Évszázadokon keresztül bástyája volt Magyarországnak, mentsvára az erdélyi magyarságnak. Ez a különleges nép a székely. Természet alkotta éles határok között, ős eredetiségében, megmaradt népszokások és sajátosságok között élnek, nyelvben, viseletben a székely a magyartól eltérő, ősibb néptípus. Az egyik kezével mindig harcolt, a másikkal épített, arasznyi földjén küzdött verejtékes munkával mindennapi kenyeréért.

A Székelyföld áldott föld, de erős munka nélkül nem ad egy darab kenyeret sem. A hajnal a székely embert nem találja ágyban. Meredek hegyoldalon elképzelhetetlen fáradtsággal szántja silány földjét. Távol otthonától, falujától, havasi lejtők útvesztőiben legelteti állatait; nyugvóhelye a pázsit, takarója az ég.

Kik is Erdély székely lakói? A Kárpát-medence keleti és délkeleti területein, a magyar néptömbtől elszakadva, idegenekkel (főleg románokkal és szászokkal) körülvéve élnek. Nevük – a sicul – már a XI. században is előfordul; vagy homlokukon fehér lovaikra vagy a széleken élő helyzetükre vonatkozhat az elnevezés. Nyelvük a magyar nyelv legrégibb vonásait őrzi, írásuk sok ezer éves írásunkat őrizte meg.

Származásukról a kutatók sok hipotézist állítottak fel, de igaznak az bizonyult, amit maguk is: Csaba király? népe, Atilla hunjainak utódai. Történetük együtt indult Árpád népével, csak a nyugati hunok előbb váltak ki a hun – hsziungnú – törzsszövetségből, mint eleink. Egy ideig a közép-ázsiai Csu folyó mentén tartózkodtak, majd a Fekete-tenger északkeleti részére költöztek, ahonnan a római császár hívta be őket a Kárpát-medencébe a 360-as években, hogy a szarmatákat kordában tartsák. Atillának mintegy 35 000-nyi lovasíjásza volt, amivel Európában egyedülálló katonai erőt képviselt. Atilla halála (453) után – ezt többek között Thuróczy Jánosnál (1435-1490) és más krónikásunknál (mint Kézai Simonnál, 1285 körül) olvassuk – a hunok, mintegy 165 ezren az erdélyi Mezőségre vonultak (Csigle-mező, Csigledomb ma is őrzi első tartózkodási helyüket) és onnan népesítették be Erdély egy részét.

„Csigle-mezején már nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték magukat. Ezek a székelyek a hunok maradványai… Amikor a magyarok újra birtokba vették Pannóniát, az ország felosztásánál a székelyek a magyarok beleegyezésével azt a vidéket kapták osztályrészül, amelyet már ez előtt is lakóhelyül választottak maguknak” (Thuróczy János).

Anonymus egyértelműen írja, hogy „a székelyek régebben Atilla népei voltak.” „A? székelyek az első honfoglalás népei voltak, akiket Árpád magyarjai már itt találtak, ők mentek Árpád népe elé, szövetséget ajánlva nekik. Nem meghódolt, hanem szövetséges nép volt. A XI–XII. században a gyepük védelmét látták el. Mivel sokáig a hunok szabadságát élvezték, hagyományaik szerint Árpád vezér országgyűlést hívott össze, amelyben a vezér kimondta, hogy mindannyian nemesek legyenek; jobbágy ne legyen köztük. Mai szálláshelyüket 1224-ben foglalták el. Mátyás király uralkodása idején főnemesekre, lófőnemesekre és gyalognemesekre tagozódtak.”

„A székelyek kiváltképpen való nemesek, nekik mindenestől fogva külön törvények és szokások vagyon. Hadi dolgokban bölcsek, kik örökségeket és tisztségeket nemzetségre és nemzetségi ágazatára osztanak köztük” – olvassuk Werbőczy Tripartitumában, tehát még akkor voltak Erdélyben, amikor a törzsi szervezet fennállt.

Különállásukat a „székrendszer” segített megőrizni, amelyek élén a királybíró, a székbíró és a kapitány állt. A XVI. századtól fokozatosan elszegényedtek és sokuk jobbágysorba jutott. Egyes erdélyi fejedelmek összefogva a Habsburgokkal a székelyek kiváltságait kezdték eltörölni; az ellenálló székelyeket mindig szigorúan megtorolták. Legismertebb az 1764-es mádéfalvai székely népgyűlés szétverése, ami után sokuk Moldvába és más területre menekült.

Ma az Erdélyben élő magyarok lélekszáma reálisan 2,7, hivatalosan csak 1,65 millió; ennek jelentős részét a székelyek adják. A románoknak Székelyföldre való telepítése egyre erősödik. A székelység autonómiájának megadása erős nemzetközi nyomással feltehetően csak idő kérdése.

„Gyalázatos dolognak tartjuk, ha tudósok, gyatra politikusok, vagy bárki más bármiféle elmélet érdekében éppen a székelyeket akarja kirekeszteni a magyarság nagy testvéri tömbjéből. Azokat, akiket Árpád érkező katonái már ebben a hazában találtak” (Makkay János, 1996).

Kiszely István