A nemzet könyvtára

– Március 16-án vette át az OSZK igazgatását, ám a működésével már előbb megismerkedett, amikor tavaly ősszel másfél hónapot töltött a házban a könyvtárszakmai tevékenység átvilágításával. Mindezek alapján mit gondol, hogyan lehetne a nagyközönség számára is láthatóbbá, vonzóbbá tenni a ma jellemzően kutatók, egyetemi hallgatók által látogatott nemzeti könyvtárat?

– Valóban, 2019 őszén csak az épületben több mint százötven órát töltöttem el a helyszín bejárásával és a kollégákkal való beszélgetéssel, amellett hogy használóként húsz éve, könyvtárosként 2010 óta van némi rálátásom az itteni tevékenységre. Tény, hogy az OSZK kisugárzása ma jóval halványabb, mint amilyen az itt őrzött kincsek és felhalmozódott tudás alapján lehetne. Ez egyrészt az épület elhelyezkedéséből adódik; bármilyen patinás is a környezetünk, csak miattunk nem biztos, hogy felkaptat valaki a budai Várba, másrészt a XXI. századi könyvtári terek hiányából, illetve hogy bizonyos szakmai területeken is stagnálunk.

– Melyek ezek?

– Az okok meglehetősen összetettek, de elmondható, hogy az OSZK elég régóta húzódó menedzsmentválsággal és több évtizedre visszanyúló szervezeti-szerkezeti problémákkal küzdött. Mindez alapvetően meggátolta, hogy az itt felgyülemlett rengeteg ismeret, tapasztalat, amelynek a kitűnően képzett és a könyvtárhoz nagyon lojális munkatársak a letéteményesei, igazán felszikrázzon. Friss impulzusok kellenek, amelyek lehetővé teszik, hogy ez a sok adottság, képesség kibontakozhasson.

– Ennek fényében milyen szerkezeti átalakulásokat fog kezdeményezni az intézmény új vezetőjeként?

– Elég jellemző volt az elmúlt évtizedekben, hogy elkezdtek burjánzani a különböző szervezeti egységek, rengeteg párhuzamosság, első ránézésre is érthetetlen észszerűtlenség jött létre. Akadt olyan részleg, amelyet papíron vezetett ugyan valaki, de ténylegesen nem ő, míg ez az előbbi személy a valóságban olyan részleg élén állt, amely az akkor hatályos szervezeti és működési szabályzat szerint nem is volt létrehozva. Nem túlzás, hogy igazi szervezeti káoszra láttam rá tavaly ősszel, és ezen kell most úrrá lenni. Rengeteg folyamat szabályozatlan, nincsen például szolgáltatáspolitikája az OSZK-nak, és még sorolhatnám. Hangsúlyozom, hogy ez nem az egyébként végtelenül elkötelezett dolgozók felelőssége. Az új vezetésnek most egyszerre kell tüzet oltani, illetve újítani, megalkotni azokat a kereteket, amelyek között a könyvtár működni fog a következő években.

– Vagyis nem szétverni érkezett egy eddig kiválóan működő rendszert?

– Könyvtároscsaládból jövök, magam is tíz évet dolgoztam a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában, eszembe sem jutna hasonló. Ami az OSZK szervezetfejlesztését illeti, a vezérgondolat az, hogy a jogszabályban is rögzített, öt legfontosabb könyvtári alaptevékenység, az állománygyarapítás és -feldolgozás, a megőrzés, az olvasótermi és digitális szolgáltatások, valamint a tudományos kutatómunka köré rendezzük a működést. Vagyis minden feladat, amely korábban is benne volt a ház portfóliójában, ezután is benne lesz, csak átláthatóbb, szervezettebb módon tevékenykednek majd a szervezeti egységek.

– A hasonló átalakítások, hívhatjuk racionalizálásnak is, általában áldozattal járnak. Hány munkatárstól kell megválniuk?

– Terveim szerint egytől sem. Az OSZK nagy intézmény, ahol bizonyos területeken valóban munkaerő-fölösleg van, máshol viszont – és összességében is ez a helyzet – egyértelműen munkaerőhiány: igyekszünk a falakon belül mindenkinek megtalálni a hozzá illő feladatot. Azon leszek, hogy teljes létünket egyensúlyban tartsam; a honlapunkon nyilvánosságra hozott pályázatomból is bárki számára kiderülhet, hogy a szisztematikus építkezés híve vagyok, és nem a rombolásé.

– Pedig a kezdet nem volt túl szerencsés, hiszen alighogy belépett, a járvány­ügyi intézkedések miatt le is zárták a házat, és kezdetét vette a távmunka. Hogyan élték meg?

– Ha már így alakult, a pandémia hónapjaiban öles léptekkel haladtunk az online szolgáltatások útján. Hihetetlenül felpörgött például a digitális tartalomszolgáltatásunk. Több blogsorozatunk indult; a trianoni döntés után elpusztított, határon túli magyar emlékműveket, szobrokat, műalkotásokat bemutató széria már túl van a tizenhatodik részen, és a híres magyar márkák történetét plakátokon és egyéb nyomtatványokon keresztül felidéző írások is egyre népszerűbbek. Az itt dolgozók szintén nem tétlenkedtek a járvány ideje alatt: folyamatosan monitorozták a nemzetközi szakirodalmat, az ezek alapján készült magyar nyelvű összefoglalókat pedig rögtön megosztották a teljes magyar könyvtáros-társadalommal. Emellett figyeltük azt is, hogy megyei, települési szinten, sőt, a határon túli magyarlakta területeken hogyan küzdenek meg a könyvtárosok a rendkívüli helyzettel. Vagyis az OSZK ebben az időszakban minden korábbinál jobban bizonyította, hogy valóban a nemzet könyvtára, és szakmai zászlóshajó. Ennek megfelelően az országban elsőként nyitottuk meg olvasótermeinket is június 16-án, persze szigorú egészségvédelmi előírások mellett.

