A történelem fölhabzása
Fontos könyv lehetne a Veszprémy László Bernáté, mert úgy beszél egy évszázaddal ezelőtti esztendő történéseiről, hogy az olvasó rendre máig szóló tanulságokra jut. A jó történetírás éppen ilyen: a múltban a jelent mutatja meg.
Veszprémy László Bernát: 1921 – a Horthy-rendszer megszilárdulásának története. Jaffa, 2021
Bár korántsem példa nélküli (erről a szerző az előszóban maga is ír), mégis bátor döntés az is, hogy egyetlen év történetét dolgozza fel. A szűk időkeret természetesen igényli az elmélyült forráskutatást, hiszen itt nem lehet mások nagyobb áttekintéseire támaszkodni. Veszprémy ennek az igénynek professzionálisan megfelel, hatalmas apparátust, több száz forrást vonultat fel, amihez külön segítség a sok hasonló műből fájóan hiányzó, itt megtalálható névmutató.
Az olvasónak azonban a kötet címét olvasva a csalódásra is föl kell készülnie. Ez a könyv valójában nem a Horthy-rendszerről és nem a megszilárdulásról szól, és az 1921. esztendő is érthető módon többéves környezetével értelmeződik. Horthy-rendszerről nem is szólhat a kötet, hiszen a két világháború közötti időszakot nem Horthy, hanem egyértelműen Bethlen István alakította rendszerré, méghozzá tudatosan. A kormányzónak megvolt a maga szerepe a sajátos magyar út kiformálásában, de az rendszeralkotónak semmiképp sem nevezhető. A kötetből kétségkívül hiányzik is Bethlen rendszerteremtő munkásságának érdemi bemutatása, ehelyett „házi fasiszta pártot” alapító, antiszemita akarnok képe jelenik meg, meglehetős távolságra a valóságtól.
A kötet ráadásul nem is igazán a megszilárdulás folyamatát írja le, sokkal inkább a történelem, fogalmazzunk így, fölhabzásának krónikája, emberéleteket követelő, dúlt indulatoké. A szerző nagy súlyt fektet a kor kétségtelen antiszemitizmusának bemutatására, anélkül azonban, hogy ennek a társadalmi hátterét mondjuk Jászi Oszkár vagy más, a rendszerrel szemben álló szerzők megközelítését felidézve felvázolná.
A kötet legnagyobb érdeme a hatalmas, precízen hivatkozott forrásanyag feldolgozása, ebből azonban kettős értelemben is hiány fakad. A legnagyobb problémája a források kellő kritika nélküli használata, elfogult források visszatérő idézése. Csak egyetlen példa: Veszprémy a kor társadalompolitikájáról alkotott, felettébb negatív ítéletének alátámasztására, 1959-es és 1971-es publikációkra hivatkozva állítja, hogy Horthy, aki 1920-ban úgymond csupán 200 holdat birtokolt, „oldalán a helyi közigazgatással számos gazdag kenderesi paraszt földjére rátette a kezét”, mígnem birtokát 2000 holdra növelte. A valóságban Horthy birtokviszonyai jól dokumentáltak, az örökölt körülbelül 1500 holdon fölül érdemi gyarapodás 1920 után tudhatóan nem volt. A kötetben visszatérően olyan forrásszövegekkel találkozunk, amelyek a szerző elbeszélését látszanak alátámasztani, anélkül azonban, hogy a közölt forrás hitelességéről, esetleges elfogultságáról tájékoztatást kapnánk.
A források halmozásának másik hátrányos következménye, hogy az olvasóban a rengeteg információból éppen a rendszer nem áll össze, arról nem szerez átfogó ismereteket, hogy 1921 januárjától decemberig milyen utat járt be a magyar történelem, honnan hova jutott el az ország. Holott a könyv címe joggal utal a jelenségre: 1921 tizenkét hónapja alatt valóban megszilárdult egy olyan társadalmi rendszer, amely lényegét tekintve fennmaradt egészen a német megszállásig.
Veszprémy a kötet tanúsága szerint birtokában van minden információnak ahhoz, hogy a tárgyalt történelmi esztendőnek az átfogó, értékelő leírását megadja. Ennek a műnek a megírása azonban még hátravan.
