A népi kultúra agorája
Szeptember 19. és 22. között huszonkilencedik alkalommal rendezik meg a Kecskeméti Népzenei Találkozót, ami unikális a hazai kínálatban: a programok középpontjában a hagyományos zenei kultúra áll. Ez valóban ritkaság, hazánkban ugyanis számos folklórfesztivált tartanak, ám ezek többnyire a néptánc köré szerveződnek. Olyan népzenei találkozót, ahol a közönség ráadásul nem feldolgozott, hanem autentikus, vegytiszta formájában találkozhat a népzenével, kizárólag Kecskeméten rendeznek, a Hírös Agóra és a Hagyományok Háza összefogásában.
A kecskeméti találkozó története a hatvanas évek végére nyúlik vissza, igaz, pénzügyi okok miatt nem tudták minden évben tető alá hozni a rendezvényt. Így alakult, hogy az idei a huszonkilencedik alkalom a sorban. Ez tehát az ország egyik legrégebbi fesztiválja, amit Kálmán Lajos népzenekutató hívott életre 1967-ben, hogy legyen egy fórum, ahol irodalmárok, költők, néprajzosok találkoznak egymással és a még élő, autentikus népzenével – és mindez szóljon a nagyközönséghez is.
Az élő hagyomány színtere
– Ez a jelleg adja a találkozó sajátosságát a mai napig. Ugyanakkor nem lehet eléggé hangsúlyozni: ez az egyetlen programsorozat a Kárpát-medencében, ahol olyan idős mesterekkel találkozhat a közönség, akik a hagyományt a mindennapjaikban élik meg – szögezi le Bak Lajos, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója. – Kecskemét Kodály városa, az itteni iskolák többségében hangsúlyos a zenei nevelés, a kecskeméti Kodály Iskolában most indult a népzene tanszak. Éppen ezért is fontos, hogy a Hagyományok Háza népzenekutatói a saját gyűjtőútjaikon felfedezett hagyományőrzőket elhozzák a fesztiválra, akik nemcsak a gálaműsorban lépnek fel, hanem rendhagyó zeneórán vesznek részt az iskolákban. Nagyon erős érzelmeket vált ki egy-egy ilyen fellépés: az idős pásztorember, aki a mindennapjaiban az állatait legelteti, odaáll a városi diákok elé, és elkezd furulyázni. A fiatalok számára ez az első, közvetlen szembesülés a népzenével, a magyar hagyományokkal, és szinte minden esetben revelációerejű – magyarázza Bak Lajos a népzenei találkozó programjainak hozadékait.
A fesztivál összművészeti rendezvény, ahol színpadi estet szentelnek az irodalom és a népzene találkozásának, prímásversenyt rendeznek táncházi népzenészek számára, tudományos konferenciát tartanak a népzenegyűjtés módszertanáról, körbejárva az idei izgalmas témát: él-e még a népzene? És ha igen, hol és mit lehet még gyűjteni?
– A fesztivál ideje alatt minden este táncházat tartunk, ez a rendezvény fókusza: a közönség, a népzenészek, a hagyományőrzők örömünnepe, mindenki számára fantasztikus élmény – teszi hozzá Bak Lajos.
Persze Kecskemétnek amúgy sincs szégyenkeznivalója, a táncházmozgalom kezdete óta annak egyik vezető helyszíne, havonta tartanak több helyszínen táncházakat, a kiemelt hónapokban többet is. Ráadásul a Kecskemét Táncegyüttes szűkebb pátriája, az Alföld hagyományait mutatja be, és amire talán a legbüszkébbek: több mint háromszáz gyerek táncol az együttesben. Ezen eredmények talán az itt gyökeret eresztő népzenei találkozónak is köszönhetőek, amely minden bizonnyal gazdagította a város szellemiségét.
Az Őrségtől Gyergyóig
– A fesztiválon péntek este kerül sor a hagyományőrző mesterek gálaműsorára a Hírös Agórában. Szeretnénk megmutatni, hogy még mindig van hol, van kitől és van mit gyűjteni – szögezi le Agócs Gergely népzenekutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a fesztivál művészeti vezetője. Elmondja azt is: a Bartók Béla által meghatározott négy nagy magyar népzenei dialektus mindegyike képviselteti magát a műsorban.
