A múlt sebei és a párkapcsolat hidege

Az a bizonyos kilenc hónap minden várandó nő életében fontos, és nem csak a valóságban, hanem a horrorfilm egyik szubzsánerében, melynek darabjai – az iskolateremtő Rosemary gyermeke (1968) óta – mind-mind azt mutatják be, milyen borzalmakkal kell szembenéznie egy kismamának, mielőtt világra hozhatná újszülöttjét. 

A hazai filmesek eddig nem rukkoltak elő olyan alkotással, amelyet e csoportba lehetett volna sorolni, de a Cibulya Nikol által írt és rendezett – és a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon különdíjat nyert – Holnap meghalok eme alműfaj eszköztárának elemeit használja.

A cselekmény főbb fordulatai számos más filmből ismerősek lehetnek: a várandós Irma visszavonul az erdő közepén álló, családi nyaralóba. Mivel kedélye nyomott, meghívja magához a legjobb barátnőjét, Stefit, aki el is jön, de nem egyedül – a barátja, Donát is vele tart –, és éppen Irma féltestvérével, Marcellel egyidőben érkeznek a házigazdához. Irma bevallja nekik: az az előérzet gyötri, hogy másnap meg fog halni – éppen úgy, ahogy az édesanyja, aki szintén a 34. születésnapján veszítette életét ebben az épületben. 

A jelenlévők valószínűtlennek tartják, hogy így történne, és elhatározzák, hogy Irmával töltik a hétvégét. Csakhogy a lány furcsa dolgokat lát és hall, emiatt egyre feszültebb, a többiek meg nem értik, miért viselkedik így, és különben is: hol a párja, egyben születendő gyermekének apja, Kornél? Aztán a férfi is felbukkan, de úgy tűnik, az érkezésével ötfősre bővült társaság immár semmiképp sem tud meglenni a házban. Irma kapja magát, a nyaralót körülvevő erdőbe indul, ahol aztán…

A kimondottan lassan építkező Holnap meghalokból áradó, nyugtalanító atmoszféra az első negyedórában a nézőre telepszik, és sokáig nem távozik tőle. Hiszen úgyszólván a kezdet kezdetén nyilvánvalóvá válik, hogy Irma annál nehezebben képes kontrollálni emlékezetének működését, minél több időt tölt a házban. És lassanként az is kiderül, hogy a négy fontosabb alak – Irma, Stefi, Marcell és Károly – viszonya távolról sem harmonikus: korábbi konfliktusok, és kibeszéletlen, régi sérelmek feszülnek közöttük.

A Kút (2016) az  Örök tél (2018) című filmekből, vagy éppen a Terápia című sorozatból (2014) ismerős Kurta Niké hibátlanul alakítja a főszereplőt, az első ránézésre is sebzettnek tűnő,  a vendégeitől elszakadni nem nem merő, társaságukban megmaradni mégsem tudó Irmát.

Az is a közreműködők munkáját dicséri, hogy bár a film büdzséje nem volt bőséges, szűkössége mit sem von le a film élvezeti értékéből: a látványért felelős szakemberek – köztük Kiszler Dániel operatőr – kitettek magukért.

Ami viszont magát a filmet illeti: viszonylagos rövidsége – 81 perces játékideje – ellenére legalább tíz perccel hosszabb a kelleténél. Ráadásul az alaphelyzete kissé mesterkéltnek tűnik, mert vajon mi magyarázza, hogy egy nő várandóssága utolsó heteinek valamelyikében éppen abba a házba vonuljon vissza – ráadásul teljesen egyedül! –, amelyhez élete egyik legszomorúbb élménye kapcsolódik?

Szintén szembeötlő, hogy a Holnap meghalok férfiképe mennyire negatív. A filmben egyetlen olyan hímnemű alak sincs, aki igazán jó és empatikus ember lenne, és akire lehetne számítani a bajban: Marcell nyegle, elkényeztetett mamakedvence, Donát ugyan segítőkész, de valójában egy seggfej, Kornél irányító szerepre törő, rideg akarnok, akiből később akár bántalmazó is válhat, míg Irma apja – hát, talán jobb, ha róla nem is szólunk.

E film univerzumában a család alapvetően nyomasztó közeg, szerelem és jól működő, stabil párkapcsolat nem létezik – nem véletlen, hogy a cselekmény egyik pontján felhangzó Venus-sláger, az 1999-es Régi nyár talán sehol sem volt még annyira üres és semmitmondó, mint ebben a moziban  –, és az emberek közti távolság lehetetlenné teszi az érdemi dialógust. Cibulya Nikol első filmje így az önmagunknak való megbocsátást, a nők közötti barátságot, és persze az anyaságot jelöli meg pozitívumként.

A filmet horrorként hirdetik, de pontosabb volna, ha egy, a zsáner eszköztárából merítő, drámai elemekkel átszőtt szerzői filmről beszélnénk az esetében. Mert aki a szó hétköznapi értelmében vett horrort vár – kamaszokat üldöző, megállíthatatlan sorozatgyilkosokkal, esetleg az erdőben mágiával elszabadított, ősi gonosszal –, mindenképpen csalódni fog benne.

Ám aki a borzongató elemeket művészfilmes megközelítéssel használó drámára számít, amely a múltban elkövetett hibák következményeiről, valamint az azokon való túllépés fontosságáról szól, az említésre érdemes alkotásnak találhatja majd.

De így vagy úgy: a Holnap meghalok összességében nem a kimúlás filmje, sőt, akár egy olyan zsáner életre kelésének egyik állomása is lehet, amely eddig méltatlanul hiányzott a hazai filmgyártásból – többek bánatára.