A szenvedés a világ folyója?

A Woyzeck (ejtsd: Vojcek) a német realista drámairodalom meghatározó alakjaként számontartott Georg Büchner utolsó színdarabja, melyet szerzője az 1837-ben, mindössze huszonnégy éves korában bekövetkezett halála miatt nem tudott befejezni. A mű így csak 1879-ben látott napvilágot, jelentősnek mondható szerkesztői utómunkát követően, és 1913-ban mutatták be először.

E darabot választotta Robert Wilson amerikai kísérleti színházi rendező, hogy musicalt készítsen belőle, melynek szövegkönyvét maga írta, zenéjét és dalszövegeit pedig a zenészként és színészként egyaránt ismert Tom Waits, valamint neje, Kathleen Brennan. Eme adaptáció ősbemutatóját 2000-ben tartották Koppenhágában, de zenei anyaga Waits 2002-es Blood Money című albumán is megjelent. A musical magyar változata jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház műsorán szerepel, Horváth Csaba rendezésében.

A több valós esemény által ihletett dráma címszereplője egy kisember, egy közkatona, aki – bár tisztességesen hazaadja a zsoldját – nem tudja eltartani a családját, vagyis a párját, Marie-t és házasságon kívül született, karon ülő gyermeküket. Ezért, hogy kiegészítő keresetre tegyen szert, vállalja, hogy egy orvos kísérletének alanya legyen.

A doktor arra kíváncsi, milyen hatást gyakorol az ember szervezetére, ha kizárólag fehérjében gazdag zöldborsót fogyaszt. A kiegyensúlyozatlan, egyhangú étrend következményei meglehetősen egyértelműek: Woyzecken a mérgezés tünetei mutatkoznak. Ám a doktor nem vesz tudomást erről, csupán (ál)tudományos teóriáinak ellenőrzése, valamint a „teljesítményéért” remélt elismerés érdekli: szeretne bekerülni a lexikonba. Azt, hogy alanya mentálisan instabil, hangokat hall, mint a skizofrén betegek, ezért fel sem kellett volna vennie a kísérletre, vagy haladéktalanul le kellene állítania a folyamatot, szintén figyelmen kívül hagyja.

Woyzeck egyik állandó feladata elöljárójának borotválása. A kapitány fensőbbséges és előítéletes alak, meggyőződése, hogy Woyzecknek – alacsony származása és törvénytelen gyermeke miatt – nincs erkölcse. A tiszt emberekről szóló képalkotása meglehetősen egyszerű, felületes: például irtózik attól, ha valaki rohan, siet vagy kapkod, mert e viselkedés szerinte rossz lelkiismeretről árulkodik.

Woyzeck kizárólag helytelenítést, megvetést és megalázást kap a társadalom úgynevezett magasabb rétegeinek képviselőitől. Csupán egy katonatársa, Andres viselkedik vele bajtársiasan, és a Marie-val való kapcsolat képes úgy-ahogy tartalmat és célt adni az életének. Ám amikor az ezreddobos szemet vet Marie-ra, és Woyzeck úgy véli, bizonyítéka van a lány hűtlenségére, eltűnik e támasz. A csaknem mindenki által lenézett, megalázott közkatona így végzetes lépésre szánja el magát…

A Woyzeck tehát a személyiség már-már szisztematikus leépítésének és egy ember tévútra terelésének drámája: annak krónikája, hogy a címszereplő miként veszíti el az irányítást saját élete fölött. És bár Woyzeck egyértelműen tettes, a néző nem tud szabadulni az érzéstől, hogy nem ő a főbűnös.

A Vörösmarty Színház Pelikán Fészek stúdiójában látható előadás e személyiségdeformáló tényezők érzékletes bemutatására épül. Tom Waits és Kathleen Brennan dalai csak erősítik az eleve nyomasztó, kilátástalan hangulatot: „A szenvedés a világ folyója” (Misery’s the River of the World) azonnal képbe helyezi a nézőt. A dalok, melyeket egy öttagú zenekar által játszott, élő zene kísér, angolul csendülnek fel, a Szálinger Balázs készítette magyar szöveg a színpad feletti kivetítőn olvasható.

De a Székesfehérváron látható Woyzeck a rendező-koreográfus, Horváth Csaba stílusjegyeit magán viselő fizikai színházi (mozgásszínházi) produkció is. Vagyis: színészei teljes testükkel, ha kell, tánccal, ha kell, akrobatikus elemek előadásával gondoskodnak a karakterábrázolásról és a történetmesélésről.

A mozgásszínházi élményt a kart alkotó, fiatal táncosok teszik teljessé. Jó megjelenésű, alaposan felkészült ifjú hölgyekről és urakról van szó (valamennyien a rendező tanítványai a Színház- és Filmművészeti Egyetemen), akik arra is képesek – ráadásul minden látható erőfeszítés nélkül, úgyszólván magától értetődő természetességgel –, hogy táncosi szerepükből időről időre kilépve megformáljanak egy-egy emberi mellékszereplőt, egy-egy állatkaraktert vagy egy élettelen bútordarabot (például bölcsőt vagy asztalt).

A részletesen kimunkált, összetett koreográfia előadása során a közreműködőktől célzott figyelmet kíván a kulisszákkal folytatott munka. A díszletet adó létrákat ugyanis a szereplők mozgatják az előadás során – méghozzá úgy, hogy mindegyik oda kerüljön és olyan szögben, ahogy azt az előzetes tervezés és a próbák során meghatározták, hiszen a legkisebb tévesztés is a koreográfia felborulását eredményezné…

És hogy a színészekre mi vár e lajtorjákon? Ennek érzékeltetésére álljon itt egy konkrét példa: egy jelenetben Woyzeck és Marie egymás kezét fogva hátrálnak fel egy viszonylag meredeken emelkedő létrán. A musical egyik legmegkapóbb, érzelmekben gazdag dalát éneklik, miközben együtt kell mozogniuk, ám nem láthatják, hová lépnek… Talán ez az előadás egyik legemlékezetesebb mozzanata!

Krisztik Csaba egyszerre kemény és sebezhető Woyzeck szerepében: robbanékonyságot és erőt sugárzó, kigyúrt alkata különös ellentétet képez a karakter kiszolgáltatottságával, erőtlenségével. Kiss Diána Magdolna reménytelen, önsorsrontó teremtéssé formálja Marie-t. Sághy Tamás lehengerlően hozza a maszkulinitásával kérkedő ezreddobost. Kricsár Kamill alakításában a doktor kimondottan visszataszító, súlyosan aberrált figurává válik, míg Kuna Károly egyértelművé teszi a kapitányról, hogy bár hatalommal bír, valójában jelentéktelen, súlytalan alak.

Benedek Mária jelmezei külön említést érdemelnek: a katonai terepmintás ruhákat idéző, rikító színekben pompázó kreációk egyfelől jelzik, hogy a darab alapvetően militáns közegben játszódik, másfelől érzékeltetik, hogy e közegben milyen intenzív negatív ingerek érik az embert.