– A Dunántúlról bakonyi pásztorokat várunk, a Vasi-Hegyhátról és az Őrségből idős cigány muzsikusokat. A felföldi dialektusterületet magyarországi hagyományőrzők képviselik: Nógrádból Holecz Istvánné Kanyó Margit énekel dudanótákat, Sirokról Novák Pali bátyánk furulyázik majd nekünk, egy régi pásztordinasztia sarja. Ózd környéki, illetve dél-gömöri falvakból idős cigányzenészek érkeznek, míg az alföldi régiót Hortobágy és Bihar képviseli: Nagyhegyesről Győrfi Peti bácsi parasztprímás zenél majd, Egyekről Pékó Miklós „Szamóca” a bandájával – sorolja Agócs Gergely. – Az erdélyi Székről is érkeznek muzsikusok, ami azért is fontos, mert a széki népzene indította el Halmos Bélát és Sebő Ferencet a táncházmozgalom irányába. Bemutatkoznak majd a Gyergyói-medence citerásai is, ez pedig azért érdekes, mert a gyergyói citerazenét mostanság kezdték fiatal zeneakadémisták felfedezni maguknak. A citerára úgy gondoltunk eddig, hogy az alföldi tanyavilág hangszere. Tudtuk, hogy a magyar nyelvterület egyéb vidékeire is eljutott ez a hangszer, ám azt, hogy a Gyergyói-medencében ilyen kiérlelt, sajátos hagyománya alakult ki, eddig nem sejtettük.
Agócs Gergely hozzáteszi: néphagyományunk értékeit hagyományőrző mesterek tolmácsolásában ilyen koncentráltan sehol nem hallhatják a népzenerajongók. Persze a műsor szerkesztése messze túlmutat a népzenei ínyencségeken és a paraszti hangszeres hagyományunk értékeinek megismerésén. Úgy látja ugyanis, rendkívül nagy szakadék tátong a magyar társadalomban: egyik peremén olyanok állnak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan néz ki valójában a magyar társadalom – csupán a megannyi képernyő, a „szilánkos mennyország, folyékony, torz tükör” segítségével alakítják ki rendkívül egyoldalú képüket a világról.
– Őket nagyon nehéz megszólítani egy ilyen fesztivál hírével, de talán lesznek olyanok, akik testközelből megtapasztalják majd, hogy ezen a találkozón a világnak olyan szeletét ismerhetik meg, ami még őrzi dédapáink örökségét. Olyan értékeket, amit az iskolában nem lehet megtanulni.
Érték egy széthulló világban
A népzenekutató szerint a világtörténelem folyamán még sosem volt példa arra, hogy művi eszközök segítségével építsük fel saját identitásunkat. Az idők kezdetétől a közelmúltig fennálltak azok a társadalmi keretek, amelyek a közösség hagyományos értékeinek átörökítését szolgálták. Száz évvel ezelőtt egy írástudatlan kukoricacsősz százával fújta a népdalokat amellett, hogy értett a kecskefejéshez, a zöldségtermesztéshez és így tovább.
Széles körű műveltség volt ez, amit a polgárosodás kezdett ki: amikor kihirdették, hogy a parasztok műveltsége maradi, hogy a néphit sötét babona, a népi gyógyászat pedig kuruzslás, majd az évezredek által felgyülemlett tudást egyszerűen kidobták az ablakon. Helyét pedig fokozatosan átvette a rideg racionalizmus és a lelketlen technika. Ebben a ma is tartó folyamatban az értéket egyre inkább felülírja az érdek.
– A falusi hagyományőrzők alig várják, hogy a tudásukat átadhassák valakinek, mert saját unokáikkal elhitették az iskolában, hogy a nagypapa tudása mit sem ér. Sok olyan esettel találkozom, amikor az unokák nem értik, miért lehet érdekes egy fesztiválon, hogy a papa hogyan zenél a színpadon. Persze van pozitív példa is, amikor a falusi hagyományőrző unokája is eljár a néptáncegyüttesbe, ám a nagy átlagban bizony az unokát rá kell döbbenteni arra, hogy a nagyszülők tudása óriási érték – meséli Agócs Gergely.
Úgy véli, nagyon kevesen látják az összefüggést a mai nyugati társadalmak válsága és a hagyományos kisközösségek erodálódása között. Számos válságtünet közül az egyik, hogy Hollandiában például kocsmát, fitnesztermet nyitnak a kiüresedett templomokban, mert kihasználatlan tereknek tartják őket. Megszűnőben vannak a hagyományos társadalom keretei, felszakadoztak az embereket, a közösségeket megtartó, összekötő szálak. És ahol nincs közösség, ahol nincs közük egymáshoz az embereknek, ott empátiát sem találunk.
– Lehet dicsérni a fogyasztói társadalmi modellt annak minden technikai vívmányával és kényelmével együtt, de nem ezek tettek minket emberré, hanem azok az értékek, amelyek feltárására és vizsgálatára a néprajztudomány vállalkozott.
Agócs Gergely hozzáteszi: aki ellátogat a Kecskeméti Népzenei Találkozóra, a fesztivál sokszínű műsorkínálatában kifejezetten ezekkel az értékekkel találkozhat.
