A szellem bosszúja?

A tragédia alaphelyzetével és cselekményének főbb fordulataival alighanem az is tisztában van, aki nem látta, olvasta a drámát: Hamlet, a nemrég elhunyt dán király fia dühös és sértett, mert az udvar hamar túllépett az apja halála miatti gyászon. Az is zavarja, hogy az új király – az apja testvére, Claudius – feleségül vette az elhunyt uralkodó özvegyét, Gertrudot.

Aztán a királyfi találkozik az apja szellemével, és a túlvilági alak elárulja neki: a fivére, Claudius végzett vele, álnok módon amíg aludt, mérget öntött a fülébe, hogy trónját és asszonyát, vagyis Hamlet anyját megkaparintsa. Az éjféli jelenés felszólítja a fiatalembert, hogy álljon bosszút érte. A királyfi vállalja, hogy így tesz. Hogy elrejtse célját, elhatározza, hogy őrültnek tetteti magát, és ebben az álcában bizonyítékot szerez rá, hogy mindaz, amit a szellem mondott, igaz.

Egy vándorszínész-társulattal eljátszat egy rövid darabot, amelyet maga írt, és amely úgy mutatja be az eseményeket, ahogy azt a kísértet előadta neki. A mérgezési jelenet láttán Claudius dühösen felpattan, és elhagyja a nézőteret. Hamlet ezt a nagybátyja bűnössége mellett szóló érvként értelmezi, ám nem tudja rászánni magát, hogy végezzen vele. Amikor mégis cselekszik, tévedésből nem a királyt, hanem a főtanácsosát, Poloniust öli meg – akinek lányába, Opheliába egyébként szerelmes, de ezt nem árulja el neki.

Apja elvesztése – no meg szerelme furcsa, elutasító viselkedése – miatt megbomlik a lány elméje, és a folyóba öli magát. Hamlet a koporsója fölött végre megvallja az iránta való érzelmeit, ám Polonius fia, Laertes összeverekszik vele. Kisvártatva már mint párbajozó felek állnak szemben egymással. Laertes – Claudius tudtával és beleegyezésével – mérgezett hegyű pengét készít elő az összecsapáshoz. A király egy kupa bort is megmérgez, amelyet Hamletnek nyújtana, ha valamiért sikerülne elkerülnie ellenfele fegyverének érintését. És a párbaj megkezdődik…

És hogy mivel szolgál a darab legújabb, Tatabányán látható színrevitele? Először is, néhány aktualizálással: a darab díszletei nem királyi palota, inkább egy jól menő nyugati nagyvállalat belső tereit idézik. A jelmezek és a szereplők által használt eszközök szintén modernek: Hamlet Polonius meggyilkolásakor például nem tőrt, hanem pisztolyt ránt.

A Forgách András és Nádasdy Ádám fordítása alapján készült szöveg kiegészült néhány XX–XXI. századi betoldással, például a reklámokból ismert „Perwollal mosva” szlogennel. Rosencrantz és Guildenstern alakjában ugyanakkor a hatalomnak mindig engedelmeskedő, opportunista kisember bukkan fel a színpadon. „Akkor érzem a legszabadabbnak magam, amikor lojális alattvalóként megtehetem, amire utasítottak!”, jelenti ki az egyikük, amikor Claudius megbízza őket, hogy kémkedjenek Hamlet után.

Szikszai Rémusz rendező jól érzékelhető módon póztalanságra törekszik, hogy az elhíresült, szállóigévé vált sorokat tartalmazó jelenetek mentesüljenek a pátosztól és érzelmi telítettségtől. Az egyik leghíresebb ilyen sor, a „lenni vagy nem lenni” a Tatabányán látható verzióban csak egy fanyar humorú felvezetés – „enni vagy nem enni? Lenin vagy nem Lenin?” – után hangzik el.

És ami szintén említést érdemel: a színpadra állítóknak sikerült új nézőponttal kiegészíteni a történetet. Hamlet ugyanis az első jelenet elején rádöbben, hogy halott, és azzal meneszti társait az élők világába, hogy meséljék el az embereknek, mi esett meg vele. Így a nyitány után kibontakozó cselekmény tulajdonképpen egyetlen hosszú, megszakítás nélküli visszatekintés, melynek végén a néző megtudja, hogy a királyfi hogyan került a túlvilágra.

A szokatlan koncepciót még egy megoldás erősíti: a szellem ebben a változatban jóval fontosabb karakter, mint a korábbi feldolgozásokban. A finálé például azt sejteti, hogy a háttérből csaknem végig ő, pontosabban az általa képviselt túlvilági erők irányították az eseményeket, így már-már főszereplővé lép elő. És a befogadóban motoszkálni kezd a gondolat: talán azért történnek úgy az események a cselekmény során, mert a túlvilági erők rossz szemmel nézik Hamletet és ténykedését? És ha így van, a királyfi vajon mivel érdemelte ki a szellem helytelenítését? Shakespeare homályban hagyja a választ, így csak gyanítani lehet: nem azzal, hogy csak hosszas halogatás után, rendkívül körülményesen sikerült teljesítenie a bosszúállás feladatát. A kettejük közti ellentét vélhetőleg akkor keletkezett, amikor az idősebb Hamlet még élt, és megromlott a fiával való kapcsolata. A szellem tehát nem tett egyebet, mint túlvilági hatványra emelte az e világi apa és király érzelmi viszonyulását.

Csabai Csongor hétköznapi figuraként ábrázolja a címszereplőt, olyannak, aki akár az ember szomszédja vagy kollégiumi lakótársa is lehetne, és akivel remekül el lehet beszélgetni zenéről, számítógépes játékokról vagy filmekről, ám fontosabb kérdésekben már nem érdemes hozzá fordulni – nem tud bennük segíteni, hiszen saját életében sem tudja megoldani őket.

Király Attila alakításában Claudius nem annyira uralkodó, inkább egy nagyvállalatot irányító csúcsmenedzser, aki kezdetben sikeresen hiteti el a körülötte élőkkel, hogy a kép, amelyet kialakított magáról – a hatékony és rátermett vezető képe –, helytálló, ám ahogy szaporodnak a válságjelek, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy nem tudja kézben tartani a dolgokat.

Bartos Ági finom lelkű, mély érzésű lánnyá formálja Opheliát, akit okkal bánt Hamlet furcsa viselkedése és szívtelen, önző eljárása. Az elméjét hatalmába kerítő téboly diadalát bemutató jelenet – amelyben egy játék medvétől és két további plüssállattól vesz végső búcsút – igazán emlékezetes és megrendítő.

Crespo Rodrigo több karaktert is életre kelt. A néhai uralkodó szellemeként kiismerhetetlen, ugyanakkor fenyegetést hordozó alakként lép a néző elé. A csapdának szánt Az egérfogót előadó színészként pedig visszafogott, rutinos profi.

Aki tehát megtekinti a Hamlet Tatabányán játszott, legújabb változatát, külsőségeiben modernizált, a jól ismert történetet új perspektívába helyező előadást láthat, amely az élők világa és a túlvilág viszonyának bemutatására is kitér, és figyelmeztet rá: az utóbbi nem segítő szándékú, ha az ember kapcsolatba kerül vele, olyan erők játékszerévé válhat, amelyekkel szemben tehetetlen.