észrevenni. Isolabellát és Taorminát látta, de Tomaj és Badacsony szelíd lankáit festette meg helyettük.”

Igaza volt. Egry ugyanis nem tulajdonított különösebb jelentőséget az utazásainak, úgy vélte, hogy pár hónap kevés ahhoz, hogy valódi benyomásokat szerezhessen. 1938-ban ugyan még egyszer elutazott Olaszországba, ezúttal Nervibe, ahol csakúgy, mint első itáliai útján, most is a sziklákat és a tengert tanulmányozta, de megfogta a szűk utcákkal átszőtt, sziklákra épült város látványa is.

A II. világháború kitörését követően azonban már egyre kevesebbet dolgozott, pénze elfogyott, feleségével mind többet nélkülöztek, műtermét sem tudta fűteni. Egészsége folyamatosan romlott, ezzel párhuzamosan képei egyre sötétebb tónusúvá váltak. A Balaton festője 68 éves korában, 1951. június 19-én hunyt el Badacsonyban.

Az Európa Kulturális Fővárosában 2023. október végéig látogatható Egry József 140 – Balaton, Szicília, Nervi című kiállítás a művész kiforrott életművére, vagyis elsősorban az 1918 utáni badacsonyi-balatoni korszakra koncentrál. Megnézhetjük tehát mindazon képeknek a legjavát, amelyek visszatükrözik azt a balatoni misztikumot, amelyről Egry József így írt a naplójában:

„A Balatonnak sajátos jelenségei, opálos színei, párás fényei, ismétlődő vonalritmusai vannak. Gyors változatai, a misztikus délibábos jelenségektől az elvont absztrahálásig… […] A Balaton párás fényei átalakítják a reális formákat, tárgyakat. A távlatok, a perspektívák szüntelenül változnak, alakulnak és a fények maguk is képi formát kapnak.”