Alig néhány hónappal azután, hogy August és Louise Lumiére a párizsi Café Grand egyik termében alig háromtucatnyi ember előtt nyilvánosan is levetítette a családjuk üzeméből távozó munkásokról felvett dokumentumfilmjét, 1896. május 10-én a budapesti Royal Nagyszállóban, bizonyos Dupont úr, a Lumiére cég megbízásából a szórakozásra vágyó magyaroknak is bemutatta a mozgóképet. Talán az ötvenkrajcáros belépőjegy volt az oka, talán az, hogy hazánk fiai nem találták túlontúl izgalmasnak a Vonat érkezését, vagy A baba reggelijét, mindenesetre érdeklődés hiányában a vetítéseket ott hamarosan berekesztették. A kinematográfia azonban mégis visszafordíthatatlanul elindult hódító útjára Magyarországon is. Az Uránia Tudományos Színház, vagyis a tulajdonképpeni állandó mozi századfordulós alapításáig a kávéházakban és a különböző mulatókban élvezhette a közönség a vetített képkockákon eléjük táruló egzotikus tájak látványát és tréfás jelenetek sorát. 1901-ben aztán elkészült az első magyar film is A tánc címmel, Zitkovszky Béla rendezésében, amely a színházi élet sztárjainak közreműködésével 24 táncot mutatott be.

A következő években sorra készültek a magyar némafilmek, ám az 1901–1930 között leforgatott alkotásoknak mindösszesen öt százaléka maradt fenn vetíthető formában. Másik öt százalékot tesznek ki azok, amelyek töredékesen ugyan, de fennmaradtak, a kilencven százalékuk azonban elveszett. A külföldi társarchívumokkal való együttműködésnek köszönhetően a hazai némafilm-gyűjteményünkben mára már több tucat teljes filmet és töredéket őrzünk, a belgrádi archívumból pedig éppen tavaly került elő a Pál utcai fiúk, amelyet 1924-ben rendezett Balogh Béla. Sok film azonban, így a Bors István, a Haláltánc, a Mindent a nőért vagy az Őrségváltás, már hiába vár az újjászületésre, megint mások pedig elhagyottan hevernek valahol a lomok között. Nyomtalanul eltűntek például Kertész Mihály Magyarországon forgatott némafilmjei, Korda Sándornak is csak az Aranyemberét ismerheti a közönség, holott a korabeli újságok még 23 másik, hazánkban készített alkotásáról számolnak be.

Az 1931-ben bemutatott első magyar hangosfilm, az amerikai krimikre hajazó A kék bálvány egyébként csúfosan elbukott. Annál nagyobb sikert aratott azonban ugyanebben az évben Székely István filmje, a Hyppolit, a lakáj, melynek komikus alaphangja hosszú időre meghatározta a filmgyártást. Ekkoriban tulajdonképpen már nem is a rendező, vagy maga a történet volt a fontos, sokkal inkább a film főszereplője. A Halálos tavaszban feltűnő Karády Katalin volt az első olyan színésznő, akit a közönség igényeihez alakítottak, formáltak. Kalmár László erotikától sem mentes filmjében Karády a vágy megtestesítőjeként jelent meg a filmvásznon. Már ha ő volt az. Merthogy az 1939-es bemutató óta eltelt évtizedekben többször is felreppent a hír, hogy az elhíresült vetkőző jelenetben csupán egy névtelen dublőrt láthattunk. De a kor ünnepelt színésznője volt az extravagáns Fedák Sári is, aki mindig igyekezett felhívni magára a figyelmet, akár úgy is, hogy az övé lett az egyik első automobil Budapesten, amelyet ráadásul saját maga vezetett. A férfiak közül nagy hírnévre tett szert ebben az időszakban például a nagy nevettető, Kabos Gyula vagy Jávor Pál, az ünnepelt bonviván, aki akár grófot, akár mezei gazdát játszott, a ruhája tökéletes szabású volt, csizmája fényes, autója és bajsza elegáns, ő maga snájdig, a legszebb nőkkel csókolózott, sokat énekelt, és akár búsongva, akár szilajul, mindig példás szakértelemmel cigányozott. De hát akkoriban – miként Gajdó Tamás színháztörténész írja – „más volt a rajongás. […] Akkoriban az előadás után az utcán várták bálványaikat s hazáig kísérték őket. […] Fedák Sárinak egyszer például ezer leányka írt alá egy albumot ajándékként, a Bob herceg bemutatója után pedig kispénzű rajongók adták össze koronájukat, s egy ezüstgitárt ajándékoztak a primadonnának.”

A magyar filmgyártás sikeréveit a II. világháború szükségszerűen szükségszerűen megtörte, hogy aztán olyan filmekkel indulhasson újra, mint Keleti Márton A tanítónő, Radványi Géza Valahol Európában vagy Szőts István Ének a búzamezőkről.

A Kogart Ház három emeletén a látogatók március 7-ig filmgyártásunk nemcsak ezen kezdeti próbálkozásairól, sikereiről kaphatnak átfogó képet, hanem egészen napjainkig megismerkedhetnek a játékfilmek mellett a XX. század vizuális emlékezetét őrző híradókkal, dokumentumfilmekkel és animációs alkotásokkal is.

Barta Boglárka