– A tervek szerint a Széchényi-könyvtár öt év múlva új, korszerű épületbe költözik majd, ennek a helyét még keresik. Egy dolog a modern, XXI. századi tér, de mit kell tudnia egy modern, XXI. századi könyvtárosnak?

– Az biztos, hogy ma egy könyvtáros már nem írható le olyan sztereotípiákkal, mint amilyennek a néhány éve kiadott legófigura mutatta: „tipikus” bölcsész vastag keretes szemüveggel, kötött kardigánban, az egyik kezében könyvvel, a másikban kávésbögrével. Hivatásunk lényege, hogy segítsünk az olvasóknak információhoz jutni, illetve eligazodni ezek tengerében, alapvetően nem változott, de egyre fontosabbak a digitális készségek.

– Minek egyáltalán könyvtár, ha ott a világháló?

– Bármennyire szeretnék is elhinni, nincs fenn minden az interneten. Illetve rengeteg minden fenn van, de nem biztos, hogy mindig annyira egyszerű kiválogatni a lényegi találatokat. Ezért mondtam, hogy ma egy jó könyvtárosnak muszáj kiismernie magát a digitális világban, sőt, legalább alapszinten egy idegen nyelvben is. Hogy ennek milyen gyakorlati haszna tud lenni a könyvtárosra nézve, azt pont a már említett, a Könyvtári Intézet és az OSZK munkatársai által készített nemzetközi összeállítások mutatják. Az angoltól az észtig rengeteg nyelvet le tudtak fedni a kollégáink.

– Ha már digitális világ, úgy tudni, többéves előkészítés után hamarosan elindul az OSZK Kelet-Közép-Európában egyedülálló tömeges digitalizációs programja, az ehhez szükséges géppark már megvan, jelenleg a szoftvert tesztelik. Ez azt jelenti, hogy minden, ami a birtokukban van, a raktári, olvasótermi könyvektől kezdve a hanganyagokon át a fényképekig, nyomtatványokig, felkerül majd az internetre, és bárki megtekintheti?

– Valamilyen módon igen. De azért arra nagyon kell figyelnünk, hogy mindent csak úgy nem lehet kitenni a világhálóra, más a jogkezelése a szöveges és a képi dokumentumoknak vagy a hanganyagoknak. Hogy egy szemléletes példát mondjak, június 4-én, a trianoni évforduló és a nemzeti összetartozás napján élesedett a Fotótér nevű szolgáltatásunk, amelyiknek van egy első világháborús fotógyűjteménye, és van egy a harmincas–negyvenes évek Erdélyéről is. Egy az adatbázis, mégis más a két kollekció jogkezelése, hiszen a háborús képek közkincs jellegűek, az erdélyi fotók pedig egy ismert művész alkotásai. De, visszatérve a digitalizálásban rejlő lehetőségekre, záros határidőn belül készülünk régi térképeink, 1926 előtti grafikai plakátgyűjteményünk és első világháborús plakátjaink online közzétételére is.

– És fizikailag hogyan szeretnék becsalogatni az embereket akár a mostani, akár a jövőbeli épületbe? A felmérések alapján a helybeni dokumentumhaszná­lat az elmúlt húsz évben érzékelhetően megcsappant.

– A virtuális világ térhódítása miatt ez természetes, és főként a törzsgyűjteményünket érinti. Nyolc különgyűjteményünk, a zeneműveké, a színháztörténeti anyagoké, a kéziratoké, a régi nyomtatványoké, a térképeké és aprónyomtatványoké, a plakátoké, a fényképeké és a történeti interjúké azonban számtalan olyan unikális dokumentumot, hagyatékot őriz, ami miatt ezek olvasóterme általában tele van. Kisebb-nagyobb kiállításaink iránt is érzékelhetően nőtt az érdeklődés az utóbbi időben, az abszolút csúcs a 2018–19 fordulóján megrendezett monumentális – és belsőépítészeti megoldásai miatt nemrégiben rangos nemzetközi díjat nyert – Corvina Könyvtár-tárlat volt. A hasonlók, valamint az intézmény kulturális rendezvénysorozatokhoz való csatlakozása révén igenis be lehet csalogatni látogatókat. Ha pedig ők nem jönnek, mi megyünk hozzájuk.

– Ezt hogy érti?

– Szeretném házhoz vinni az OSZK-t. Itt visszautalnék a beszélgetés elején elhangzott félmondatára, miszerint a Széchényi-könyvtár mintha kissé láthatatlanul működne. Pedig az OSZK mindenkié, aki érdeklődik a magyar kultúra kincsei iránt, ezért minden magyart meg kell tudnunk szólítani határon innen és túl. Azt tervezem, hogy egyszer, miután a járványveszély végleg elmúlik, az összes Kárpát-medencei magyar településre eljutunk, és amolyan roadshow jelleggel, kollégáink segítségével bemutatjuk kincseink reprodukcióit. Mert csak így lehet a nemzet könyvtára valóban a nemzeté, és nem csak egy szűk kör remekül működő, de kissé bennfentes találkozási helye.