A nyár és a mediterrán életöröm festményei a Kieselbach Galériában
Főművek és fontos képek szerepelnek Munkácsy Mihálytól Kondor Béláig a Kieselbach Galéria július 27-én nyílt reprezentatív kiállításán. A kuriózumok közül érdemes megemlíteni Vaszary János érett korszakának egyik leglátványosabb művét, az Itáliai emléket; a Munkácsy Mihály festette grandiózus arcképet, idősebb Markó Károly múzeumi rangú alkotását; Egry József külön szekciót alkotó Balaton-képeit, illetve Góth Imre valóban unikális Art deco szépségét. A szeptember 10-ig látogatható tárlat valamennyi műve a helyszínen megvásárolható.
„Könnyű rózsaszín fátyolba burkolt nagyvilági szépség támaszkodik a hotel korlátján, mint valami egyiptomi királynő (…) Pillái lehunyva: nem nézi, hanem hallgatja, szinte érzi a plázson zajló fürdőzők zsibongását. Az indigókék és zöld hullámokon vörös jachtok úsznak, a homokos strandon fürdőzők és csíkos napernyők vidám forgataga élvezi a nyár áldásait” – írja körül érzékletesen a kiállításhoz készült katalógus a tárlat szenzációját, Vaszary János Itáliai emlékét, mely a közelmúltban még Kovács Gábor gyűjteményének egyik koronája volt. Vaszary művészetében a Riviéra, a szépség és a gazdagság találkozóhelye, éppúgy központi szerepet játszott, mint a francia modern mesterekében. Merthogy a pályája csúcsán állva, befutott festőként már ő is megengedhette magának, hogy sorra látogassa a tengerpart elbűvölő városait. Csakhogy a francia helyett Vaszary az olasz Riviérán időzött szívesebben. 1926 és 1929 közötti, Riminitől San Remóig tett utazásait hűen tükrözik az ekkortájt készített képei, és úti leírásai is.
A Pesti Naplónak 1928 őszén például a következőképp foglalta össze élményeit: „A plage-on, mint exotikus madarak, élénk színű ruhákban hölgyek sétálnak, gyermekek nyüzsögnek: úrlovasok, labdázók, az elmaradhatatlan cukrászok fehér esernyős kocsikkal; a horizonton narancsszínű vitorlák, halászbárkák – mindenütt szín, fény, mozgás, élet: a Lido berámázhatatlan, pompás képei.”. Az 1930-ban festett Itáliai emlékben pedig mindez együtt, egyszerre van jelen. Ritka műkereskedelmi pillanat tehát, hogy egy ilyen ikonikus Vaszary-mű a piacra került.
De ha már nyár és Riviéra, akkor legyen egy kis Balaton és Egry József is, akinek művészetét a magyar tenger és az ott élő emberek inspirálták. A tárlaton szinte külön szekciót alkotnak múzeumi rangú főművei, így a Szent Kristóf a faluban, a Virágzó mandulafák és a Szigonyvető, melyek egykor az Oltványi-, a Fruchter-, és a Glücks-gyűjtemény gyöngyszemei voltak. De kivételes alkotás szintén ebben a témában Molnár C. Pál Balatoni látkép gólyákkal című képe, Rubovics Márk Balatoni naplementéje háttérben Tihannyal és Boldizsár István az esti Balatonföldvárt idéző látképe is.
A XIX. századi nagy klasszikusokat többek között egy igazi kuriózum, idősebb Markó Károly múzeumi rangú, méretével és kvalitásával egyaránt kiemelkedő alkotása képviseli. Az eszményi tájba helyezett mitológiai jelenet 1854-ben készült, amikor is a mester régóta Itáliában élt, és bejáratos volt római művészkörökbe, rendszeresen szerepelt kiállításokon. Az eszményi táj szivárvánnyal és felemelkedő Aurórával című alkotás magán viseli festője minden erényét: a precíz, aprólékos, mégis frissen ható formálás tökéletesen kiegyensúlyozott szerkezettel és harmonikus színekkel párosul. Egy biztos: ilyen rangú műalkotás idősebb Markó életművéből már szinte kizárólag a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található.
Lotz Károly Magyar tája és Hollósy Simon Két tűz között című zsánerképe mellett a nagy klasszikusok sorából még Munkácsy Mihály grandiózus arcképe érdemel mindenek előtt említést. A Krisztus Pilátus előtt című óriásfestményhez készült, tökéletesen kivitelezett, önálló értékű portré különleges helyet foglal el a Krisztus-képekhez festett munkák sorában. Tudjuk, hogy a nagy kompozícióhoz több mint negyven tanulmányt készített, legtöbbször persze Krisztus alakját festette meg. De ismerünk több fej- és alaktanulmányt a kép más szereplőiről, így az egyik legkarakteresebb figuráról, a Krisztus mellett ülő, sárga turbános farizeusról is. A művészettörténet eddig négy róla készített tanulmányról tudott, ám most felbukkant az ötödik is!
A kiállításról feltétlen ki kell hogy emeljük azt az Art deco szépséget, mely a méltatlanul mellőzött festő, Góth Imre műterméből került ki 1928-ban. A Szegeden született, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult Góth ugyanis közvetlenül az első világháború után emigrált, és a német fővárosban talált új otthonra. A hírlap illusztrációkat követően hamar a berlini társadalmi élet egyik felkapott arcképfestője lett, akinek a Harmadik Birodalom második embere, Hermann Göring is megbízást adott, hogy fesse meg saját és színésznő barátnőjének portréját.
Az elkészült kép azonban nem tetszett a megrendelőnek, akit a művész kifejezetten előnytelenül ábrázolt, nem leplezve, sőt, hangsúlyozva annak kábítószerfüggőségét. Mivel Góth a képet nem volt hajlandó átdolgozni, félve a megtorlástól, Angliába menekült, ahonnan nemsokára a Man-szigeti gyűjtőtáborba került, csak a háború után engedték szabadon. A most kiállított festmény nem csupán az életművének legszebb darabja, de a magyar art deco egyik, ha nem a legreprezentatívabb női portréja is.
Hosszasan lehetne folytatni a kiállított képek sorát Koszta József, Csók István, Rippl-Rónai József műveitől kezdve Aba-Novák Vilmos és Patkó Károly remekein át a közelmúlt magyar művészetének olyan mestereiig, mint Kondor Béla, Korniss Dezső, El Kazovszkij vagy Korga György. A felsorolás azonban reménytelen: a Kieselbach Galéria nyári tárlatának kétszáznál is több alkotását látni kell!
